Ki vagy te a vállalkozásodban?

Picture of Emese

Emese

Itt az utolsó része a vállalkozói területek bemutatásának.

Előző posztokban megmutattam az ötletek tisztázását, a stratégiát, a jogi kereteket, majd a  tervezést, az értékesítés, marketing, pénzügyi területet és a technikai hátteret.

Ezekkel végigértünk a vállalkozás racionális, avagy kemény, hard tényezőin.

De ki van a vállalkozás mögött?

Egyetlen vállalkozás sem lehet sikeres, sőt nem is működhet egyvalami, pontosabban valaki nélkül.

Ez a valaki pedig a vállalkozó. És ez igaz akkor is, ha egyszemélyes vállalkozásról van szó, de akkor is, ha közepes, nagyobb cégről, hiszen ott is a főnök, tulajdonos, vagy ügyvezető az a személy, aki az egész vállalkozás hajót kormányozza.

Innen már talán sejtitek is, hogy nagyon nem mindegy, hogy milyen ez a kormányzó ember. Nem mindegy milyen tudása, tapasztalata van, mennyire motivált abban, hogy a vállalkozást sikerre vezesse.

De legfőképpen mennyire tud valóban a hajó, a csapat, vagy a cég élére állni, szívvel, lélekkel, mennyire érzi azt magának, mennyire tud – legalábbis a munka, hivatás terén – azzal azonosulni.

Mert ha nem, akkor az CSAK egy munka lesz, valami, amiből megél. Amivel semmi baj, de talán már kezdő vállalkozóként is tudjátok, hogy ez bizony egy vállalkozás felépítéséhez édes kevés.

Ha csak azért akarsz vállalkozni, hogy meggazdagodj, akkor szerintem hagyd is abba. Legalábbis az én cikkem olvasását, mert én biztosan nem tudok ebben neked segíteni. Szerintem, ez a vállalkozás, még ha sikeres is lesz, hosszútávon nem fog boldoggá tenni.

Mert szerintem fontos, hogy a vállalkozásunk olyan legyen, ami belőlünk van. Akkor is, ha személyes szolgáltatást adunk és akkor is, ha termékeket árusítunk. És akkor is, ha csavarlazító olajat, vagy saját készítésű terméket.

Azt gondolom, abba tudok energiát tenni, akkor tudom az akadályokat leküzdeni és a nehézségek ellenére is tovább  csinálni, ha tudom, hogy a vállalkozásomban önmagam lehetek, a saját képemre formálom, fel tudom vállalni, amit értékesítek, sőt büszke vagyok rá.

A nagy kérdés, hogy a Te vállalkozásod ilyen-e és te, mint vállalkozó így tudsz-e működni a vállalkozásodban, avagy eljátszod a profi szolgáltató, kézműves, webshop üzemeltetői szerepet?

Ezzel a résszel lezárul a vállalkozási területeket bemutató poszt sorozatom.

Ezekkel a posztokkal a célok, hogy úgy tudjak neked segíteni, hogy neked ne kelljen végig járni az összes felesleges vargabetűt, hanem építs vállalkozást biztos alapokra, de közben ne veszítsd el magadat.

Hogy én hogy vagyok ezzel a kérdéssel?

Hogyan éltem meg a vállalkozó válást, sőt azt, hogy önmagam legyek, maradjak vállalkozóként?

Amikor 2015-ben megalapítottam a Megoldásműhelyt, nem sok fogalmam volt, milyen is vállalkozni.

A szüleim és addig én is mindig alkalmazottak voltunk. De gondoltam uccu neki, mi az nekem, ha alkalmazottként felépítettem egy karriert, vezető lettem, biztosan fel tudok építeni egy vállalkozást is. Aztán ahogy teltek az első hónapok és nem nagyon jöttek az új ügyfelek, rá kellett döbbennem, hogy itt bizony nincs mellette értékesítő, marketinges, jogász, aki mindent megold, nekem csak a coaching-okat kell megtartanom.

Elkezdtem hát tanulni, mit hogy érdemes eladni, meghirdetni, becsomagolni. De közben szép lassan elvesztettem önmagam, olyan oldalakat, marketing szövegeket írtam és tettem ki az oldalamra, amit nem éreztem magaménak, amit nyomulásnak éreztem. Nem is nagyon promotáltam több dolgot, visszanézve valószínűleg azért, mert nem tudtam kiállni mellette.

Mészáros Robi mentoromtól hallottam a marketing sérült kifejezést és rögtön tudtam, hogy én is az lettem.

Ezért tovább tanultam, kerestem az olyan szakembereket, akik vállalkozók, de hitelesek, nem nyomulnak, mégis sikeresek és látszik, hogy magukat tudják adni a munkájukban. Mellettük tanultam meg aztán rengeted dolgot nemcsak az olyan típusú vállalkozás építésről, ami belőlem indul ki, de magáról a vállalkozás építéséről is.

Így vagyok ma az, aki, aki 2021 elejétől már csak színtisztán a coaching és tréning, avagy a Megoldásműhely útját egyengetem más munkák nélkül, és mindeközben nem játszom el egy fellengzős nagy értékesítői dumás szerepét, hanem azt adom, aki vagyok, ami belőlem jön.

Remélem az anyagaimban is ez köszön vissza és a kommunikációmban is. Nekem ez egy jó 5 éves tanulási folyamat – én nem a vége, mert az még előttem van – eredménye.

Abban próbálok neked segíteni, hogy Te ne járd végig az összes felesleges vargabetűt, hanem építs vállalkozást biztos alapokra, de közben ne veszítsd el magadat.

Ezt segíti a Tedd rendszerbe a vállalkozásod ingyenes ebook is.

Picture of Emese

Emese

Szikora Emese business coach vagyok. Célom, hogy vezetőként, vagy munkavállalóként a napi problémák megoldásában, a csapat együttműködésének és a saját gondolkodásmódod fejlesztésében támogassalak. Vállalkozóként abban segítselek hogy felépíts egy jól működő, sikeres, rád szabott vállalkozást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

A sikeres webinár üzenete: Mit mondj, hogy az érdeklődőkből ügyfelek legyenek?

“A webinár sikere nemcsak a témán múlik, hanem azon is, hogy milyen üzenetet közvetít. Ebben a cikkben megmutatom, hogyan fogalmazz meg egy ütős webinár üzenetet, amely valóban megszólítja az érdeklődőket, felkelti a figyelmüket, és cselekvésre ösztönzi őket. Konkrét példákat és gyakorlati tippeket is adok, hogy a webinárod ne csak informatív, hanem ügyfélszerző is legyen!”

Tovább olvasom »