Sikereim 2020-ban

Emese

Emese

Ez az év senkinek nem volt könnyű, pláne kis-vállalkozóknak. Tele változással, kihívással, amelyek lehettek egyben lehetőségek is (lásd online világ) és adhattak tanulni valót (lásd új utak, termékek, szolgáltatások).

Ezért is fontos, hogy légy büszke MINDENRE, amit elértél, megoldottál, kiküszöltél, elindítottál, vagy épp leállítottál a vállalkozásodban. És persze a magánéletedben, hiszen egy ember van bennünk, nincs külön magán és vállalkozó létünk!

Siker listám 2020:

  1. Januárban elkezdtem egy cégnél a rendszeres business coaching szolgáltatást, először kéthetente, azóta hetente és folyamatosan megy, jövőre is. Ezzel sok dolgozónak segítettem fejlődni, a nehéz időszakot pedig jobban megélni.
  2. Márciusban megtartottam életem első önálló tréningjét, nehéz körülmények között (egy vidéki cukrászda ügyfélterében kellett a tréninget tartani), de megálltam a helyem, rengeteg tapasztalatot szereztem és nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam.
  3. Ahogy terveztem, befejeztem Az én utam csoportban nyár közepéig az 50 élő adást, ami egy személyes utazás is volt egyben a transzformáció rejtelmeiben és az adások felvétele közben rengeteget tanultam videózásról, technikáról, kommunikációról is.
  4. Végigcsináltam a Personalguide nevű viselkedés elemzés képzését, majd 2 ember elemzését, illetve ebből oaching folyamatot is tovább vittem.
  5. Vittem több ügyféllel is coachingot az év során, amíg lehetett személyesen, majd online. Jó, hogy utóbbi is működött és ez azért is siker nekem, mert ez a munkám egyik legjobban imádott része, amikor négyszemközt tudok dolgozni valakivel, csak rá figyelve, hangolódva és látni a sikereit, boldogságát.
  6. Volt egy kísérletem még év elején: beültem egy szépségszalonba, egy kis helyiséget bérelve, ahova végül csak egy ügyfél jött, részben a Covid közbeszólása miatt is, de ez régi álmom volt, hogy kipróbáljam, ami így teljesült és örülök, hogy megtettem, mert így nem maradt bennem szálja, hogy ki sem próbáltam. Habár nem fogom folytatni, mégis sokat tanultam belőle.
  7. Szél Felíciánál rendbe tettem a Te utad célcsoport, márka alapokat, a szerint kezdtem kommunikálni a szemináriumának köszönhetően, amely során nemcsak kommunikációból, tervezésből gyarapodtak az ismereteim, hanem közben önmagamről, mint vállalkozóról is sokat tanultam, amit 2021-be mindenképpen fel fogok használni a vállalkozók személyiségének fejlesztését támogató munkámban!
  8. A tavaszi karanténkor elindítottam egy segítő poszt sorozatot, amelyből aztán az ingyenes Legyél jobban otthon ebook és a fizetős Hogyan tovább másképp ebook is készült, de ennél fontosabb, hogy a visszajelzések alapján sokaknak adott kapaszkodót a márciusi első sokk után.
  9. Ez magán jellegű, de hosszú távon a vállalkozáshoz is kapcsolódik: eladtam a még meglévő kis budapesti lakást, ezzel leráztam utolsó csak én tulajdonomban lévő ingatlant és ez tette lehetővé, hogy megvegyük álmaink házát. Amellyel 2021-ben sok munkánk lesz, de hosszútávon nemcsak egy gyönyörű pihenésre és nyugodt életre megfelelő hely lesz, de sok közösségi program, tréning, tanfolyam helyszíne is.
  10. Csináltam kb. egy tucat interjút vállalkozókkal és magánemberrel arról, hogyan élték meg a nehézségeiket, hogyan tudtak változtatni, mit üzennek azoknak, akik még nem mertek lépni. Ezek feldolgozása még folyamatban van, podcast bejegyzséként fogjátok őket hallani!
  11. Tanultam egy csomó új coaching és tréning eszközt, az online világhoz alkalmazkodva, online megoldásokhoz új alkalmazásokat, gyakorlatokat, elvégeztem egy online tréner képzést is mindehhez.
  12. Elkezdtem tavasszal, majd ősszel is egy-egy mastermind csoportot, utóbbi januárban is folytatódik. Amely vállalkozóként hihetetlen erőt, megerősítést és konkrét segítségeket is ad egy kérdés probléma megoldásában, előre visz a fejlődésben és persze új barátokkal ajándékoz meg!
  13. Összehoztam 6 emberrel a Gombold újra kanapéeseteket, élő közvetítéssel a karanténos időszak alatt, amely mind szervezésben, mind techikában kihívás volt, de nagyon jól sikerült, nagyont tetszett az embereknek, úgyhogy biztosan tervezek valami hasonlót 2021-ben is!
  14. Végigcsináltam egy szupervíziós folyamatot, amely a segítő munkámban nagyon sok támogatást adott személy szerint nekem és rajtam keresztül az ügyfeleimnek, mert nemcsak terheket segített letenni, de működéseket is megérteni, ezáltal pedig szakmailag is fejlődést segített elő.
  15. Segítséget kértem és kaptam Vagyóczki Nóritól a Social Jungle alapítójától a kommunikációs stratégiára, konkrétabban posztokra, hírlevelekre. Ami számomra nagy lépés volt, mert az Ő szolgáltatását vettem igénybe előszőr ilyen jellegű témában. Viszont nagyon megérte, mert egyéni vállalkozóként nem érthetünk mindenhez és a külső szakember segítsége sokk hatékonyabbá tud tenni!
  16. Folytattam a tréner képzést, online irányban, részt vettem márkaépítő workshop-on, valamint egy tréner csoportban az online eszközök kipróbálásában és megismerésében. Ezzel nemcsak sok új tudásra tettem szert, de ez alapozta meg azt, hogy ősszel egy teljeskörű online tréninget el tudtam vállalni és megvalósítani!
  17. Vállaltunk még egy kutyust, aki hihetetlenül sok vidámságot hozott az életünkbe és a két kutyával így együtt a bezártság sem tűnt olyan nehéznek, mert velük menni kellett minden nap ki és ha itthon voltunk is foglalkoztattak, vagy csak nevettünk rajtuk ahogy bohóckodnak?
  18. Ahogy az előbb írtam, az online tréningek tanulásának hála, el mertem vállalni egy mindfulness online tréninget, amely sem a téma, sem az online világ szempontjából nem volt könnyű, de megálltam a helyem, sok jó visszajelzést kaptam, át tudtam adni a tudásom, ki tudták próbálni ilyen körülmények között a mindfulnesst, én pedig sok tanulságok is le tudtam vonni, hogyan fogom legközelebb még jobban csinálni.
  19. Elindítottam, összeraktam a Te utad előfizetői klubot, előkészítettem, anyagokat, minden technikai, szakmai részt összeállítottam, végrehajottam egy kampányt, poszt sorozatot. Aztán végül a kevés jelentkező miatt magát a klubot nem indítottam el, mert a befektetett energia és a bevétel nagyon nem érte volna meg. Viszont csak elhalasztottam, lehet, hogy kicsit átalakítom, illetve biztosan készül egy online tréning az anyagokból. Így a befeketett energia, tudás nem vész el, ebből is sokat tanultam és aminek külön örülök, hogy nem vette el a kedvem, sőt nem is kudarcként, hanem már lehetőségként élem meg, hogy mást is csinálhatok.
  20. Ez a más pedig a Vállalkozóknak szóló szolgáltatás csomagom elindítása, amelyet már régóta dédelgetek, de a többi munkám, témám mellett nem volt időm. A Klub el nem indítása viszont rést hagyott a szabadidőmben 2020 őszére, így nekivágtam, elkészütettem a stratégiát, az egész vonal tervezését, majd az első ingyenes anyagot a Tedd rendszerbe a vállalkozásod ebook-ot publikáltam, a Felmérő konzultáció szolgáltatást pedig elindítottam és már most látom, hogy nagyon jó irány. Van rá igény, kereslet, és nagyon jó érzés vállalkozókat támogatni, mert Ti még inkább nyitottak vagytok a tanulásra, fejlődésre.
  21. Mindez az előzőekben leírt munka pedig azt eredményezte, hogy az idei nehezebb év ellenére, megtízszereztem a bevételemet tavalyhoz képest, amely még így sem egy óriási összeg, de már szemmel látható és amely lehetővé tette, hogy 2021-től teljesen a saját vállalkozói lábamra álljak, elengedjem azokat a régi céges munkáimat, amelyek már nem adtak örömöt, inkább csak fix bevételt.

Hát ez az én siker listám.

És hidd el, ahogy ezt először összeírtam, majdnem könnybelábadt a szemem, mert előtte úgy néztem erre az évre, mint ami ok, elment, nem buktam meg vállalkozóként, túléltük.

A lista után viszont büszke voltam, tényleg büszke és ez hihetetlen erőt ad a folytatáshoz!

A feladat tehát az, hogy gondolkodj el azon, hogy milyen sikereket értél el 2020-ban. Legalább 20 sikert írj össze, mert akkor fogod azokat a dolgokat is belevenni a listába, amelyeket elsőre talán nem is sikernek éltél meg!

Ha van kedved, oszd meg itt kommentben, vagy az Én utamon vállalkozóként facebook csoportban a Te listádat!

Emese

Emese

Szikora Emese business coach vagyok. Célom, hogy vezetőként, vagy munkavállalóként a napi problémák megoldásában, a csapat együttműködésének és a saját gondolkodásmódod fejlesztésében támogassalak. Vállalkozóként abban segítselek hogy felépíts egy jól működő, sikeres, rád szabott vállalkozást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Hogyan építettem fel a csoportomat

2023 Januártól mostanra (június) 670-ről 865-re nőtt a csoportom létszáma, de ami ennél fontosabb, 2021 végén még csak 300 fő volt, és magát a Vállalkozás olajozottan csoportot 2020 januárjában hoztam létre.  Tehát 3,5 év alatt nőtt 0-ról majd 900 főre és mindezt organikusan, tehát nem futtattam rá hirdetést.  

Tovább olvasom »