Mit tanultam és hogyan használom azt a segítő szakmámban?

Emese

Emese

A vállalkozás olajozottan csoportban egy tartalomkihívást csinálunk júliusban. A héten az egyik saját poszt ötletem ez volt: mutasd be, miket tanultál úgy, hogy azt hogyan használod az ügyfeleidre.

Ezért elővettem a Rólam oldalon is látható tanulmány listámat és megosztom veletek is, kiegészítve azzal, mit használok abból most az ügyfeleimmel:

Informatikus

1998-ban végeztem a Széchenyi István egyetem Mérnök informatikus szakán. Ok, gondolhatnád, na ebből biztos nem sok mindent hasznosítok coachként az ügyfeleimnek.

Pedig igen, mégpedig a rendszer szemléletet, hogy pl. a hozzám forduló vállalkozóknak egyben látom a stratégiát, célközönség, szolgáltatásait, csatornákat, árakat és bevételeket és az ügyfélszerzéshez szükséges lépéseket. Na meg a számunkra is hasznos alkalmazásokat kitesztelem????

Business coach

2011-ben a Budapesti Gazdasági Főiskolán végeztem a Business Coach szakon.

Ok, ez adta az igazi alapot, amit minden coachingban és konzultáción használok. A sok módszer és eszköz közül tudod mit használok az ügyfeleimmel legtöbbet? Az aktív hallgatást és az értő figyelmet.

Mert imádják, hogy csak rájuk figyelek, hogy végighallgatom őket, hogy nem szakítom félbe, hogy megértő vagyok és hogy csak a közös munkára fókuszálok. Mert olyan ritkán kapják meg az emberek ezt a figyelmet máshol:-(

Multis projekt vezető

2019-ig egy nagy infokommunikációs vállalatnál dolgoztam informatikaiprojektek vezetésével, támogatásával.

Na, az itt gyűjtött tapasztalataimat többrétűen is hasznosítom. Egyrészt a projektben gondolkodás,  feladat tervezés, kezelés, számonkérés, időmenedzsment mind coachingban, mind konzultációkban gyakori téma, de a mentorálás során kifejezetten előnyösek a projekt menedzsment skill-jeim, amikor az ügyfelemet kicsit nógatni, motiválni kell????

A másik réteg, hogy milyen hiábak ne kövessek el újra se a saját életembe, de az ügyfeleimnél is figyeljek arra, nehogy túlvállalják magukat, elkeseredjenek, rámenjen a családi életők, kiégjenek. Mert én ezt mind elkövettem multisként☹

Mediátor

2015-ben mediációt tanultam.

Szoktam csinálni mediációt két ember között, de azért ritkán, mert nem ez a fő tevékenységem. Imádon, de mégis megtanultam elengedni, mert tudom, hogy nem lehet egyszerre 3 féle szolgáltatást kínálni, se nekem, se az ügyfeleknek nem jó.

És ugyanezt saját példámmal tanítom is az ügyfeleimnek, akik megértik, sokkal könnyebb egyszerre egy fő témára koncentrálni.

Pszichológia

2016 őszétől pszichológiai tanulmányokkal folytattam, a fejlődéslélektan, a pszichopatológia terén, valamint kognitív, hipnoterápiás eszközöket.

Ó, ez az igazi segítő eszköztáram. Legtöbbször persze coachingba alkalmazom (ott viszont az üzleti és magánéleti témákban is elő-,előveszem, de meglepő módon a vállalkozói gondolkodásmód fejlesztésben is remekül tudom alkalmazni, ha a sikerről, fejlődésről, pénz blokkokról van szó, hogy az ott berögzült hitrendszert átalakítsuk.

Life coach

Ezt egészítettem ki 2019-ban Life coach és Transzformációs coach képzéssel.

Itt egy csomó olyan eszközt tanultam, amit a kurzusaimba és az egyéni munkában is használok, az erőforrások, eddigi sikerek, a szerepek, az életterületeken hol tartasz, a vágyak, célok összeszedéséhez.

Tréner

2019-ben pedig tréner lettem.

Az itt tanultak pedig legfőképp a csoportos coaching, tréning és a vállalkozó workshopok tematikájának megtervezésében, valamint a csoportok kezelésében, az online eszközök terén adott sok lehetőséget számomra. De az online kurzusok megtervezéséhez is rengeteg ötletet ismertem meg.

Emellett sok egyéb coaching módszert és eszközt is elsajátítottam (pl. képkártyák használata, mindfulness, motiváció, karrier, team, megoldásorientált módszer)

Ami mindig akkor vetek be, amikor arra szükség van, akár coachingban a hivatás átgondolásánál a kártyákat, akár vállalkozóknál az ügyfelekkel határhúzásban a képeket, akár a motivációs típus meghatározását, ami a kitűzött cél elérésében segít.

Mentor

Végül, de nem utolsó sorban rengeteg vállalkozás fejlesztési és marketing könyv, ebook, tanfolyam, workshop, előadás, tréning, amely mind abban segít, hogy a saját vállalkozásom sikeressé tétele mellett az ügyfeleimnek is minél több módszert tudja javasolni ami illik a témájukhoz, személyiségükhöz, hogy a vállalkozásukat sikerre vigyék!

Ez hát az én rövid tanulmánytörténetem, remélem érdekes volt számodra. írd meg, ha van kedved, melyik tanulásom volt számodra meglepetés, vagy a leginkább érdekes????

Emese

Emese

Szikora Emese business coach vagyok. Célom, hogy vezetőként, vagy munkavállalóként a napi problémák megoldásában, a csapat együttműködésének és a saját gondolkodásmódod fejlesztésében támogassalak. Vállalkozóként abban segítselek hogy felépíts egy jól működő, sikeres, rád szabott vállalkozást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Hogyan építettem fel a csoportomat

2023 Januártól mostanra (június) 670-ről 865-re nőtt a csoportom létszáma, de ami ennél fontosabb, 2021 végén még csak 300 fő volt, és magát a Vállalkozás olajozottan csoportot 2020 januárjában hoztam létre.  Tehát 3,5 év alatt nőtt 0-ról majd 900 főre és mindezt organikusan, tehát nem futtattam rá hirdetést.  

Tovább olvasom »