Mi a fene is az a coaching?

Egyáltalán eszik-e vagy isszák?

Már egy jó ideje tervezek írni erről. Vagyis a coachingról.

Mert akárhányszor szóba kerül, hogy mivel foglalkozom, és én elmondom, hogy coaching-al, a legtöbben furán néznek rám, mintha legalábbis valami olyasmit mondtam volna, hogy birkapásztor vagyok a tengerparton🙂

Aztán amikor egy kicsit mesélek arról, mi is ez, mit csinál a coach és mi történik egy coaching ülésen, meg, hogy miről szoktunk beszélni, akkor legtöbbjük első reakciója valami olyasmi, hogy húúú, erre nekem is szükségem lenne. Ezért, vagy azért…

Egyszer az egyik tanárom válaszolta arra a kérdésre, hogy nem tart-e attól, hogy a konkurenciáját képzi ki a coach képzések során, hogy nem, mert minden újabb coach a saját maga és a coaching reklámozásával a keresletet növeli. Márpedig arra nagy szükség van, mert az emberek nagyobb része még mindig nem ismeri azt a szolgáltatást.

Azt hiszem már értem miről beszélt. Sokunknak (igen magamat is beleértem), valóban jót tenne a coaching, csak még mindig nagyon kevesen tudják mi is ez. És amit nem ismerünk, attól félünk.

Ezért most egy kicsit mesélek róla. ÉS ha kedvet kapsz, akkor még azt is felajánlom, hogy az első alkalom (kötelezettség nélkül) ingyenes. Azért, hogy ne csak olvass róla, hanem legyen saját tapasztalatod. És ha tetszik, akkor gyere tovább, ha meg nem, akkor csak mesélj róla másoknak, akiknek érdekes lehet.

No de akkor nézzük mi is ez a coaching?

Az angol szót nézve, a Coach edzőt jelent. A Coaching pedig ennek megfelelően a sportból származik. Ahol az edzők – főleg egy bizonyos szint fölött – már nem azzal foglalkoznak, hogy megtanítsák hogyan kell jól elrúgni, eldobni, vagy megütni a labdát, megcsinálni a lábtempót vagy a bukófordulót helyesen.

Inkább a sportolóval foglalkoznak (meg persze a csapattal), hogy Ő hogyan tudja jobban, pontosabban elrúgni, eldobni, vagy megütni a labdát, megcsinálni a lábtempót vagy a bukófordulót. Hogyan? Megismeri az embert a sportoló mögött, a személyiségét, az erősségeit, ami nehezebben megy és mindezek ismeretében ad neki olyan információkat, gyakorlatokat, amelyekkel ezekből a saját elemeiből tudja felépíteni a tökéletes, vagy hatékony mozdulatsort.

Mint ahogy a coaching egyik alapkönyvében (The inner game of tennis)  Timothy Galleway idézi, ahogy az edző azt a feladatot adja a teniszezőnek, hogy „Figyeld a labdát, hogy forog” és ez alapján válaszd meg hogy üsd meg jobban…

A mai business (üzleti) és life (életvezetési) coachok is kb. ezt csinálják. Ők is edzők, csak nem különböző sportokban segítik a sportolókat jobbá válni, hanem az életünkben. Szoktam úgy is mondani, hogy a Coach egyfajta mentális edző. Hiszen legtöbbször szóban, verbálisan beszélünk a helyzetekről, a gondolatokkal és a kapcsolódó érzésekkel, érzelmekkel, megéléssel, feldolgozással foglalkozunk.

Na de hogy is van az, hogy a coach nem ad tanácsot, nem tanít?

Ez szokott az egyik sarkalatos pont lenni a coaching- ban. Egyik oldalról azt hiszem a coach-ok nagy része emiatt tartja a coaching-ot nagyszerűnek, másik oldalról pedig ugyanezen ok miatt nem tudják elképzelni az emberek mégis miért és hogyan működik.

Hát pont azért, mert se én, se másik coach társam nincs pontosan ugyanabban szituációban mint TE, nem ugyanaz a párja, anyja, apja, gyermeke, főnöke és persze Ő maga sem Te vagy. Vagyis egy másik személyiség, másfajta körülményekkel. Hogyan tudnak akkor neked jó tanácsot adni még akár abban is, hogy a piros vagy a kék ruhát, cipőt vedd meg? Azt talán látja, hogy kívülről melyik áll jobban, de azt nem érzi át, hogy melyikben érzed magad TE jobban?

Ő nem úgy nőtt fel, mint Te, nem azok a hatások, sikerek, kudarcok érték, nem úgy nevelték, talán még a kulturális szokásai is mások. Máshogy tud megküzdeni egy szituációval, máshogy mondja el egy másik embernek amit szeretne, vagy ami bántja.

Nem tudja neked megmondani, hogy neked mely mondatok válnának be egy vitában. Hiszen azok nem a Te mondataid lennének, nem a Te érzéseidből, gondolataidból jönnek és ezért nem lennének hitelesek, valódiak. Ha ki is tudnád mondani, akkor sem éreznéd a sajátodnak, így valószínűleg nem is működnének.

Akkor végülis mire jó a coaching, miben segít a coach?

Helyette azt tudja tenni, hogy segít megértened Önmagadat, hogy miért úgy reagálsz egy szituációra ahogy, pl. milyen gondolatok, érzések futnak át rajtad közben. Ennek következtében pedig miért úgy reagálsz ahogy (pl. magadba fordulsz mert megbántódsz, vagy ordibálni kezdesz, mert ideges leszel).

Segít kicsit magasabból ránézni egy szituációra, amit nem vennél észre ha csak magaddal vagy elfoglalva, pl. mit csinált, mondott, hogy viselkedett körülötted más, mi történt előtte, utána, mi mozgathatta a másikat. Segít kicsit kilépni a megszokott gondolatkörökből és abból, hogy mindig csak ugyanazt vegyük észre.

Aztán ezek alapján, amit tud még tenni, az az, hogy segít összegyűjteni (akár gondolatban, szóban, leírva, lerajzolva), hogy ezután hogyan lehetne ebből a körből kilépni s máshogy csinálni, másként viselkedni, más irányba menni.

Megtanulni észrevenni, hogy újra ugyanabban a mederben jársz, ugyanazt és ugyanúgy csinálod, ami már eddig sem vált be. És ha észrevetted, akkor kipróbálni máshogy reagálni. És ha megtalálod hogyan csinálhatod máshogy, azt az ülésen ki is próbálhatod. Aztán a való életben is, aztán a következő ülésen elmesélheted, hogy sikerült.

És ha nem jól, akkor tovább bogozzuk, hogy lehetne még máshogy csinálni, mi menne könnyebben és aztán megint kipróbálod, megint beszámolsz és megint újranézzük.

A coach pedig mindig figyel és benne tart ebbe a folyamatban. Akkor is, ha esetleg Te már unod, ő igyekszik lelkesíteni. Persze ha már más a megrendelés, mást akarsz elérni, vagy más módon akarsz haladni, akkor jön a rugalmasság. Mindent megbeszélhettek.

És mindezeket hogy teszi a coach?

Pl. olyan kérdéseket tesz föl, amelyeket Te általában nem kérdezel meg magadtól. Olyanokat, amelyre ha válaszolsz, több mindent észreveszel abból, ami történt. Emiből aztán sokféle következtetést lehet levonni (mit gondolsz, mit látsz. Visszajelez milyennek lát, amikor valamiről beszélsz, nyugodtan, izgágának, remeg a hangod, esetleg kipirosodsz, furán beszélsz, nem érthető amit mondasz, hangos, halk vagy, vagy csak egyszerűen más, mint amikor valami másról beszélsz? Mindennek jelentősége van. Mindenről beszélhettek amit visszajelez, mit jelent számodra, mit tanulsz belőle meg magadról.

Aztán a coach használ sokféle modellt, ami segíti az ülés folyamatát, kicsit szabályoz, hogy eljussunk A-ból B-be. Vagy olyan módszer, amibe megnézhetjük Te milyen típus vagy. És az a típus mit hogy szokott csinálni, miben jó, miben kevésbé? Kitérhetünk arra, hogy Te ebből mit szűrsz le, mi új neked, meglepő, mit tudsz hasznosítani a munkádban, életedben és hogyan?

Végül pedig van nagyon sok kreatív rajzos, képekkel dolgozó gyakorlat, ami az érzelmi állapotodtól, egy munkahelyi, magánéleti helyzet bemutatásától kezdve az alternatíva kereséseken át a megoldás találáson keresztül sok mindenre használható. A coach dolga, hogy felajánlja neked azt a gyakorlatot, amely legjobban illeszkedik a témához, problémához és hozzád. Utána pedig segít kiértékelni a gyakorlatot, mit mond neked a rajz, a kép, mi jut eszedbe róla, hogyan segít neked most és mit használsz fel belőle.

 

Hogy történik – mi a coaching folyamat?

A coaching legtöbbször egy néhány alkalmas folyamat, amelyet kb. egy vagy kéthetente egy vagy másfél órás úgynevezett üléseken bonyolítunk.  A szigorúan vett coaching pedig egy adott témával, problémával, kérdés körüljárásával foglalkozik.

Teljesen meglepő módon úgy indul, hogy akinek valamilyen saját maga által megoldhatatlannak tűnő problémája van, az felkeres egy coach-ot. Általában az első beszélgetés egy bemelegítés, ismerkedés, a coach elmondja a coaching kereteit, alapszabályait (majd erre is kitérek), az ügyfél (így hívjuk a témával érkező ember) pedig kicsit részletesebben elmondja a coach-nak, hogy mivel szeretne foglalkozni és persze mesélhet kicsit magáról, a körülményeiről, amely területeke a témához kapcsolódnak.

A coach ilyenkor sokat hallgat és csak akkor kérdez, ha valami nem érthető számára, vagy többet szeretne tudni valamiről, amit az ügyfél elmondott.

Az első alkalom végére általában odáig lehet eljutni, hogy közösen megállapodunk arról, hogy mi a coaching fő témája, mit szeretne az ügyfél elérni, mi a fő célja a coaching-nak és azt is lerögzítjük, hogy erre az adott témára, kb. hány alkalmat szánunk. Azaz mennyi időre köteleződünk el.

Ezt szokták hívni ún. pszichológiai szerződésnek is. Azt jelenti, hogy az ügyfél vállalja, hogy ennyi alkalmon keresztül eljön, dolgozik, az ülések között pedig a feltárt, megismert, felvállalt dolgokat kipróbálja. A coach pedig természetesen azt vállalja, hogy beütemezi az üléseket, készül rájuk és legjobb tudása szerint foglalkozik az ügyféllel. Legtöbbször ezt a fajta szerződést nem fektetjük írásba, ennek megfelelően nem módosíthatatlan, inkább egyfajta elvi elköteleződést jelent.

Aztán az egyes alkalmakon dolgozunk a témán, sokszor előfordul, hogy az eredeti téma mellett más is bejön, ekkor közös döntés, hogy azt is bevonjuk-e, változtassunk-e az eredeti megállapodáson, vagy menjünk az eredeti vonal mellett.

Amikor a megbeszélt ülés szám letelt, az ügyfél eldöntheti, hogy akar-e folytatást, vagy egyelőre elég volt ennyi segítség, mert mondjuk most úton van, sínen vagy az eredeti probléma megoldásával. Később persze bármikor újrakezdhetünk egy újabb folyamatot, akár egy-két hónap, vagy év múlva, és az is lehet, hogy soha többet nem találkozunk. A coaching egyik fő ismérve a rugalmasság, mind a kezdés, a végig vitel és a befejezés, folytatás terén is.

Milyen egy coaching ülés?

És hogy milyen hangulatú egy ülés, arra az első válaszom, hogy gondolj egy meghitt baráti beszélgetésre, ahol egy olyan témáról beszéltek, amit csak ezzel a barátoddal, barátnőddel mersz megosztani, mert intim, vagy mert benne bízol. Merthogy ilyesmi a coaching ülés is.

Általában csukott ajtók mögött, csöndes helyen, kényelmes székekben ülve (néha felállva, mozogva gyakorlattól függően), beszélgetek. Ha sikerül a coach-nak jó és meghitt körülményeket kialakítani, akkor általában az első ülés végére abszolút biztonságban érezheted magad.

Ha egy hullámhosszra tudtok kerülni, akkor a második,, harmadik alkalomtól kezdve bátrabban el mered mondani ami bánt, ami fáj, vagy rossz, vagy gondot okoz, mert tudhatod, hogy a szoba falai között biztonságban vagy, csak Ti ketten vagytok és ami a szobába történik az ott is marad (legalábbis a coach részéről biztosan).

A coach nem bánt, nem utasít, nem csesztet, nem kiabál veled és nem ironizál. Ezzel együtt lehet, hogy kérdez, vagy mond olyanokat, amelyek kellemetlenül érintenek, mert pont arról szólnak, amivel nem szeretsz szembenézni. DE ezt úgy teszi, hogy ne bántson meg, hanem építő jelleggel, segítségként éld meg.

Aztán pont a biztonságos környezet miatt itt ki tudsz próbálni olyanokat, amelyeket a való életben elsőre nem mernél. Akár egy kommunikációs helyzetet, hogy mondasz NEM-et, hogy kérsz fizetés emelést, vagy hogy szakítasz, hogy mondod el, hogy valami zavar?

A coach ilyenkor reagálhat úgy, ahogy Ő a saját személyéből reagálni a valóságban és akkor lemérheted milyen hatást váltanak ki a szavaid, vagy reagálhat úgy, hogy visszajelzi Ő mit lát, hall, vagy ért meg, ekkor pedig mintegy beszélő tükör mutatja meg neked, amit mások is látnának, hallanának vagy értenének. Utána pedig mindezeket analizálhatjátok és rájöhetsz melyik módszert tudod jól használni. Utána pedig a való életben már sokkal magabiztosabban tudod kipróbálni.

Mindezeken felül egy ülésnek van mindig egy eleje és egy vége🙂

Viccet félretéve az üléseknek mindig adunk egyfajta keretet, érkezés után egy kis bemelegítés, rákészülés, majd meghatározzuk, hogy ma pontosan mivel foglalkozunk a fő témán belül és megnézzük az előző alkalom után mi történt, kell-e arról még beszélni. Aztán belecsapunk a lecsóba és minden coach, minden ügyfél, de még akár minden ülés is teljesen egyedi módon zajlik, vagy csak beszélgetés, vagy feladatok is, egyetlen gyakorlaton megyünk végig az egy – másfél órában, mert azon lehet sokat dolgozni, vagy több kisebben.

Hogy zárul a coaching?

A végén pedig lezárásként általában megnézzük mire jutottunk, mit tanultál ma, milyen tanulságot viszel el magaddal, mit fogsz csinálni, kipróbálni és azt milyen valószínűséggel teszed meg.

Ennél mélyebben azért nem lehet beszélni arról, hogy milyen egy coaching ülés, mert mindig más. Tőled is függ nagyban.

Ezért ha mindezek után még maradtak benned kérdések, azt javaslom, gyere és próbáld ki!

IDE kattintva egyeztethetsz időpontot az ingyenes első beszélgetésre!

2011-ben tanultam először Coachingot, majd 2015-ben hozzá a mediációt, 2016-tól pedig többféle pszichológiai irányzatot is tanulok. Emellett hosszú évek óta járom a spirituális utat, tanultam asztrológiát és különböző gyógyító módszereket.

Célom a Megoldásműhellyel és az Én Utam anyagokkal, hogy mások számára is megmutassam azt az utat, amelyet én már járok és hogy segítségemmel eljussatok egy jobb és nyugodtabb élethez.

A cikk szerzője: Szikora Emese

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kapcsolódó blog bejegyzések: