Ígértem, hogy időről időre megosztom egy-egy saját élményemet is az önfejlesztés, önismereti munka kapcsán.
Most eljött az ideje, hogy egy általam átélt „történetről” meséljek. Mégpedig relaxált állapotban (régisen hipnózisban, újonnan módosult tudatállapotban) át- és megélt eseményeket.
Igyekszem úgy bemutatni az esetet, hogy elég részletes legyen ahhoz, hogy lássátok, mi minden jöhet elő és miket lehet felismerni egy-egy ilyen ülésen, de azért próbálok arra is figyelni, hogy magamból (illetve inkább a történetben érintett családtagokból) ne túl sokat mutassak meg. Gondolom ez megérthető.
Tehát, a téma, amivel erre az alkalomra érkeztem az volt, hogy vajon mi gátol engem abban, hogy nyitottan tudjak a babavárás elébe nézni. Mert hogy aki ismer tudja, hogy – remélhetőleg egyelőre – még nincs gyermekem.
Figyeljetek jól a kép leírására, mert minden színnek, hangulati elemnek, tárgynak jelentése lehet!
A tengerpart
A relaxáció bevezető lépései után – amely során ellazultam mind testileg, mind szellemileg, megkért a terapeuta, hogy képzeljek egy el tengerpartot.
Ez a tengerpart nagyon szép volt, kék ég és türkiz zöld vízzel, a partja ugyan viszonylag keskeny volt és kis kavicsos, homok helyett, de ezen nem akadtam fenn:-)
Vezetett a vízbe egy kiépített lépcső, amely olyan volt, mint amiket a gyógyfürdőkben látni, amelyen üldögélnek a fal mellett az emberek. Nem tudom miért?
Meleg volt, napsütés, hallottam a sirályok hangját és lágyan fújt a langyos szellő.
Aztán azt kérte tőlem a vezetőm, hogy képzeljem el, mi lehet az a gát, amely a teherbeesést meggátolja, és engedjem meg, hogy a tengerben megjelenjen valami, ami ezt a gátat megtestesíti.
A bálna
Egyből jött egy „kép”, mégpedig először cápának, majd inkább mivel óriási volt, bálnának láttam. Felém nézett (én ugye a parton álltam), láttam a hatalmas fogait, talán még vicsorgott is egy kicsit rám. Érdekes módon valahogy fenn tudott maradni a vízen, de hát ilyen apróságokon akkor nem akadtam fenn.
A következő kérés az volt, hogy nézzek a szemébe, amit először nem találtam, de aztán igen, és ahogy belenéztem sötétnek, kicsit talán gonosznak, gunyorosnak is láttam. Ahogy néztem azonban, a szem kicsit változott és ahogy utána ránéztem a bálnára újra, már nem láttam annyira vicsorogni és talán a fogait sem.
Ugye ilyenkor egy másfajta tudat állapotban vagyunk, ezért minden érzés, érzékelés átalakul. Lehet, hogy csak csőlátással egy részt látunk a képből, arra koncentrálunk, nem minden részletet. Ugyanígy csak bizonyos érzéseket, érzetet veszünk észre mind a képben, mind magunkban. Igyekszem úgy visszaadni a történtetek, ahogy azokat átéltem, így ne lepődjetek meg, ha kicsit egyoldalú, egyedi a látásmód.
Itt jött az érdekesség, mert bele kellett bújnom az állatba – persze képzeletben.
És ha tudtam. Én tudtam, így hát elkezdtem átélni, mit is érezhet ez a bálna. Kiderült, hogy ez a bálna egy kicsit partra sodródott, és nem tud visszajutni oda, ahol az igazi helye van, a mély vízbe. Ettől szomorú, kilátástalan és nem tudja hogyan tovább. Még azt is megéreztem a bálnából, hogy fél attól, ha nem talál vissza utat, akár meg is hallhat.
Ekkor azt javasolta a terapeuta, hogy éljem át ezeket a nehéz érzéseket, megnéztük hol, hogyan érzem a testemben, milyen jellemzői vannak ennek az érzésnek, majd megkért, hogy menjek vissza az időben, ahol hasonló érzéseket éltem meg.
Na és itt jött a csoda!
Nem csak azért, mert olyan „emlék” jutott eszembe, amiről nem is tudtam, sőt nem is hallottam, hanem mert természetesen sokat mondó volt az eset ami ott történt!
Volt egy fényképünk, ahol én kislány voltam és egy kis cicát tartottam. Az emlék ezzel a képpel indult, ez eddig rendben is volt. Vidéken, falun, egy udvaron, mellettem a testvérem, én pedig szorítom a cicát, akit féltek, hogy valami baja lesz, próbálom megóvni valamitől.
És innen „szabadultak el” a dolgok.
Kicsit körülnézve megláttam egy régi rokonom, aki már egyébként régóta nem is él, amint épp egy baltát tartva veszekszik a feleségével. Kisgyerekként ez nagyon ijesztő volt, féltem mit fog csinálni azzal a baltával, féltettem a feleséget, a cicát, a testvérem, de még magamat is.
Rossz volt átélni még ott a szobában ülve is, hát még anno – ha ez tényleg megtörtént, márpedig miért ne történt volna meg – kis gyerekként.
Az emlék átírása
Azután az történt, hogy a felnőtt énemmel visszamentem segíteni a kicsinek, aki elvitte onnan őt be a szobába, átölelte, megvigasztalta és biztonságot adott neki.
A kicsit pedig ezért ugyanezt meg tudta adni a kis cicának.
Aztán itt még elvégeztünk pár gyakorlatot, majd visszatértünk a tengerpartra a bálnába. Itt újra megkérdezte a vezetőm, most hogy érzi magát a bálna és mi történik, majd meglepő módon a bálna megtalálta a megoldást, hogy visszaússzon a szabad vízre és le a mélybe.
Ami után pedig nyugodtságot és a szabadságot érezte. Ebben a jó érzésben is benne maradtunk még egy kicsit, úgymond töltekeztünk, majd lassan lezártuk a relaxációt.
Hogy mindez hogyan kapcsolódott az anyaság kérdéséhez és mit jelentettek a események, szereplők, szimbólumok?
Ez mindenkinek más és más.
Vannak ún. univerzális szimbólum jelentések, lehet értékelni a történteket, csak azt mondják nem nagyon érdemes.
Mert a lényeg ott zajlott a múltbeli eseményben és a bálnában.
Meg persze bennem, amit és ahogy átéltem.
Természetesen okozott meglepetéseket az is, aki megjelent a múltból és hogy az anyaságom gátlójakét vajon miért egy baltás eseményre emlékeztem.
Ahogy az is, hogy miért egy partra vetett bálna jelent meg és végül a megoldásnál miért a szabadság érzése merült fel. Ezeken mind-mind nagyon sokat elmondhatnak arról, mi gátolja nálam, hogy anyává váljak, és talán kedves olvasó akár magadra is ismersz, akár nekem tudnál jó kis ötleteket adni, mi lehet az.
De kérlek ne tedd, mert ezt nekem kell megfejtenem és a való életben megoldanom. Vagy az is lehet, hogy részben már meg is oldódott?!….
Meglátjuk.
Mindenesetre a következő napokban biztosan foglalkoztatni fog még a kérdés, a szereplők, a képek és főként az átélt érzések!
Hát ilyen egy relaxációban végzett terápiás ülés.
