Hogyan tovább cégként a korlátozások után

Picture of Emese

Emese

5 üzleti trend és megoldási ötletek

Avagy mi várható a vállalkozások, cégek működésében,

hogy vannak a dolgozók, mit tegyél értük

Immár több, mint egy éve vagyunk a koronavírus által korlátozások közé szorítva, máshogy kell működnünk, dolgoznunk, élnünk. Ez olyan változásokat indít el a gazdaságban, a vállalatok, vállalkozások és az egyéni életekben is, amelyek valamilyen mértékben tartósan is megmaradnak.

Ebben a bejegyzésben egy összefoglalót olvashatsz, hogy melyek ezek a változások, illetve megoldási javaslatokat is mutatok arra, hogyan lehet ezekre a változásokra reagálni. Pl. min érdemes módosítani a cégek, vállalkozások működésében és a saját vezetői, vagy vállalkozó gondolkodás- és viselkedésmódunkban.

5 nagy változási trend a cégek, vállalkozások működésében

1. Otthonról dolgozás, a vállalkozói/ rugalmas, szerződéses foglalkoztatás növekedése

Korábban a cégek, vállalkozások csapattagjai bejártak az irodába, teljesen máshogy léptek interakcióba egymással, a vezetőkkel – fix alkalmazottakként kezelték őket a cégek.

Most, mivel otthonról, vagyis igazából bárhonnan dolgozhatnak, a szerepek megváltoztak. Már nem alkalmazottnak tekintik a dolgozókat, hanem egyfajta szerződéses viszonyban álló kontraktorokként (még akkor is, ha maradnak alkalmazottak). Ez egy növekvő trend, vagyis egyre jobban el fog terjedni a valódi szerződéses, vagy projekt szerű munkavégzés. Egyre kevésbé keresnek fix alkalmazottakat, sokkal inkább rugalmasan szerződtethetőeket.

Vállalkozóként gyakran eddig is a nagyobb cégek alvállalkozóiként dolgoztunk, de ez az arány megnő, egyre kevesebb dolgot fognak alkalmazotakkal végeztetni, inkább igénybe vesznek erre egyéni vállalkozókat, cégeket.

Vállalkozóként feladat:

Erre vállalkozóként is fel kell készülni, hogy tudjunk megfelelő ajánlatokat adni a kiszervezendő tevékenységekre, csomagokra, hogy tudjunk kellően rugalmasak lenni a helyzet változtatásakor.

Ezt át kell gondolni stratégiai szinten és egyéni szinten is, mi az, amit nyújtani akarok, tudok, és azt hogyan tegyem. Miben kell ehhez még fejlődnöm, tanulnom, változnom.

Cégeknek, vezetőknek feladat:

Nagyobb cégek vezetőiként pedig arra kell felkészülni, hogy maguk az alkalmazottak is egyre inkább a rugalmasabb, kötetlenebb munkavégzést igénylik, ez pedig nemcsak az otthonról dolgozást, de a projekt időtartamra elköteleződést is jelenthet. Ehhez mérten át kell alakítani a folyamatokat, beszerzést, szerződéseket, költség tervezést éppúgy, mint a nekünk dolgozó emberek ügyeinek kezelését, vagy épp mentális, lelki műkdésük figyelembe vételét.

De erről szól a következő pont.

2. Kiégés, vagy mentális jóllét

A nagyrészt otthoni munka monoton, sokkal kevesebb a szociális interakció, sokkal többet dolgozunk időben, kevesebbet mozgunk, kevés ember látunk – élőben -. Ez hatással van a stressz szintünkre, és a mentális, érzelmi állapotunkra, ha erre nem figyelünk, az kiégéshez, de akár depresszióhoz, betegségekhez is vezethet.

Nem rég meg is jelent egy cikk, amely szerint Harvard-i kutatók zoom fáradtságnak nevezték el azt a hatást, amikor órákig ülünk a laptop, számítógép képernyő előtt és kis dobozokban látható emberekkel beszélünk, figyelünk rájuk. Ez a stressz emelkedését is előidéző üss vagy fuss hatást vált ki, hiszen folyamatosan ébernek kell lennünk, sokkal jobban kell figyelnünk online, mintha a személyes fizikai valójukban ülnének előttünk.

Vállalkozóként feladat:

Erre a vállalkozóknak is fel kell készülnie, akár egyénileg, akár csapattal dolgoznak, megtanulni észrevenni a jeleket (pl. lehangoltság, motiválatlanság, folyamatos fáradtság) magukon és a kollégákon is és tudni kell kérni segítséget, vagy akár egyszerű változtatásokat elkezdeni, ami segíti azt, hogy ne jussunk el idáig (rendszeres mozgás, szabadban levés, a korlátozásoknak megfelelően szociális kapcsolatok fenntartása).

Cégeknek, vezetőknek feladat:

Ez bizony a cégek vezetőit és munkatársait is érintő probléma, ezért nagyon fontos most fokozottan figyelni rájuk. Érdemes gyakrabban négyszemközti beszélgetéseket kezdeményezni a közvetlen beosztottakkal, mert lehet, hogy ez az egyetlen személyes kapcsolódási formájuk mostanában. Hasznos lehet – még, ha online is – egyfajta csapatépítés, lazulós beszélgetést tartani, kicsit kikapcsolódni a munkából.

Odafigyelni, sőt ösztönözni valamilyen módon a kollégák kikapcsolódására, sportolásra, mozgásra, családi, baráti kapcsolatok fenn tartására. És persze nem utolsó sorban, lehet biztosítani a munkatársaknak szakértő segítséget erre az időszakra, ahol kibeszélhetik magukat, meghallgatást, törődést kapnak, dolgozhatnak a félelmeiken, szorongásaikon, nehézségeiknek. Ilyen lehet egy rendszeresen igénybe vehető coach, vagy pszichológus is.

3. A bizalom teremtés kihívása

Személyesen, pláne, ha valakivel együtt dolgoztunk egy helyen, vagy többször tudtunk találkozni (akár a munkahelyen, akár egy kapcsolatépítő rendezvényen), sokkal gyorsabban kialakult a bizalom, mint személyes találkozás nélkül. Ma a kapcsolódások, az együtt dolgozás is nagyrészt online történik, így sokkal nehezebb, nem tudunk egymás szemébe nézni, egymás kezébe csapva megpecsételni a megállapodást. Nem tudunk együtt kávézni egyet a szünetekben, együtt elmenni ebédelni, beülni egy sörre munka után. Ezért a bizalom ma sokkal lassabban és nehezebben alakul ki.

Vállalkozóként feladat:

Erre is fel kell figyelni és más módokon felépíteni a bizalmat ügyfelek, partnerek, beosztottak, felé, között. Amennyire lehet a kapcsolódásokat érdemes erősíteni, a partner számára is megfelelő kommunikáción dolgozni, odafigyelni a másikra, meghallgatni, támogatni, segíteni, adni. Amitől a másik félben a bizalmat magunk és a cégünk iránt építeni tudjuk.

Cégeknek, vezetőknek feladat:

Tudatosan figyelni kell arra, hogy az együtt dolgozó csapatok között meglegyen az a kapcsolódás és olyan formában, ami segíthetik a bizalmi alapon történő együttműködést. Pláne ha új ember kerül be egy csapatba, akinek úgy kell beilleszkednie, hogy személyesen sosem találkozott a vezetőjével, a kollégáival. Tudatosan kell segíteni őt a bizalmi szint növelésében, akár online csapatösszekovácsoló programokkal, akár a vezetővel, vagy a csapat többi tagjával egyéni, kis csoportos beszélgetésekkel.

4. Kevesebb hatékonyság, több reziliencia

Ez talán furán hangzik, de a szakértők itt arra gondolnak, hogy a hatékonyság, a szakértelem ma már nem minden. Hiszen olyan mértékű és gyorsaságú az átalakulás, hogy a korábbi tapasztalatok értéke csökken (és nemcsak pl. a technológiai ágazatokban). Sokkal fontosabbá kezd az válni, hogy hogyan tudunk reagálni a változásra, hogyan tudunk rugalmasan továbblépni, alkalmazkodni, nemcsak gazdaságilag, stratégiában, értékesítésben, de mentálisan, lelkileg is elfogadva azt.

Ez a reziliencia, amit szintén érdemes fejleszteni magunkban, társainkban, hogy ne ragadjunk bele a régibe, ne várjuk, hogy visszatérjen a régi, közben pedig elmenjen mellettünk a világ. Proaktívan, lelkesen, újítóan menjünk a változás elébe, legyünk innovatívak, találjunk ki új utakat, megoldásokat. És mind ehhez kell a lelkierőnk erősítése nagyon fontos minden olyan módszerrel, ami nekünk segít, elfogadás, előre tekintés, alternatívák megtalálása, biztonságérzet növelése, gondolkodásmódunk átalakítása.

Vállalkozóként feladat:

Vállalkozóként külön fontos a rugalmasság, hiszen minél kisebb a cégünk, annál inkább a személyünktől függ. Ha személyesen jól, rugalmasan tudunk alkalmazkodni, észrevesszük, hogy változtatni kell, akár új irányt venni, új termékeket, szolgáltatásokat kialakítani, más módon elérni az ügyfeleinket, máshogy dolgozni velük, más csatornákon marketingelni, akkor tudjuk a vállalkozásunkat is rajta tartani a fejlődés útján.

Cégeknek, vezetőknek feladat:

Itt szintén fontos egyrészt hogy maga a vezető tudjon rugalmas lenni, de még inkább, hogy tudjon ilyen nehéz, folyamatosan változó helyzetben is vezető maradni. Mégpedig olyan vezető, aki lelkesítő, motiváló, elmondja és megértetni a változtatások szükségességét, de akár megtanítja a beosztottai számára is a rugalmassá válás eszközeit, vagy legalább észreveszi, ha külső segítségre van szükség. Aki a saját cége, csapata számára is látni tudja az irányt, a célokat és ezt át is tudja adni.

Legfőképpen pedig megérti és megérteti azt, hogy már nem az a legjobb dolgozó, aki a legtöbbet adja el, legtöbb pénzt hozza be a cégbe, hanem aki hosszabb távon is a cég hajtóereje tud maradni, mind fizikailag, mind lelkileg.

5. A tanulás és támogatás átalakulása

Ez az 5. pont az előző négy eredménye, hiszen mindegyik trend követéséhez az szükséges, hogy egy csomó új dolgot megtanuljunk, tudást, tapasztalatokat építsünk be, merjünk és tudjunk változtatni a tanulási módokban is (lásd online, közösségi, egymástól tanulás). Legfőképpen azonban jó, ha belátjuk, mi az, amit egyedül már nem tudunk megoldani és akár tanácsadó, akár segítő szakember támogatását kérjük ahhoz, hogy mind a vállalkozásunk, vagy a csapatunk, mind a saját személyünk meg tudjon birkózni ezzel a helyzettel.

Én az utóbbiban tudok segíteni, azaz, amikor a saját személyünkben érzed úgy, hogy nem megy egyedül, akár az új gazdasági működés, élet stílushoz való felzárkózásban, akár azért, mert a stressz, kiégés, rugalmatlanság, szorongás jeleit érzed magadon.

Vállalkozóként feladat:

A vállalkozás fejlesztésére érdemes külső, szakembereket keresni, akik külső szemmel tudnak ránézni a vállalkozásunk helyzetére, a várható gazdasági irányok alapján üzletfejlesztést, folyamatok átalakítását, értékesítést, stratégiát vagy más működési területre tudnak változtatást javasolni.

Coach-ként én a vállalkozó személyes fejlesztésében ajánlom magamat – a fentiekben említett változtatás, rugalmasság, szorongás, kiégés témájában egyénileg, vagy ha a csoport együttes működésén érdemes dolgozni, trénerként.

Cégeknek, vezetőknek feladat:

Nagyobb cégek vezetője, HR szakemberként pedig javaslom, hogy bármelyik fenti témára készítseket felmérést, hogy vannak az emberek, hogy működik a cég, a várható Covid hatásokkal milyen téren érdemes foglalkozni, min kell változtatni.

Érdemes átgondolni az online működés kereteit hosszabb távra is, akár hibrid működésként is, ehhez pedig kialakítani a technikai, rendszer támogatási feltételeket éppúgy, mint a munkatársak mentális jóllétét ilyen körülmények között támogatni tudó feltételrendszert (pl. programok, négyszemközti megbeszélések, csapatépítések, segítő szakemberek igénybe vétele).

Szintén az új működéshez át kell alakítani a képzési terveket, nemcsak az offline helyett online működés miatt, de azért is, mert megváltozik az is, milyen oktatásokra, tréningekre van igény. Akár szakmai téren is, hiszen a vállalatok működése is átalakul, de az ún soft-skill tréningek kapcsán mindenképpen.

Pl. biztosan szükség lesz újfatja bizalomépítés, együttműködés, felagálás, időkezelés, felelősségvállalás, problémamegoldás tanítása mellett a kiégés, a stressz, a reziliencia, a fejlődési gondolkodásmód megismertetésére, sőt egyénre szabva a mindennapokba beépítésére.

Hogyan tudok ebben segíteni?

Amennyiben a fenti témák akár személyes, csoportos coaching, vagy tréning formájában felkeltették az érdeklődésedet, pár szóban megmutatom, hogyan tudunk tovább lépni:

Először mindig egy beszélgetéssel kezdünk, ahol meghallgatom mi van most a cégben, vállalkozásban, vagy a vezetőben, dolgozókban, milyen nehéz helyzetek jöttek elő az elmúlt időszakban. Hallgatok, kérdezek és a beszélgetés végén összefoglalom mit látok, milyen témákban és milyen módon javaslok együtt dolgozást. Erről írásos javaslatot, vagy kérésed alapján ajánlatot is készítek. Onnan pedig a Vállalkozó, vagy a cég döntése, hogy tovább menjünk-e. Az első beszélgetés ingyenes, általában egy órás, a mostani körülmények szerint online, videós formában tudjuk megtenni .

Ha úgy látod tudok segíteni, kérlek keress meg.

Szikora Emese coach, tréner, 30 280 3428

Picture of Emese

Emese

Szikora Emese business coach vagyok. Célom, hogy vezetőként, vagy munkavállalóként a napi problémák megoldásában, a csapat együttműködésének és a saját gondolkodásmódod fejlesztésében támogassalak. Vállalkozóként abban segítselek hogy felépíts egy jól működő, sikeres, rád szabott vállalkozást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek