Lent vagy fent?

Lent vagy fent, kint vagy bent, menny vagy pokol, boldog vagy szomorú, élet vagy halál…

Megannyi fogalom két oldala, pozitív vagy negatív.

Nemrégiben kezdtem el olvasni az integrál elmélet megalkotójának egyik művét Ken Wilber – Határok nélkül.

Többek között azt írja, hogy a fentiekben felsoroltak mentén is látható, hogy mai modern világunkban általában mindent kétélűen látunk, két oldalról közelítünk, pozitívan, vagy negatívan, balról, vagy jobbról.

Nem azt gondoljuk, hogy az életünk jó, hanem hogy jó vagy rossz, boldogok vagyunk vagy boldogtalanok, gazdagok vagy szegények.

Ráadásul általában a pozitív oldalt szeretnénk elérni, szépek, okosak, boldogak, gazdagok szeretnénk lenni, modern munkahelyen, kedves emberekkel körülvéve, gyors autóval utazva, gyönyörű helyen élve, stb…

…lehetne még fokozni…

És közben észre sem vesszük, hogy ezeket a pozitív fogalmakat nem is szeretnénk, akarnánk ennyire, ha a negatív oldalát nem tapasztaltuk volna már meg. Hiszen honnan tudnánk milyen jó is vidámnak lenni, ha nem éreztünk volna már szomorúságot, egészségesnek lenni, ha nem lettünk, láttunk volna betegséget.

Ezért Wilber azt mondja – persze nem magától találva ezt ki, hanem a keleti és spirituális filozófiák nagy részéből merítve -, hogy:

ne csak az egyik, lehetőlég jó végét akarjuk elérni, hanem éljük meg, fogadjuk el mindkettőt egyszerre.

Éljünk úgy, hogy mindent elfogadunk szépet és rondát, lassút és gyorsat, kedveset és szemtelent, jót és rosszat. Ne külön-külön, hanem egyben.

Ne duálisan gondolkozva, hanem egységben!

Ez nekem jelenti azt is, hogy találjam meg a rosszban a jót, a jóban a rosszat és lássam együtt, fogadjam el mindkét részét. Úgy másban is mint magamban.

És amire ezt olvasva hipp-hopp rá is jöttem: nemrégiben eléggé elszomorodtam, mert valamiben, amit nagyon szeretek csinálni és úgy is éreztem JÓ vagyok benne (ugye, már megint az egyik oldal), egy fellépésen a hátsó sorba állítottak. Ettől mérges is voltam, a lelkesedésemet is elvesztettem egy kicsit és jól el is rontottam a fellépést. Ez persze kicsit megnyugtatott, hogy nem is baj, hogy a hátsó sorban voltam, de nem ez a lényeg…

A könyvet olvasva rájöttem, hogy az első és hátsó sor is egy ugyanolyan megkülönböztetés, kétfelé vágás ha mondhatom.

Mert nincs első vagy hátsó sor, hanem csapat van, fellépés van és az van, hogy bárhol csinálom is az a kellemes, boldogság érzés megvan.

És ezt m más tudta volna még ékesebben mutatni számomra – ha azt akkor észrevettem volna – , hogy mindkét sor körül álltak nézők, tehát egyik oldalról nézve az egyik, másik oldalról nézve a másik sor volt elől… :-)))

Vicces nem?

De persze nem ez a lényeg, hanem, hogy ne nézzem milyen sorba állok, ahogy ne nézzem azt se jobb, szebb, vagy butább, kevesebb, bármilyenebb vagyok-e másnál, vagy amilyen szeretnék lenni, hanem csak legyek.

Akármelyik sorban, akárhol és akárhogyan csak legyek egy egész. Magammal, a világgal amiben élek.

És akkor még elérhetem azt is, amit mi megint csak egyoldalúan boldogságnak hívunk, de hívhatunk LÉT-nek is.

Ami jó….

Elolvasva e sorokat neked milyen hasonló eset jut eszedbe?

Amikor csak a jót, csak a rosszat láttad, és helyette nézhetted volna azt is, hogy VAGY, vagytok, vannak a dolgok. Csak simán, egyszerűen…

2011-ben tanultam először Coachingot, majd 2015-ben hozzá a mediációt, 2016-tól pedig többféle pszichológiai irányzatot is tanulok. Emellett hosszú évek óta járom a spirituális utat, tanultam asztrológiát és különböző gyógyító módszereket.

Célom a Megoldásműhellyel és az Én Utam anyagokkal, hogy mások számára is megmutassam azt az utat, amelyet én már járok és hogy segítségemmel eljussatok egy jobb és nyugodtabb élethez.

A cikk szerzője: Szikora Emese
0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó blog bejegyzések: