Ebben olyan tippeket és gyakorlatokat találsz, amelyek abban segítenek, hogy Te magad tudd átgondolni és lehetőleg megoldásokat találni a problémáidra.
Más néven ún. Ön-coaching gyakorlatokat.
Talán ez furcsának hangzik, hiszen az eddigi lépésekben olvasottakat is Neked kellett végigcsinálni. A különbség az, hogy eddig azért adtam egy keretet, amelybe „csak” a saját problémádat kellett bele-helyettesíteni. Itt viszont csak ötleteket adok, hogyan állj neki teljesen magadtól egy eset, kérdés, döntési helyzet, probléma, vagy az életedet átitató helyzet, elakadás megdolgozásához.
- Napló folytatás
Az első feladat, hogy próbáld folytatni és – legalább többé, kevésbé – folyamatosan írni a naplót (legalábbis, ha elkezdted, ha nem, akkor sosem késő elkezdeni).
És ne csak azt írd le, hogy mi történt veled, hanem azt is, hogy mit éreztél, mi okozott örömöt, mi bánatot, mit tanultál egy-egy esetből, napból, ki, mi segített, támogatott, ki, mi hátráltatott.
Mert ezek segíteni fognak a következő probléma, feladat, nehéz élet helyzet megoldásához is.
2. Valóságot észlelni
Az alábbiakat érdemes átgondolni, amikor valamit meg akarsz érteni, oldani, feldolgozni:
- Kérdéseket tegyünk fül magunknak, az eset tisztázása, mi történt valójában
- Igyekezzünk a valóságot észlelni
Ehhez ajánlom Byron Katie: A Munka módszerét bemutató cikkemet is.
3. Visszajelzések kérése, meghallgatása
Kérd meg bátran a családodat, kollégádat, esetleg főnököd, vagy beosztottad, hogy adjon visszajelzést rólad, a munkádról, viselkedésedről. Mi jó, mi nem tetszik, mit szeretnek benne…
Ha olyat mondanak, ami nem tetszik, ne kezdj el vitatkozni rajta, csak köszönd meg, aztán gondold át. Ha nagyon nem tudod elfogadni, vagy megérteni, akkor kérdezd meg, mire alapozza, kérj példákat.
[av_hr class=’invisible’ height=’20’ shadow=’no-shadow’ position=’center’ custom_border=’av-border-thin’ custom_width=’50px’ custom_border_color=” custom_margin_top=’30px’ custom_margin_bottom=’30px’ icon_select=’yes’ custom_icon_color=” icon=’ue808′ font=’entypo-fontello’ admin_preview_bg=” av_uid=’av-ie5cep’]
4. Módszerek testreszabása
Nincsenek tévedhetetlen módszerek, de jó alapot mutathatnak nekünk, viszont csak Mi tudjuk „testre szabni”, vagyis úgy használni, ahogy nekünk a legtöbbet segít.
5. Mindig legyenek céljaink, régieket csináljuk, újakat találjunk
Folyamatosan, lépésenként hajtsd végre az életed céljához, jobbá tételéhez, az álommunka eléréséhez általad kitűzött célokat. Ha teljesítetted, tűzz ki újakat, ha valami okafogyottá vált, vagy nem tűnik úgy, hogy előbbre visz, akkor töröld nyugodtan és keress mást.
VAN EGY MEGLEPETÉSEM!
Ha nemcsak letöltötted a hétlépéses anyagot, de a hozzá kapott email-eket is megnyitottad, sőt még a cikket is elolvastad (hiszem akkor vagy itt), akkor az nekem azt mutatja, hogy Te tényleg elkötelezett vagy az életed megváltoztatására, a problémáid megoldására, a céljaid elérésére!
Ezért csak Neked, aki idáig már eljutott, szeretnék felajánlani egy 30 perces ingyenes Skype, vagy telefonos konzultációt.
Ennek során meghallgatom, hogy hol tartasz most az életedben, milyen nehézséggel nem tudsz megbirkózni, vagy éppen milyen álmod, célod felé haladva torpantál meg. Ez alapján tudok javasolni neked egy programot, amely segíthet továbblépni.
A hívás semmire nem kötelez, fontos, hogy nem ingyenes tanácsadás, hanem a jelen felmérése és annak kiderítése, hogyan tudnák neked segíteni.
Ha érdekel, a lenti formon küldd el a jelentkezésedet az elérhetőséged megjelölésével, ahol le tudjuk egyeztetni az időpontot!
Várom a jelentkezésedet sok szeretettel, és addig is sok sikert az életedben!
Az alábbi űrlapon jelentkezhetsz
a 30 perces Skype konzultációra:
Csak add meg lenti Javasolt időpont mezőben, hogy mely napon szeretnéd, a megjegyzés mezőben pedig írd meg, hogy délelőtt vagy délután én pedig válaszolok, hogy milyen időpontot tudok felajánlani.