A jó pap is holtig tanul,

avagy amikor coach-olják a coach-ot

A tanító is folyamatosan tanul, így a jó coach is folyamatosan fejleszti önmagát és eszköztárát is. Így kerültem én az EMCC (európai coaching szervezet) Magyarország Szakmai műhelyébe, amelynek egyik havi témáját az Action Learning (magyarul talán akció közbeni tanulásnak lehet fordítani) módszer volt, amelyet talán nevéből adódóan is lehet sejteni, hogy csoportban lehet megvalósítani, vagyis ez egyben egy Team Coaching (csoportos coaching) módszer is.

Forrás: EMCC Magyarország facebook oldal

A rövid elmélet után (története, milyen elveken alapul, hogy működik, szerepek, keretek), a program szerint az élőben tanulás, azaz a kipróbálás következett. Hogy máshogy lehet kipróbálni egy team coaching módszert, mint a résztvevőkből kialakított kis csoportban. Igen ám, de mint minden rendes coaching ülésben, így ebben az esetben is szükséges egy ügyfél, kliens (angolul coachee), aki a témáját, problémáját, megoldandó, fejlesztendő területét hozza.

Megint egy közmondással élve, a suszter cipője mindig lyukas, ezért hát, amikor egy coach-nak kell beülnie a kliens székébe és elmondania, dolgoznia a problémáján, hát arra elég nehezen szánjuk rá magunkat. Főleg, ha 10-20 kolléga is van a teremben, mert akkor egyrészt tartunk tőle, hogy kiteregessük a dilemmánkat, nehézségeinket, másrészt talán visszatart, ha belegondolunk mennyi okos ember fog minket „segíteni”. Így aztán itt is nehezen akadt jelentkező.

Én egyszer tettem magamnak egy talán hangosan ki sem mondott „fogadalmat”. Bárhol, bármikor, bármilyen módon, közegben, eszközzel lehetőségem van magam kipróbálni, tanulni valamit akár magamról, fejlődni, vagy szembenézni magammal, akkor én bizony bevállalom. Így alakult, hogy a gyakorlásban én lettem a kliens.

Mi is az az action learning?

A magyarul akció tanulás, egy csoportos megbeszélő, segítő, támogató módszer. Lényege, hogy legyen egy csoport (amely tagjai lehetnek tök ismeretlenek, kollégák, ismerősök, vagy bármilyen rendezőelv szerinti hasonló érdeklődésűek),  amelynek létszáma min. 3-4, max. 6-8 fő. Én a csoportnak, magának az ülésnek legyen egy célja, témája, amiért működik, amiért ezek az emberek összeülnek.

A módszert bemutató hölgy sok érdekes használati lehetőséget (pl. szervezetfejlesztés, karrier, változások kezelése), működési módot elmesélt, nekünk most legyen elég annyi, hogy akkor érdemes ezt a módszert használni, ha a összejön egy olyan csoport, akik hasonló témában akarnak tanulni, fejlődni, majd a csoport első találkozója alkalmával láthatóan tudnak a tagok együtt működni.

Még egy nagyon fontos dolog van a működéséről, általában annyi alkalommal ül össze ez a csoport, ahány résztvevője van, hiszen mindenki szeretne sorra kerülni mint kliens, akiről az adott ülés szól, és akinek a többiek segítenek.

Mi történik egy ilyen csoportos tanulás közben?

Ahhoz, hogy a módszer jól működjön, van pár viszonylag egyszerűen betartható szabály, keret. Mindig van egy ember, aki a saját témáját, problémáját elmondja, a többek pedig mintegy coach-ként működve segítik őt.

Van ezenkívül az „igazi” coach, vagy szakember, aki egyfajta szupervízorként felügyeli, hogy a munka a kereteknek megfelelő mederben menjen és hatékony legyen.

A többi csoport tag dolga az, hogy először meghallgassa a témahozót, majd tisztázó kérdéseket tegyen fel (de csak ilyen kérdéseket, és még kérdésbe burkolt javaslatot se mondjon). Aztán a munka előrehaladtával a teamcoach további feladatokat adhat mind a témahozónak, mind a többieknek, amely során visszajelzéseket, akár ötleteket is be lehet mondani. Az action learning-nek van egy szabályos folyamata, több lépcsőben, amely a feltárástól a probléma pontos megértésén és definiálásán keresztül vezet a lehetséges megoldásokig, illetve konkrét lépésekig!

Majd leírom nálam mi és hogyan történt.

Az egész miért működik?

Szerintem egyrészt a csoport ereje miatt. Mert mindegy milyen tudású, tapasztalatú emberek kerülnek össze, csak amiatt, mert ott vannak együtt, figyelnek egymásra, főlek a téma hozóra, rá tudnak látni úgy egymás problémáira, ahogy arra saját magunk nem tudunk.

Másrészt, mivel akár több alkalommal együtt dolgoznak, megismerik egymást, ezáltal még hatékonyabban tudnak segíteni.

Harmadrészt, mivel ez is egyfajta coacing módszer, így hordozza a coaching legszebb tulajdonságát. Miszerint a segítő nem ad tanácsot, megoldást, hanem abban segít, hogy a problémával küzdő találja meg azt. Mert amit saját magunk kitalálunk, az lesz a mi megoldásunk, azt tudjuk elfogadni és véghezvinni!

Hogy volt ez az én esetemben?

