Miről szól a következő éved?

Picture of Emese

Emese

Ma, amikor írom ezt a bejegyzést, január 15-e van.

Még épp csak elindult az év, vagy már eltelt az első hónap fele. Attól függ honnan és hogyan nézzük a napárat. Attól függ, ki hogy éli meg a napokat, a munkanapokat, a hétvégéket.

Ha csak átsuhanunk rajta, akkor úgy érezzük, gyorsan mennek a hetek, ha jól meg tudjuk élni az életet, akkor talán lassabbnak érezzük.

Vajon Te melyik típus vagy?

De most nem is igazán erről akarok írni, bár a téma kapcsolódik.

Ha el is telt az első hónap fele, attól még év eleje van. Mert akárhogy is számolom, még hátravan 11 és fél hónap.

Nem mindegy hogyan éljük meg ezt a 11,5 hónapot ugye?

Nem beszélve a következő évekről. Ennek az évnek – ha még nem tetted meg – most még meg tudod tervezni és teremteni az alapjait, a vázát. És biztosan nem árulok el nagy titkot, hogy ezzel nemcsak ennek az évnek ágyazol meg, de a következő párnak, talán az egész hátralévő életednek (legalábbis ennek biztosan:-)).

Lehet, hogy most legyintesz és azt gondolod, ez is csak egy újabb írás arról, hogy tegyünk fogadalmakat, vagy tűzzünk ki célokat.

NEM, ez a cikk nem erről szól.

Csupán arról, hogy gondold át, szeretnéd, hogy szóljon neked ez az év.

Nem mondom, hogy ne tégy fogadalmat, vagy tűzz ki célt, ha szeretnéd, ha az átgondolás eredményeképp úgy érzed lenne mit, akkor tedd azt.

De ha elég neked az is, ha átgondolod, elképzeled, lerajzolod, megálmodod (bármilyen formában, ahogy neked jön, ami neked meg, ami tetszik), akkor tedd azt meg. Az eredményt pedig írd, rajzold le, mond fel diktafonra, telefonba, meséld el a párodnak, barátaidnak, vagy bármilyen módon örökítsd meg.

Hogy legyen mire visszanézni az év végén:.-)

Mégis miért érdekes – bármilyen, ismétlem bármilyen módon átgondolni az évünket?

Hogy legyen egy vázunk, legyenek kapaszkodóink, akár mutasson egy utat, vagy csak egy ösvényt nekünk. Direkt használok többféle és néha sejtelmes, sőt ködös kifejezést.

Annyifélék vagyunk.

Nincs univerzális megoldás, nincs mindenkire ráillő átgondolási, tervezési, dokumentálási mód, és mindenkinek más  kép, szimbólum tud segíteni abban is, hogy segítse az útja során.

Mert egy évet végigélni az is csak egy út, az életutunk egy része, jobb esetben kb. 1/90-ed része. De az is elég hosszú és fontos rész.

Az átgondolással tehát elképzelheted hova megy a te utad, csapásod, gyalogutad, folyód, tengeren sikló hajód.

Vagy legalább merre indul az év elején, hova szeretne eljutni az év derekáig és az év végéig?

Mit szeretne útba ejteni és mit szeretne elkerülni?  Vagy kit?

Az is fontos infó, amit nem szeretnénk! Csak mellé mindig találjuk ki azt is, hogyan kerüljük el, és vagy hogy oldjuk meg.

Az út mellett a másik támasz lehet, ha vannak kapaszkodóid.

Amiket biztosan tudsz, hogy ott vannak, lesznek az éved során. Amik biztosan bekövetkeznek, meglesznek. Amikre számíthatsz, amikre készülhetsz. Te tudod melyek ezek a dolgok az életedben?

Mik lesznek az évedben?

Még mindig túl homályos vagyok?

Akkor tedd konkrétabbá. Igen Te magad, mert én nem tudom!?

Illetve tudnám, csak az rólam szólna. Viszont segítségnek le tudom írni, hogy én mikre gondolok, illetve én hogyan képzelem az évemet.

Gondolok pl. arra, hogy vajon mi, és ki lesz a fontos idén az életedben?

Ugyanazok mint eddig, vagy lesznek, jönnek új emberek? Mi lesz a munkámbanpárkapcsolatombancsaládomban?

Lesz valahol valami változás, készülök valami váltásra, vagy változtatásra?

Vagy ugyanott, ugyanúgy, ugyanazokkal, ugyanazt fogom csinálni, mint eddig? Legyen az a munkahelyem, pozícióm, a párom, az otthonom, a nyaralásom, vagy bármi más, ami eszedbe jut.

Amire még gondolok, hogy vajon miben fogok és hogyan bővülni?

Miben leszek több, fejlődök? Hol tanulok, lesz több tapasztalatomtudásom, erőm, pénzem, vagy bármim?

Aztán visszatérve a kapaszkodókra, mi az amit biztosan tudok?

Ki támogat, ki van mellettem és marad is egész évben? Mi az amin biztos nem változtatok, mert így jó nekem, munka, magánélet?

Mi az az esemény, ami biztosan lesz idén is? Persze szülinap, de hányadik és hogyan ünneplem), nyaralás  a szokott helyen, módon, vagy valami különleges?

Érkezik valaki új az életembe, akár gyermek, kisállat, új családtag, pár, barát? Mire támaszkodhatom magamban, miben bízhatok akárhogy is alakul az év?

Annyi minden van még a fejemben egy ilyen átgondolás kapcsán, hogy egy bejegyzésben bele se fér.

És annyi módszert, sablont, eszközt tudnék mondani, ajánlani, amivel talán Dunát lehetne rekeszteni. De most mégsem teszem (máshol igen:-)).

Mert most arra hívlak, hogy találd meg ezt is Te!

Mi segítene az átgondolásba, vagy akár mégis a tervezésbe?

Megsúgom, teljesen mindegy mi az eszköz. A lényeg az ÁTGONDOLÁS, hogy legyen meg benned milyen évet szeretnél.

Persze minél több részét „látod”, annál jobb, mert annál jobban tudod tervezni és irányítani a dolgokat, hogy tényleg úgy legyen.

Mert ami még a fejünkben sincs meg, azt hogy tudnánk elérni.

Ami pedig még a szívünkben nem érett meg, az nem fog gondolatként megjelenni.

Így lesz teljes a kör: érzem, gondolom, megvalósítom.

Csak ennyi kell egy jó évhez! Ok, tudom most gúnyosan mosolyogsz. De egy próbát megér nem?

Ha egyetértesz, gondold át milyen évet szeretnél 2018-ban!

Ha van kedved oszt meg a facebook oldalamon, vagy itt a bejegyzés alatt.

És hogy lásd, én tényleg átgondoltam, egy másik bejegyzésben, posztban és ha kapod, akkor a hírlevélben megmutatom én miket szeretnék megvalósítani idén! Természetesen Nektek!

Sok sikert és egy jó évet Neked!

Picture of Emese

Emese

Szikora Emese business coach vagyok. Célom, hogy vezetőként, vagy munkavállalóként a napi problémák megoldásában, a csapat együttműködésének és a saját gondolkodásmódod fejlesztésében támogassalak. Vállalkozóként abban segítselek hogy felépíts egy jól működő, sikeres, rád szabott vállalkozást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek