avagy hogyan tanulhatunk egy szent életéből, aki megtalálta és végigvitte a saját útját
Idén augusztusban szerencsénk volt a párommal elutazni Olaszország szívébe, Umbria tartományba, azon belül is Assisi városába és környékére.
Az út ötlete a páromtól származott, mivel a Napfívér, Holdnővér című Szent Ferenc életéről szóló filmet nagyon szereti és szerette volna látni azokat a helyeket, ahol a történet eredetileg játszódott.
Nem vagyunk különösebben vallásosak, legalábbis én biztosan nem vagyok a szigorúan vett értelemben (bár abban hiszek, hogy van valami magasabb rendű valaki, valami, ami segíti, támogatja, akár irányítja a sorsunkat). Mégis én is szívesen belevágtam ebbe az útba azért is, mert imádok utazni, imádom Olaszországot, oda bármikor, bárhova, bármennyi időre elmennék, másrészt pedig engem is érdekelt a környék, a történet, hiszen a filmet én is láttam.
Bevallom a spirituális oldalára nem is annyira készültem, az inkább már ott kapott el…
Mert, hogy ahogy egyre több olyan helyen járunk – Assisi városában Ferenc születési helyén, ahol lakott, az emlékére készült Bazilikában, ahol a sírja is volt, valamint a környéki zarándokhelyeken, amely mind valamilyen vele történt esemény, vagy általa használt, szeretett helyszín -, egyre jobban a varázsa alá vont engem is az egész.
Assisi Szent Ferenc Bazilika
És hogy miből is áll pontosan ez a varázs?
Hát ezt nehéz megfogalmazni.
Mondhatnám, hogy volt bennem, bennünk áhítat, ahogy a több száz éves romok, város- és templom falak között jártunk, volt bennünk érdeklődés a régmúlt, a történelem, a kereszténység megismerése, megértése kapcsán.
De volt bennünk valami olyan megfoghatatlan dolog is, amely talán pont az, amit Szent Ferenc képviselt.
Amitől talán mi is kicsit békésebbé, a nyugodtabbá, elfogadóbbá, lelassultabbá váltunk.
Mert ahogy én megértettem, Ő ezeket az alap emberei, szeretethez kapcsolódó dolgokat tartotta mindennél fontosabbnak!
Fontosabbnak a vagyonnál, jólétnél, karriernél, gazdag, befolyásos családnál.
És annyira fontos volt számára, hogy miután rájött, hogy EZ AZ Ő ÚTJA, ez az élet feladata, akkor hajlandó volt mindent feladni, amit az előző mondatban felsoroltam, pedig mindene megvolt.
Sőt, annyira biztosan tudta, hogy ez az ő igazi élete, hogy még az apjával, a város elöljáróival, sőt, még a keresztény egyház vezetőivel is szembe mert szállni, és még akkor is tovább tette a dolgát, amikor kiközösítették, kitagadták, talán bolondnak is nézték.
És tette a dolgát – amit ugye Istentől kapott feladatot -, újraépített egy templomot, segítette a szegényeket, betegeket, majd a köré gyűlt barátokból, támogatókból megalakult a Ferences rend. (Elnézést, ha valamit nem pontosan írtam le az életével, az eseményekkel kapcsolatban, nem vagyok történész, csak amit az út alatt olvastam, láttam, abból merítek).
És hát mindannyiunk tudja mi lett a vége, Szentté avatták.
San Damiano kolostor (ahol először szólt hozzá Isten egy keresztből)
Na de hogy jön Szent Ferenc a Te utadhoz?
Hát itt kanyarodunk a Te utadhoz, amiért ezt az egészet szerettem volna veletek megosztani.
A Te utad számomra azt jelenti, hogy olyan úton jársz, olyan életet élsz, amelyben komfortosan, jól, netalán boldogan érzed magad. Ahol lehet, hogy vannak nehézségek, problémák, konfliktusok, de azokat tudod kezelni, sőt képes vagy tanulni azokból, ezáltal is egyre jobban haladva tovább a saját magad által kijelölt utadon!
És azt hiszem arra, hogy Assisi Szent Ferenc megtalálta a saját útját és a nehézségek, problémák, lemondások, meghurcolás, teljes kivonulás a közösségből, mindennek ellenére is rajta maradt az útján, annál jobb, ékesebb és szebb példát nehéz lenne találni arra, hogy is tud ez szépen menni.
Neki miért „sikerült” vajon?
Miért tudott minden mai szemmel elképzelhetetlen, óriási nehézség ellenére, megingathatatlanul rajta maradni az útján és menni a megtalált élet célja felé?
Az az elképzelésem, hogy azért, mert annyira teljesen, totálisan, a szíve mélyéig biztos volt abban, hogy EZ AZ Ő ÚTJA.
Mert tudta, hogy bármilyen akadály, veszély, megoldhatatlannak tűnő eset, vagy megkerülhetetlen ember (akár a pápa) is áll előtte, neki menni kell, tenni kell.
Mert megértette, hogy minden nehézség csak azért van, hogy az ő hitét erősítse. Azt a hitét, amelyet abba vetett, hogy ez a jó út, hogy így kell élni, hogy neki ez a feladat.
Mert rájött, hogy mindenből, amin keresztül megy tanul valamit és azt átadhatja azoknak, akik még kétkednek, szenvednek, nem boldogulnak.
És ahogy mindezeket magáévá tette, úgy tudott egyre inkább tovább lépdelni a számára és saját maga által kijelölt úton, úgy tudta felépíteni a templomot, a közösséget, majd az egész rendet és így tudott a mai napig akár vallásos valaki, akár nem,
követendő példává válni.
Nemcsak mint szent, de mint ember, mint felfedező, mint önmagában is hívő, a céljaiért mindent megtevő példakép.
És azt kívánom neked kedves olvasóm, hogy Te is ilyen példaképpé tudj válni, nem feltétlenül a világ előtt, hanem saját magad számára. Azáltal, hogy amit felismersz, hogy a Te vágyad, a Te utad, a Te célod, azt el tudd érni, meg tudd valósítani, élni tudd a Te életed és menni tudj a Te utadon.
Ha pedig megtaláltad magadban ezeket, és tudtál a saját példaképeddé válni, akár kisebb dolgokban, akár a személyiségedben, akár az eddigi életeddel, és van kedved róla beszélni, oszd meg az eredményeidet, élményedet az Én Utam önfejlesztő zárt facebook csoportunkban!
