Mi vezetett odáig, hogy pont 40 feletti vállalkozókkal dolgozok

Emese

Emese

Aki követ már egy ideje, talán meglepődve tapasztalta, hogy az évek alatt a coaching, segítő szakmán belül volt pár irányváltásom. Ennek okairól, és az ehhez kapcsolódó saját fejlődési utamról mesélek ebben a bejegyzésben.

Honnan indultam?

Amikor 2015-ben eldöntöttem, hogy a coaching-al szeretnék szakmámként foglalkozni, bevallom, így utólag visszagondolva, halvány lila elképzelésem sem volt arról, hogy ez hogy fog kinézni. Úgy gondoltam, majd csinálok egy weboldalt, kiteszek pár okosságot és jön, aminek jönnie kell.

Miután nem meglepő módon ettől azért olyan nagyon sok ügyfelem nem lett, ezért beleástam magam a marketing és a praxis építés rejtelmeibe. Első lépésként elkezdtem egy online tanfolyamot építeni. Ami – ma már tudom – elég nagy bolondság volt, hiszen akkor szinte nulla ügyfél tapasztalattal én jól kigondoltam, vajon mi érdekli az embereket, miben akarnak fejlődni és anélkül, hogy ezt bármilyen módon ellenőriztem volna, jópár hetet, és pénzt fektettem egy olyan online képzésbe, amit aztán sosem indítottam el. Mert először legyen egy ingyenes letölthető anyag, aztán egy már fizetős, belépő szintű ebook és utána a tanfolyam. Az első kettőig eljutottam, de nem hozott annyi ügyfelet és bevételt, amiből a 3. szint hirdetését érdemes lett volna beindítani, és hát már a kedvem is elment az egésztől.

Az első váltás

Na de sebaj, fussunk neki még egyszer. Persze közben a nem elég jóság érzésével a hátam mögött, azért még jópár képzésre és tanfolyamra is beneveztem, jó sokat dolgoztam ingyen, csak, hogy tapasztalatot és referenciát szerezzek. A szakmai önbizalmam szépen épült is, de a bevételem még vajmi kevés volt.

Aztán 2018 táján megint a marketinghez fordultam, megtanultam a niche (célpiac szűkítés) és a célcsoport fogalmát és meg is alkottam a sajátomat (olyan emberek, akik valamilyen nehéz élethelyzeten vannak túl és már tudják, hogy érdemes magukon dolgozni, hogy azután jobb legyen). Valamint megalkottam a Te utad brand nevet. Újra csali, belépő termék – már a szűkebb célközönségre és most okulva az előzőekből online kurzus helyett előfizetői klubot igyekeztem beindítani. Ahogy kell kampányt terveztem, feliratkozókat gyűjtöttem, sőt 50 db heti élő adást is „lenyomtam” egy facebook csoportban. De aztán a klub beindítása nem sikerült, lefújtam és elcsüggedtem.

Persze azért közben voltak ügyfeleim, vagy szájhagyomány útján, ajánlással találtak meg, vagy partnereken keresztül, de messze nem elég ahhoz, hogy ez lehessen a fő bevételi forrásom.

Mély magamba nézés következett. Már azon gondolkodtam, feladom ezt az egész vállalkozósdit, rájöttem, valamit nagyon másképp kellene csinálnom. Átgondoltam, miben vagyok én igazán jó, ehhez más coach, mentor segítséget is igénybe vettem, több visszajelzést is elemeztem és ezek alapján rájöttem, hogy nem jó célcsoportot választottam. Mert 20 év üzleti szférával, projekt menedzserkedéssel és rendszer szemlélettel a hátam mögött sokkal inkább a stratégia, tervezés, vállalkozás építés, technikai dolgok, és ennek az egésznek az átlátása, felépítése az, amiben igazán segíteni tudok.

Nem volt könnyű „szülés” és döntés, hiszen az addigi építkezésemet, a Te utad brandet, a magánembereknek szóló kommunikációt mind-mind teljesen át kellett alakítani, gyakorlatilag újra kezdeni. De megráztam magam, és azt mondtam, adok még egy esélyt. Így született meg az Elég jó vállalkozó, amikor vállalkozókkal kezdtem dolgozni a vállalkozásuk és önmaguk vállalkozói gondolkodásmódjának fejlesztésén. Talán már nevetni fogsz: új csali, új facebook csoport, új szolgáltatások, új termékek. Viszont jelentem, ez működik. Tudok segíteni, keresik a támogatásom és elfogadják. Sőt, meg is fizetik!

Viszont ebben a 2020 ősze óta tartó építkezésben sokkal tudatosabb voltam nemcsak a marketing és értékesítés oldaláról, de az egész vállalkozás építés szempontjából is. Sőt, még egy valamit csináltam teljesen máshogy, azaz, hogy végre elkezdtem csinálni, az az értékesítés. Mert sokan tapasztalatlan, sőt visszahúzódó vállalkozóként azt felejtik el, attól, hogy szét posztoljuk magunkat a közösségi médiában, még nem értékesítettünk. Legalábbis, ha csak „tartalmat gyártunk”. Ahhoz, hogy el is adjuk a terméket, szolgáltatást, ahhoz meg, fel kell keresni az ügyfelet, akiket a közösségi médiával, hírlevéllel, csalival már egy bizalmi szintre hoztunk.  Ehhez viszont önbizalom kell és belátni, hogy ez nem nyomulás, legalábbis, ha nem úgy csinálod, mint a MLM értékesítő☹ Nekem legalábbis ezt kellett belátnom.

Az eddigi utolsó felvonás?

Legalábbis a mai napig (2021.11.09).

Az elég jó vállalkozó szlogentől is meg kell válnom, mert nem azt jelenti sok vállalkozónak, amit mondani szeretnék vele. Az én üzenetem ezzel az, hogy az elég jó is elég, inkább legyen 80%-os, de csináld, mint, hogy várod, hogy tökéletes legyen. Viszont a felmérés alapján ez inkább a futottak még érzést kelti a vállalkozókban.

Ezért egy újabb célcsoport szűkítéssel egyetemben, a tudatos, érettebb vállalkozókkal dolgozom ezután, akik már tudják mit akarnak, csak azt nem, hogyan építsék azt fel. ÉS miért 40 feletti? Mert én is az vagyok, sőt, igazán épp 40 múltam, amikor elkezdtem úgy igazán felépíteni a vállalkozást. És ma már tudom, hogy azért tartok ma ott, ahol, mert 40 felett már sokkal tudatosabban, türelmesebben, higgadtabban, és a saját személyiségem, igényeim, sőt tágítható, de mégiscsak valamennyire adott lehetőségeimre tudom azt a vállalkozást felépíteni, amire vágyok.

Viszont miközben ezen a folyamaton végigmentem, rengeteget tanultam meg magamról, nemcsak, hogy miben vagyok jó, vagy miben kevésbé, de azt is, mennyi a kitartásom, mi a fontos számomra, mit szeretek és mit nem fogok megcsinálni akkor sem, ha a havi betevőm múlik rajta. Ezen tapasztalások nélkül nemcsak az nem lennék ma, aki vagyok, de ezeket a sorokat sem tudtam volna így megosztani veletek. Mert a vállalkozás építés az egyik legnagyobb önismereti út, amit meg lehet próbálni sürgetni, de nem érdemes…

Te megosztod a történeted?

A Vállalkozás olajozottan 40 felett csoportban 2021. novemberében a témánk a bizalomépítés!

Fut egy kihívásunk is ebben a hónapban, amelynek keretében készült ez a bejegyzés is. Ha most olvasod, gyere csatlakozz és oszd meg a Te sztoridat is.

Emese

Emese

Szikora Emese business coach vagyok. Célom, hogy vezetőként, vagy munkavállalóként a napi problémák megoldásában, a csapat együttműködésének és a saját gondolkodásmódod fejlesztésében támogassalak. Vállalkozóként abban segítselek hogy felépíts egy jól működő, sikeres, rád szabott vállalkozást.

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Hogyan építettem fel a csoportomat

2023 Januártól mostanra (június) 670-ről 865-re nőtt a csoportom létszáma, de ami ennél fontosabb, 2021 végén még csak 300 fő volt, és magát a Vállalkozás olajozottan csoportot 2020 januárjában hoztam létre.  Tehát 3,5 év alatt nőtt 0-ról majd 900 főre és mindezt organikusan, tehát nem futtattam rá hirdetést.  

Tovább olvasom »