Mint ahogy fent írtam, elég hirtelen ötlettel vállaltam a kliens szerepét, így nem is nagyon készültem fel témával, problémával. De aztán eszembe jutott egy, ami tényleg foglalkoztatott és még nem találtam megfelelő megoldást, választ. Mert, ez is fontos ismérv, hogy olyan témát kell választani, aminek még nincs meg a megoldása, és ami tényleg érdekes jelenleg.

Végül azt a témát választottam, hogy specializálódjak-e a coach-ként valamilyen konkrét témára. Ezen már többször töprengtem, mert sok minden szól amellett, hogy az ügyfelem bármilyen témát hoz, né foglalkozzak vele, ne küldjem el. Hiszen alapszabály, hogy a coach nem ad megoldást, tanácsot, így nem is kell 100%-ban érteni a témához. Másik oldalról viszont ha egy-egy területre jobban fókuszálok, mint másra, akkor azon a téren több tapasztalatot tudok mind felmutatni, mind megszerezni és így akár programokat, vagy a coaching során alkalmazható eszközöket tudok kialakítani, alkalmazni. Amitől azon a területen hatékonyabb coach lehetek… Plusz még van több indok, ok és lehetőség mindkét oldalon. /csak, hogy lássátok a coach-nak is vannak megoldandó szakmai kérdései is!/

Kiültem hát a székbe, elmondtam röviden a fentieket. Először is nagyon különleges élmény volt, hogy ennyien csak rám figyelnek (Kb. 8-9 ember). Egy baráti, munkahelyi beszélgetésnél is figyelünk egymásra, de nem így, nem ilyen fókuszáltan, nem ilyen csöndben, nem ilyen támogatóan. Mégsem volt ez frusztráló, még akár azt is mondhatnám, hogy kicsit akaratlanul sütkéreztem a szerepbe.

Aztán először csak tisztázó kérdéseket kaptam. Már ez sokat adott, hiszen mindenki a saját lényét, tapasztalatait beletéve kérdezett. Ezekben a kérdésekben pedig ötletek voltak, illetve jöttek elő. Megmutatta számomra ez a fázis azt is, hogy mennyire sokfélék vagyunk és mennyire sokfélén lehet ránézni valamire, gondolkozni valamiről. Ez is nagyon-nagyon hasznos lehet sok témában, területen, érdemes kipróbálni akár csak egy beszélgetésben.

Ezen a ponton aztán újra is kellett definiálnom a kérdésemet, és ezt meg is tettem, már nem az volt a kérdés, hogy specializálódjak-e, hanem sokkal inkább az, hogy miért érzem ennek szükségét és mit nyerek vele? Időközben már kezdett kirajzolódni a megoldás is, hogy nincs igazán erre szükségem, inkább csak kiemelt területekre, de azok mellett mással is foglalkozzak továbbra is.

Aztán áttértünk a következő fázisra, amikor nem kérdéseket, hanem tapasztalatokat, ötleteket osztottak meg a többiek. Ez is nagyon érdekes volt számomra, volt néhány hasznos, de igazán az enyémek az előző körből származó felismerések, és az abból előkerülő ötletek, irányok voltak.

Ezek után következett a tanulás maximalizálása rész, amikor is elmondtam, mit tanultam, úgymond mit viszek magammal ebből a tanuló körből, illetve milyen akciókat, feladatokat vállalok, tervezek végrehajtani. Ezeket elmondtam, ami nagyon hasznos összefoglalása volt az egész témának és miközben elmondtam is sok minden helyre került, lezárult, megértettem és segített továbbmenni (ahogy ez egyébként általában minden coaching folyamatra igaz).

Végül mentünk még egy „kört”, amikor valami olyat mondott rólam – aki szeretett volna -, hogy milyennek lát, milyen tulajdonságomat ismerte meg. Ezt egyébként kis poszt-itekre is felírták és a végén meg is kaptam. Hát ez volt az a része az egész folyamatnak, ami a leginkább nyomot hagyott bennem, mégpedig pozitív értelemben.

Mert megmutatta, hogy azzal, hogy egyébként viszonylag ismeretlen emberekkel együtt töltöttem kb 2 órát, azon belül pedig kb. 30 percig figyeltek rám, már ki tudott alakulni egy kötelék, megismertek belőlem valamennyit és tudtak adni olyan visszajelzést, amely építő, tanulságos és olyan dolgokat is tartalmazott, amelyeket talán nem is ismertem magamban.

Ezen felül pedig hatalmas energiabomba volt számomra, nemcsak a sok jó és szép, a figyelem, a támogatás, a segítség, az ötletelés, de az is, hogy mindezek által előbbre vitt önmagam megismerésében és nem utolsó sorban egy kérdés eldöntésében, vagy legalábbis átgondolásában és továbbvitelében.

Mindenkinek ajánlom az Action Learning módszert, illetve azóta én is alkalmaztam már kis csoportos workshop-jaimban és hasonlóan érdekes és hatékony volt.

Szikora Emese vagyok, Te utad coach, mediátor, hipnoterápiás tanácsadó

Több olyan jelentős fordulat is történt az életemben, amely elindított az önismeret, önfejlesztés, majd végül a segítő szakma útján.

Majd úgy döntöttem, hogy a régi munkám, életstílusom megváltoztatásával együtt a segítő hivatást választom, ahol az én eddigi életutamon megtapasztaltakból építkezve és a tanult professzionális módszerekkel támogatom a hozzám fordulókat.

Bővebben olvashattok az életutamról, a Te utad/ Én utam módszerről is.

A cikk szerzője: Szikora Emese
0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó blog bejegyzések: