Akcióban a növekedési gondolkodással

Emese

Emese

A növekedési, vagy fejlődési gondolkodásmód (angolul growth mindset) bejegyzés sorozat utolsó részéhez értünk.
Most megnézzük, hogy az eddig tanult, kipróbált, talán már gyakorolt elméletet, hogyan ültessük át a gyakorlatba, azaz, hogy építsük be a mindennapi gondolkodásunk részévé.

Visszatekintésként

Az első bejegyzésben: Fejlődjünk a gondolkodásmódunk segítségével – megnéztük mi is egy a growth mindset és kitölthettél egy tesztet is, ami megmutatja, Te mennyire van fejlődés orientáltan gondolkodó.
Aztán a második részben: Irány a növekedési gondolkozás – arról volt szó, hogy először is hinni kell ebben az egészben, hogy működjön. Másrészt pedig az első lépés a gondolataink Tudatosítása, hiszen akkor tudunk velük dolgozni, ha tisztában vagyunk azzal, mit gondolunk.
Majd a harmadik részben: Tovább a növekedés felé új gondolatokkal – megtanultuk az előzőekben megismert gondoltainkat átalakítani, az azokat előhozó események segítségével (triggereket).

Most pedig az utolsó lépésként mindezt akcióba helyezzük

Mielőtt a konkrét lépéseket leírom, talán a legfontosabb megérteni, hogy ha át akarsz állni a növekedési gondolkodásmódra, az nem egy egyszeri gyakorlat, vagy pár napos feladat.

Ez egy új életstílus, vagy életmód, amelyben az eddigi gondolkodásmódodat fokozatosan, teljesen átalakítod egy újfajta hozzáállásra.

Ez egy folyamat, ami azzal kezdődik, hogy felmerül benned az igény a változtatásra, mert talán bele ragadtál egy élethelyzetbe, egy működési módba, talán egy szituáció rádöbbentett, hogy nem mehet minden ugyanúgy tovább.


Aztán azzal folytatódik, hogy az igényből elindulsz és megtalálod az első cikket, vagy legalábbis a növekedési mindset témát, és elkezd érdekelni. Majd tovább mész és még többet olvasol róla, kipróbálod, és talán meglesznek az első sikereid (mert ahogy elkezded alkalmazni, máshogy állsz a dolgokhoz és ennek hatására más eredménye lesz a szituációknak).

De még mindig hajt valami és ezért az elmélet és a kisebb gyakorlások után eldöntöd, hogy az életed részévé akarod tenni, és ezért folyamatosan hajlandó vagy magaddal, a gondolataiddal foglalkozni, önmagad fejleszteni.


Majd onnantól a kisebb, nagyobb sikerek tovább fognak hajtani és ösztönözni addig, amíg már eljutottál egy olyan gondolkodásmódra, amely hosszú távon is segíti az előbbre jutásod az anyagi világban és a fejlődésed a szellemiben.


Tehát ahogy fent írtam, a következő lépés, az akció.
De nemcsak simán akció kell, vagyis, hogy tegyél a fejlesztésedért, hanem az is fontos, hogy a megfelelő lépéseket tedd meg, azaz a megfelelő fejlődési gondolatokkal állj a szituációkhoz.

Tervezz

Az előző lépéseknél beazonosítottad milyen fixált gondolataidat kell megváltoztatni egyes helyzetekben, és példákat szedtél össze, hogyan lehetne azokat átfogalmazni.
Aztán elkezdted ezeket próbálgatni és talán vannak már élményeid, hogyan hatottak ezek rád, a környezetedre, a szituációra, amelyben alkalmaztad.
Amikor egy-egy ilyen próbád, gyakorlást csinálsz, hagyj magadnak pár percet utána és gondold át az alábbi kérdéseket:
Mit tanultál az élményből?
/pl. sikerült elkapni a fixált gondolatot? Ha igen, akkor sikerült átalakítani is, és ha még ez is megvolt, akkor ott a szituációban eszedbe is jutott az új gondolat? Esetleg már egyből az átalakított gondolattal működtél?/
Mit tudnál legközelebb máshogy csinálni, vagy, hogy tovább lépj?
/Az előző példák alapján bárhol is tartasz, fantasztikusan haladsz és egyre jobb leszel, csak figyeld meg magad, hol tudsz még javítani! Pl. átalakítottad a gondolatot, de mégsem érted el azt az eredményt, amit szeretnél? Alakítsd át máshogy a gondolatot!/

Kövesd a terved

De itt ne állj meg az átgondolásnál, hanem írd is le a vállalásokat. Hiszen nem fogod ezeket a lépéseket megtenni, ha nem követed, ellenőrzöd, avagy státutoszolod magad.
Ezért készíts a fenti lépésekből egy tervet, amit pl. egy a lenti táblázathoz hasonlóban rögzíthetsz.
Aztán rendszeresen nézd át a táblázatod, mi az, amit megvalósítottál belőle, vagy ha valamit nem csinálsz meg, nézd meg, hogy tényleg jó feladat-e (pl. az életritmusodba beleillik-e, mint ez: eltervezed, hogy minden nap 3x átgondolod az addigi szituációkat, de napközben nincs 5 szabad perced, akkor biztosan nem fogsz ezzel haladni. Ennek megfelelően tervezd át a gyakorlás gyakoriságát, hosszát, vagy a feladatok határidejét.

Innen már csak az van hátra, hogy a bejegyzés elején leírt folyamatot végigvidd, ne hagyd abba, folyamatosan csináld, tanulj, gyakorolj, fejlődj!

A kulcs az ismétlés.

Mert a gondolkodási módunkat nem lehet 5 perc vagy akár egy nap egy hét alatt megváltoztatni. Hiszen – gondolj bele – 20-30-40-50 éve így működsz. Jó, ha pár év alatt át tudod alakítani egy részét!

Emese

Emese

Szikora Emese business coach vagyok. Célom, hogy vezetőként, vagy munkavállalóként a napi problémák megoldásában, a csapat együttműködésének és a saját gondolkodásmódod fejlesztésében támogassalak. Vállalkozóként abban segítselek hogy felépíts egy jól működő, sikeres, rád szabott vállalkozást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Hogyan építettem fel a csoportomat

2023 Januártól mostanra (június) 670-ről 865-re nőtt a csoportom létszáma, de ami ennél fontosabb, 2021 végén még csak 300 fő volt, és magát a Vállalkozás olajozottan csoportot 2020 januárjában hoztam létre.  Tehát 3,5 év alatt nőtt 0-ról majd 900 főre és mindezt organikusan, tehát nem futtattam rá hirdetést.  

Tovább olvasom »