Mit mutatott meg nekünk Csernobil

Emese

Emese

Személyes vélemény, a szereplők élet-útjának bejárása, a mi élet-utunkra hatása és hogyan csináljuk jobban

Már régóta terveztem írni a Csernobil sorozatról…

Félreértés ne essék, nem elemzést, kritikát írtam, hanem simán egy személyes véleményt, illetve kicsit kitérve a benne látható (és az ott nem látható, de az eseményeket elszenvedő, vagy rájuk hatással lévő) szereplők Életútjára, amit bejárnak a részek alatt (apropó, lesz adás a Hős útjáról, amiről már talán hallottatok, de nagyon – nagyon érdekes és hasznos a saját életünkre is).

Na, de vissza a sorozathoz, az HBO művel, azt hiszem 5 részes, és szerintem elég őszintén, részletesen bemutatja a történteket. Közben zseniálisan van felvéve, fényképezve, és dramatikailag megszerkesztve (ezeket nem csak én mondom, hanem hozzáértők):)

A HŐS-sé válás útjai

Na de, nézzük a fő szereplőket. Legasov-val kezdődik a sorozat és vele is fejeződik be. Ő az egyik hőse a történetnek, hiszen a robbanás után (erről még mindjárt bővebben), Ő az, akit hozzáértő mérnökként odahívnak, hogy segítsen kezelni a problémát.

Ő az, aki küzd azért, hogy minél nagyobb körben kitelepítsék a környező lakókat és az is Ő, aki ezért szembeszáll a halatom kijelölt emberével is. Mindeközben pedig pontosan tudja, és el is mondja annak a hatalmi embernek, hogy Ők is megfertőződnek, és ha nem is azonnal, de évek múlva bele fognak halni.

Igazi hős ő? Talán igen, talán nem.

Nyilván a „rendszer” részeként tesz kompromisszumokat, ami lehet, hogy emberek életébe kerül, elhallgat (egy ideig) fontos információkat, amit megtud, azért, hogy a saját életét is mentse (a nyugat-berlini konferencián), de azért a film végén a szakértők elé tárja az igazságot, mert azzal már nem tudna együtt élni, hogy az Ő hallgatása miatt később más atomerőmű is felrobbanjon.

Tehát az én szemembe azért hőssé válik, még ha néhány leckénél nem is a jó utat választja, visszatáncol kicsit, vagy akár el is bukik.

(más kérdés, hogy olvastam, a valóságban ez nem történt meg, az igai Legasov végig hallgatott).

A másik fontos szereplő a sok közül Boris Shcherbina, aki kormányt képviseli. Ő jár be igazán nagy utat a demagóg potilikai, még a robbanást is tagadó hatalmi hozzáállástól a minden megoldani próbáló, szintén a hatalommal szembeszálló, a saját életét is kockáztató, emberek életéért dolgozó EMBER-ré.

Mindeközben látszik, hogy küzd magával, őrlődik – főleg az első részekben – hogy mi számára a fontos, hogy kinek higgyen, hiszen húzza a lojalitás a politikai elkötelezettség, de van amivel már Ő sem tud azonosulni.

Ahogy én láttam szép lassan olvadt fel nála a jég és egyre inkább már csak a fontos és erkölcsileg számára elfogadható irányt választotta a döntéseknél.

Ő így egy másfajta hős, egy olyan, aki talán a sötét oldalról indul, de szép lassan kibukkan a fényre, még akkor is, ha közben vissza, vissza néz.

A végén kimondatlanul Ő is bátorítja Legasovot a felszólalásra a tárgyaláson.

A fotó az HBO tulajdona

A történtek hatása ránk

Számomra ez a film nemcsak azért volt magával ragadó, mert érdekes, félelmetes, jól megcsinált, izgalmas, nevettető és megsirattató volt, hanem mert a története egy sci-fi-be illett, de mégis a valóságban, az én életem alatt történt meg.

Elborzasztott, hogy mekkora gond lehetett volna, ha azokat az újabb nagyon sok ember (bányászok, kiskatonák, stb), életét igénylő intézkedéseket nem hajtják végre (grafit eltakarítás, alsó szivárgás megszüntetése) és ami még inkább, hogy erről mennyire nem tudtak az emberek, mert eltitkolták előlük.

Persze mondhatjuk, hogy sokszor jobb nem tudni dolgokról és ezt régen és ma is sok hatalmon lévő szerv, ember követi is, és lehet, hogy van ennek jó oldala is. De én azért a kimondás híve vagyok, akár két ember között, akár egy szervezetben, akár egy nemzetre, földrészre vonatkozóan.

Mert akkor tudunk felkészülni, kezelni, megoldani valamit, ha tudjuk, hogy mivel állunk szemben.

És itt még egy említés, amit ígértem. Hihetetlen volt látni, hogy miután maga a robbanás megtörtént, a főmérnöktől kezdve több szinten keresztül még a robbanás tényét is próbálták eltitkolni, el sem fogadták, hogy megtörtént, hiszen ilyen azzal a tecnhológiával, abban a politikai környezetben nem történhet meg.

Mert ha megtörténik, akkor fejek fognak hullani. Helyette emberek hullottak.

Mérnökök, akiket beküldtek a reaktorba,
tűzoltók, akiket az oltáshoz hívtak,
emberek, akik kiálltak vasúti hídra nézni a szépé fényeket.
amit ha tudatosítják a robbanást, talán nem tettek volna és pár száz, ezer ember talán túlélte volna.

Elgondolkodtató, hogy mi is mennyi apró dolgot titkolunk el mások elől, hogy ne bántásuk, ne illesszük meg, a másik ember meg talán nem érti a viselkedésünket, reakcióinkat, és teljesen mást képzel mögé, mint ami valójában van. Ha elmondanánk, talán nem lenne vita, bizalmatlanság. Lehet, hogy rövid ideig megbántódna, rosszul esne neki, de hosszú távon ez olyan bizalmat alakíthat ki emberek között, amit máshogy szinte lehetetlen. És ez persze működhet csapatok, szervezetek, nemzetek szintjén is. Csak sokkal könnyebb az elhallgatás, mint a szembenézés.

És ez igaz magunkra is, gondoljátok át, mi mindennel nem néztek szembe, mert a könnyebb utat választjátok?

Élet-utak, a Te utad?

A sok életút, halál és további érdekes szereplő közül most ezt a két szereplőt emeltem csak ki, mert azt akartam leírni nektek, hogy milyen az, amikor valaki vállalja az útját, teszi a nehézségek, ellenállás és talán még az élete kockáztatása ellenére is.

Nyilván a saját életünkben szerencsére kevésszer kell olyan döntést hoznunk, utat választanunk, amelynél egyik lehetőség a karrier, hatalom, jólét, de hazugság, önmagunk és elveink nem felvállalása, akár eltiprása, míg a másik oldal akár az életünk veszélyeztetése (vagy valaki másé).

De vajon „kisebb” nehézség, választás, döntési helyzetben mindig tudunk-e erkölcsösen, ön-azonosan választani, azt az utat, amely mi vagyunk, amely stimmel a céljainkkal, vágyainkkal, akár kompromisszum, lemondás, anyagi, vagy karrier veszteségek felvállalásával is?

Tudjuk-e egyáltalán mi számunkra az ön-azonos, mi felé szeretnénk haladni a mi saját hős-utunkon (vagyis az életünkben), tudjuk-e mi a fontos számunkra, erkölcsileg, érzelmileg, anyagi, egészség, pár, család terén? Tudjuk-e, miről vagyunk hajlandóak lemondani, mit tudunk elengedni azért, hogy úgy éljünk, ahogy szeretnénk? Vagy akarunk, tudunk-e mássá válni, mint amik igazán mi vagyunk a pénzért, karrierért, hatalomért, anyagi előnyökért?

Egyáltalán mi a fontosabb számunkra?

Hallottam egy olyan gyakorlatot, talán buddhista forrásból, de nem biztos?

Képzeld el, hogy 80-90 évesen a tudod, hogy közeledik a halálod.

Ha visszanézel az életedre, milyennek találod?

Azt mondanád, hogy igen, ez egy jó élet volt, most sem élném máshogy?

Vagy azt, hogy nem így csinálnád még egyszer (és nem kisebb döntésekre gondolok, hanem olyan igazán meghatározóakra)?

Vagy úgy is megközelíthetjük, hogy még egyszer végig élnéd kb. ugyanúgy, ha lehetőséged lenne rá, vagy teljesen  máshogy?

Én azt kívánom, hogy legyen lehetőséged még most változtatni azokon a dolgokon, amire van ráhatásod (nem olyan mint egy atomerőmű veszélyei), hogy olyan életet élhess, amire 80 évesen mosolyogva gondolsz vissza.

Emese

Emese

Szikora Emese business coach vagyok. Célom, hogy vezetőként, vagy munkavállalóként a napi problémák megoldásában, a csapat együttműködésének és a saját gondolkodásmódod fejlesztésében támogassalak. Vállalkozóként abban segítselek hogy felépíts egy jól működő, sikeres, rád szabott vállalkozást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Hogyan építettem fel a csoportomat

2023 Januártól mostanra (június) 670-ről 865-re nőtt a csoportom létszáma, de ami ennél fontosabb, 2021 végén még csak 300 fő volt, és magát a Vállalkozás olajozottan csoportot 2020 januárjában hoztam létre.  Tehát 3,5 év alatt nőtt 0-ról majd 900 főre és mindezt organikusan, tehát nem futtattam rá hirdetést.  

Tovább olvasom »