Hogyan álljunk neki bárminek pozitívan?

Picture of Emese

Emese

Az egyik coaching tréningen tanultam egy jó trükköt, módszert, ötletet.  Az oktató azt javasolta, hogy kezdjünk (és majd fejezzünk is be) minden coaching alkalmat valami olyan módon, amely segíti a klienst és akár mindkettőnket abban, hogy pozitívabban, jobb kedvvel kezdje a coaching ülést, illetve folytassa a napját.

Erre pedig mondott jó pár ötletet, hogyan lehet megvalósítani, de ezt majd kicsit később mutatom be.

Ahogy ezt hallgatattam, arra gondoltam, hogy igen, ez tök jó, ki fogom próbálni a következő coaching ülésen, de miért ne használhatnánk ezt a mindennapokban is, akár szó szerint MINDEN NAP.

Hogyan képzelem ezt el?  Talán már olvastam is ilyesmit.

Ott azt javasolták, hogy ébredés után, akár még az ágyban kezdjük el a pozitív szemléletet. És vagy aztán este lefekvés után, persze mielőtt elalszunk, csináljunk megint valamit, ami pozitív szemléletet ad.

DE miért is jó ez a pozitivitás?

A tréner által elmondottak szerint, maga a coaching ülés lesz hasznosabbaktívabb, a kliens könnyebben talál megoldásokat, pozitív élményekettapasztalatokat.

Az ülés végén pedig az általa kitűzött célok, vállalt cselekvési tervet fogja pozitív hangulatban biztosabban elérni, végrehajtani, kedvvel csinálni.

Erre egyébként tudományos magyarázatot is találtak.

Kutatások ugyanis azt mutatták ki, hogy az emlékek összekapcsolódnak azzal az (érzelmi, fizikai) állapottal, amelyben éppen voltunk azon esemény átélésekor. Vagyis, ha pozitív hangulatban éltünk át egy eseményt, akkor arra ha visszaemlékszünk is hasonlóan pozitív állapotba kerülhetünk. És viszont, a negatív esetet negatív állapotban.

Ok, nyilván ez nem mindig és minden típusú esetre igaz, de engedjük meg, hogy általánosságban igen.

Továbbszőve ezt a gondolatot, azt hiszem az életünkben is hasonlóan tudjuk kamatoztatni, hiszen nem mindegy milyen hangulatban indulunk el otthonról, hogyan éljük át a közlekedést, az esetleges rohanást az oviba, suliba, munkába, a néha elég nehéz munkahelyi szituációkat, konfliktusokat, stressz és végül az esti baráti, családi mindennapokat, vagy programokat. Nem beszélve a hétvégékről, vagy nyaralásokról, amelyeknél szintén nem haszontalan, ha nyugodtan, kisimultan, vidáman állunk hozzá.

Jó, de akkor mit csináljak, hogy vidámabb, boldogabb, vagy legalább pozitívabb legyek?

Íme néhány trükk az oktatótól, valamint saját tapasztalatból:

  • átgondolni, elmondani, leírni pár dolgot, amiért hálás vagy, majd ezekből lehet rövid állításokat is csinálni, valahogy így:

„Hálás vagyok a családomért, a munkámért és azért, amilyen környezetben élhetek.”

  • olyan zenét találni, hallgatni, ami inspriál, pozitív érzéseket, hangulatot eredményez számodra
  • ha pl. munka (akár coaching, akár teljesen más) előtt akarsz némi pozitív állapotba kerülni, akkor gondold át, miért csinálod azt a munkát, mit nyersz vele, miért hasznos számodra, vagy Te milyen hasznos dolgot teszel általa
  • lehet végezni pár olyan fizikai, mozgás gyakorlatot, amely feltölt, jobb kedvűvé, energikusabbá tesz (lehet, hogy csak pár nyújtózás a munkahelyen, de akár a reggelt egy 10 perce jógával, akár csak pár napüdvözlettel kezdeni)
  • szintén kutatások azt mutatják, hogy a mosolygás, a kéz felemelése (akár fej mögött összekulcsolása) is jobb hangulatot eredményezhet
  • lehet, hogy pár mély lélegzetvétel, egy kis relaxációval is tudsz magadnak energiát, pozitívabb hozzáállást létrehozni
  • és ezen kívül minden más, ami eszedbe jutsz, amit kipróbálsz, és működik (legyen az gondolat, mozgásbeszédírásmeditáció, vagy rajz)

A tréner szerint ami számára a legjobban bevált, az, ha akár a kliensétől, akár Ti magatoktól megkérdezitek:

  • milyen pozitív dolog történt veled a héten/ tegnap/ hónapban;
  • vagy miért vagy hálás, ami tegnap, a héten, a hónapban történt veled?

Próbáljátok ki, akár coachként, segítőként az üléseken, találkozókon, akár magánemberként a napotok elején, végén, vagy bármilyen nehezebb szituáció, vagy akár mindennapi esemény előtt!

Picture of Emese

Emese

Szikora Emese business coach vagyok. Célom, hogy vezetőként, vagy munkavállalóként a napi problémák megoldásában, a csapat együttműködésének és a saját gondolkodásmódod fejlesztésében támogassalak. Vállalkozóként abban segítselek hogy felépíts egy jól működő, sikeres, rád szabott vállalkozást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek