Mi veszi rá az embert….

új blog sorozatot indítok, amelyben különböző, általában jelentősebb eseményekről lesz szó, amelyek legtöbbször elindítanak valamit.

Vagy fordítva is mondhatom, mi veszi rá az embert kezdetű mondatokkal megfogalmazva, mi indít el valamit, milyen esemény, szituáció, történés, és mit indít el bennem, körülöttem.

Ezekből szeretnék szemezgetni, nem ritkán saját, vagy ismerős, barát által megélt sztorik mentén. Ahol leírom mi történt, azaz mi indított el valamit, és mi az amit elindított.  Végül pedig, hogy – persze ahol erről információm van – mi lett ebből belőle. Az elindulás után meddig jutottam, jutott, mit ért el, mi lett az eredmény….

És miért tartom ezt jó ötletnek? Mert inspirációnak szánom, plusz bizonyítéknak, hogy igenis lehet és kell változtatni. És majd azt is megmutatom, hogy hol és mikor lehetett volna kisebb fájdalom árán lépni. És perszer azt is, hogy miért volt jó mégis, hogy így történt, mit tanulhatunk belőle mindannyian.

Nézzük az első részt, amely mi másról szólhatna, mint arról, ahogy Én elindultam a coaching, személyiségfejlesztési pályán és amely aztán az Én Utam elindításához vezetett….

Talán már valamelyik anyagban találkozhattál is az én nem teljesen egyedi történetemmel.

Általános, majd középiskoláim elvégzése után választanom kellett egy felsőoktatási intézményt, amely nagyban meghatározta azt is, hogy vélhetően milyen iparágban fogom ledolgozni életem nagy részét, legalábbis akkoriban (90-es évek közepe) ez még így volt. Így hát 18 éves fejemmel, legjobb tudásom szerint az informatikát választottam, hiszen az újdonság volt, agy jövő előtt állt, így kihívás is volt egyben, de jó pénzkereseti lehetőséget is jelentett. Plusz megfelelt a szülők azon ki vagy ki nem mondott kérésének, hogy legyen egy szakmád.:-) Tehát, bár már akkor is vonzott a humán terület, az írás beszélgetés (pl. az újságírás), elindultam a reál úton és közel 20 évig meg sem állva menetelnem rajta végig.

Aztán kb. 15 év után, mikor papíron ugyanannál az név, helyszín, felépítés, vezetőváltások mentén egyre nagyobbra növő informatikai cégnél dolgoztam, szép lassan elkezdett egyre jobban frusztrálni az, hogy mi az értelme az én munkámnak, mit adok hozzá én a társadalomhoz, vagy akár csak néhány ember életéhez, a másik oldalon pedig mit vesztek a stressz, a túlórák, az ehhez kapcsolódó egészségtelen életmóddal.  De mivel egy darabig semmi extra nem történt az életemben, ezért csak ímmel -ámmal próbáltam apróbb korrekciókat tenni, többet mozogni, kevesebbet enni, kevesebbet túlórázni, többet kikapcsolódni. De közben továbbra is nyomtam ezerrel a munkát, azt a 8-9 órát végigpörögtem, közben persze feljebb léptem, egyre komolyabb, nehezebb ügyek, nagyobb felelősség, több ember irányítása, stb.

Időközben azért elkezdtem én is egy kicsit az ezotéria és az önismeret felé fordulni, de azt hiszem sokáig csak nézőként ültem az előadásokon, tanfolyamokon, vagy csak apró lépéseket tettem a fejlődésem érdekében.

Eddigre már elvégeztem egy coach képzést is, de a bizonyítványt és a tudást egyelőre betettem a fiókba, még nem éreztem úgy, hogy tudnék váltani.


Aztán eljött 2014, ahol egy kis orvosi problémát találtak, amit egy kis műtéttel meg is oldottak, így fellélegezhettem, nem lett belőle komolyabb probléma. De arra azért elég volt, hogy elkezdjek kicsit komolyabban gondolkozni azon, hogy mit is szeretnék az életben elérni, hogyan szeretnék élni. Arra viszont nem volt elég, hogy a gondolkodáson túl komolyabb lépéseket is tegyek. Egy kicsit még csökkentettem a munka tempón, jobban figyeltem magamra, több programot csináltam, elkezdtem jobban odafigyelni az önismereti tanfolyamokon. Ennek eredményeképpen sikerült is rájönnöm néhány dologra magammal kapcsolatban, miért vagyok néhány dologban olyan amilyen, miért megy valami könnyebben, más nehezebben.

És így érkeztünk el 2015 tavaszához, amikor egy nagyon komoly projekt lehetőségen dolgoztunk non-stop és én közben annyira nem figyeltem magamra, hogy észre sem vettem, hogy a havi menstruációm már régen nem a normális keretek közötti. Mikor végre eljutottam az orvoshoz, az ő kérdései alapján  világosodott ki, hogy itt valami furcsa és nem jó dolog lehet a háttérben. És ekkor megcsináltam életem első terhességi tesztjét, ami pozitív lett, szintén életemben először, és aminek nem örülhettem, mert az orvos elmondása és a körülmények alapján tudtam, hogy ez nem jót jelent.

Másnap kórház, a vizsgálat megerősítette az orvost…

Először műtéttel rémisztgettek, aztán csak megfigyeléssel. Végül kb. 4 napig bent tartottak, közben pedig a probléma megoldódott magától…. Nem akarom ennél bővebben leírni sem az orvosi, sem a lelki részét, a lényeg, hogy tulajdonképpen szerencsém volt, nem kellett műtét, nem maradt vissza semmi károsodás.

De azt azért minden nő, és talán férfi is elképzelheti, hogy milyen érzések kavarogtak bennem. A kórházban volt időm gondolkodni, és már nem is tudom, hogy ott, vagy azután, de megszületett az a bizonyos ELHATÁROZÁS bennem, hogy márpedig nem akarok úgy tovább élni, ahogy eddig. És nemcsak, de persze főleg a baba miatt is, de a párkapcsolat, a magánélet, és az egész életem minősége, tartalma miatt is.

Eztán amikor hazajöttem szisztematikusan átgondoltam, hogy mit szeretnék elérni, és azt milyen lépéseken keresztül tudom megtenni. Persze, amíg a tettek mezejére léptem, eltelt még 1-2 hónap, több verzió is megfordult a fejemben, sokat beszélgettünk erről a párommal is, de végül nyárra kialakult bennem egy terv és a főnököm elé álltam. Lemondtam a vezetői pozíciómról és megkértem, hogy dolgozhassak 4 órában. Őszinte voltam vele, elmondtam az okokat, és azt is, hogy a jövőben más terveim is vannak.

Eztán elkezdtem kitalálni, hogy pontosan mit szeretnék csinálni. Leporoltam a coaching diplomámat, elővettem amiket tanultam, és pár hónap pihenés után (már a 4 órás munka mellett), elkezdtem felépíteni azt, aminek keretében most ezt a blog bejegyzést is olvasod.

Mindez tehát 2015. tavasza és 2017. eleje között történt.

Ezen időszak alatt megalapítottunk a párommal a saját cégünket, én elvégeztem a coaching mellett a mediátor képzést, résztvettem több továbbképzésben és ma már pszichológiát tanulok. Mellette pedig létrehoztunk egy weboldalt, kidolgoztam először egy 30 napos programot, aztán egy mini-tréning, majd abból készült egy e-könyv és nemsokára érkezik a nagy durranás, egy meglepetés…  Közben pedig elkezdtem személyesen is coach—olni, cégeknél, magánembereket is. És a tervem, hogy jövőre már csak ezzel foglalkozzak….

Persze ez így most – kivéve talán a kórházat – egy nagy rózsaszín álomvilágnak látszik, de a valóság sosem ilyen egyszerű. Nekem is voltak, sőt most is vannak nehézségek, zsákutcák, volt amikor elfáradtam, majdnem feladtam, de aztán valami mégis továbblökött..

Erről szeretnék még, más sztorik mellett a következő részekben mesélni.

ÉS mi lett volna, ha akkor nem kerülök kórházba? Most talán egy édes 1,5 éves gyerkőc anyukája lennék és miközben vele itthon vagyok, lehet, hogy ugyanerre tartanék? Vagy nem… De most már nem fájdalommal, hanem hálával nézek vissza 2015 tavaszára. Egyrészt mert még mindig megvan egy kisbaba lehetősége, másrészt meg mert elindított egy gyönyörű úton, amivel talán mások életét is jobbá tehetem. Vagyis Az Én Utam-on.

Remélem a Tiédet is!

Folyt. köv…

Ha érdekel milyen dolgokat tanultam még meg ezen folyamat során, nézd a Blog bejegyzéseket, azon belül is a Változtatas, az Időbeosztásról szóló, valamint az Amit gondolunk az nem mindig a valóság bejegyzéseimet!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük