LÉPCSŐFOK KOMMUNIKÁCIÓ
Új sorozat indul a blogon: Te utad interjúk!
Ezekben az interjúkban azt mutatom meg, hogyan találta meg az interjú alanyom a saját útját akár hivatásában, akár magánéletében, akár úgy az egész életére nézve.
Az első interjúm Brigivel szerintem fantasztikus lett!
Mivel Ő egy fantasztikus nő. Nálam simán belefér a szuperhős kategóriába!
Mert Ő sem ismer lehetetlent, pedig az élet állított elé kihívásokat. De ő ezektől nem megretten, hanem felhasználja, eszközként, lépcsőfokként, amit meg kell oldani, ami segít feljebb lépni.
Ha nem hiszitek, hogy ilyen létezik, járjatok utána, akarom mondani lépkedjetek velünk Brigi saját, személyes lépcsőjén, azaz olvassátok el a vele készült interjút!
Szia Brigi, mesélj magadról:
35 éves vagyok, van egy 9 éves lányom, Emma. Jelenleg ketten vagyunk a családban, ő harmadikos, élénk, okos, talpraesett lány. A saját vállalkozásomban dolgozom, a márkanevem a Lépcsőfok.
A vállalkozásomnak két fő vonulata van: az egyik az Ötlettől a megvalósításig MentorProgram, amihez van egy könyvem, amiből kinőtte magát, valamint stratégiai tervezés.
A másik ág a kommunikáció, szintén két részre osztva: szövegírás, korrektúra, lektorálás, kommunikációs stratégia, illetve a szabad írás, ahhoz írástechnika tanítása. Ez nemcsak üzleti, hanem magánszemélyeknek is szól.
Mindegyikre van munkám, felváltva, ha egyikhez éppen kevésbé van affinitásom, akkor nyúlhatok a másikhoz, vagy csinálhatok valami saját dolgot. Mind olyan, amit szeretek.
1, 5 éve ebben dolgozom csak vállalkozóként, előtte nagyjából mindent csináltam. Az írás, a tanácsadás volt mindig az, ami nagyon közel állt hozzám. És ez lassan beérik.
Úgy érzed, hogy a saját utadon vagy, ezt szeretnéd csinálni?
Már jórészt, a saját utamon vagyok. Nem biztos, hogy mindig másoknak akarok szöveget írni, inkább a tanítást csinálnám, megmutatni másoknak, hogy hogyan lehet jó szöveget írni.
Emellett a könyvírás. Van már egy könyvem, de nagyon szeretném befejezni a regényemet, amihez már csak én kellek. Plusz az üzleti könyvem folytatását is tervezem. Van több szövegírós munkafüzet a fejemben, meg rengeteg regény ötletem is. Ez saját erőből, időből megy, hamarabb veszem elő a másoknak való írást, de azért alakul ez a rész is.
Most ha már nagyjából a helyeden vagy, ha visszanézel az elmúlt évekre, hogy sikerült idáig eljutni, hogy most már azt csinálod, amit szeretnél?
Igazából nem is tudom. Mindig megvolt a blogolgatás, talán Emma születése volt – 2010-ben – vízválasztó. Ketten voltunk, akkor jött az első lehetőség egy régi ismerőssel, aki megbízott szövegírással. Akkor még mennyiségre mentünk, építettünk egy oldalt, de az akkor rendben volt úgy. Hellyel – közzel jöttek munkák, ezzel pár évig el voltam, de akkor még nem gondoltam, hogy ebből megélek, mentem a fix munka után. Ez addig ment, amíg 4, 6, majd 8 órás munkám lett, de mindegyik adminisztratív munka volt, és ott is kijött, hogy túl kreatív vagyok az ilyen feladatokhoz (adminisztráció, táblázatkezelés). Elköszöntünk és én ott álltam munkanélküliként, vagy keresek egy újabb munkahelyet, vagy megpróbálom a vállalkozást.
Akkor vettem egy nagy levegőt, megbeszéltem magammal, hogy most vagy, soha, most van egy ilyen lehetőségem, akkor kutya kötelességem vele élni. Erre szoktam is magamat emlékeztetni!
2017. áprilisban indult el a vállalkozásom. Addig nagyon átvettem mi lesz, hogy lesz, mi legyen és úgy döntöttem, hogy belevágok. És azóta így megy.
Ha visszagondolsz erre az időszakra, 2017 tavasza előtt, mi az, ami azt a plusz löketet adta, ami átlendített, hogy bele merj vágni a saját vállalkozásba?
Valahol egy kényszer is volt, mivel ketten voltunk, muszáj volt pénzt keresni, albérlet, étkezés, muszáj volt haladni. Másrészt végigvettem, hogy nem tudtam volna Emmát különórára vinni, nem tudtam volna az iskolába érte menni, hiszen 8-4-ig van az iskola, egy munkahely nem biztos, hogy ezt lehetővé teszi. Arra nem volt garancia, hogy ha egy 8 órás munkába belevágok, akkor az mondjuk nem 9-fél fél 6-ig tart. Hogy megyek a gyerekért fél 6-kor?
Ezek mind olyan tényezők voltak, amelyeket nagyon átgondoltam. Mehettem volna telefonosnak is vissza, de 6 órában nem kerestem volna eleget, 8 órában meg váltott műszakban kellett volna dolgozni. Ezt mind végig kellett gondolnom.
Meg volt egy lehetőség, a vállalkozóvá válás támogatás, abba beleugrottam, hogy hátha. Ez hozzátett, hogy nyugodtabban meg tudjam alapozni. Már megvolt a weboldalam, azt egy picit újradesign-oltuk, újra alapoztuk a dolgokat.
Akkor vágtam bele igazán, tudtam, hogy most nincs kecmec, az is csak arra jó, hogy támogat, meg segít, de nem abból élsz meg. Az egy fél évig segített. Aztán úgy alakult, hogy a vállalkozás meg is maradt.
Szerinted mi volt az az erőd, tulajdonságod, ami segített ebben az időszakban? Miből tudtál meríteni?
Azt gondolom magamról, hogy túlélő típus vagyok, mindig a megoldásra megyek. Pánikolni ráérek később. Ugyanúgy végigmegyek minden folyamaton, mint mindenki más, csak valahogy mindig úgy állok hozzá, hogy egyszer meg kell csinálni, meg kell oldani. Majd utána, közben, bármikor lehet ott sírni a gép előtt. A könyvemben is le van írva, hogy lehet ott hisztizni a gép előtt, én is szoktam. De attól még ki van adva a feladat.
Aztán hozzájött még ehhez az, hogy felelősséget kellett vállalnom, ezekre végig gondolni kell. Meg hogy tényleg jót adjak ki a kezeim közül, ezekért mindig nagyon sokat igyekszem tenni a mai napig is. Azt hiszem, hogy nekem nem volt meg ez a kényelem, hogy jaj hátha egy hónap múlva csinálom meg, akkor egy hónap múlva.
Ha nem csinálod meg fiam, akkor nincs kaja. Ez lehet, hogy hülyén hangzik, de néha ennyire le tudom redukálni. És nem azért, mert ennyire rossz volt a helyzet, vagy ne tudtam volna valahonnan segítséget kérni, de alapvetően arra vagyok beállítódva, hogy én oldok meg nagyjából mindent. Most már ezt azért lejjebb adtam, meg többekkel is dolgozom, de alapvetően ez a metódusom, hogy megoldom, megcsinálom, az van kész, amit én megcsinálok. És arról tudom, hogy az kész van. Valami ilyesmi, ez így:-)
Mélypontok, nehézségek voltak-e, vissza tudsz-e emlékezni, mik voltak azok és hogy tudtál azokon túl lendülni? Volt-e olyan, amire úgy érezted, hogy úristen, ezt nem tudom megoldani?
Valójában majdnem mindenre úgy gondoltam, hogy nem fogom tudni megoldani. Hát pl. ilyeneket csináltam, hogy könyvkiadásnál megcsináltam az eseményt, kitettem, hogy mikor lesz a könyv bemutató. Onnantól fogva már nem volt kérdés, hogy ha én már kirakom, akkor muszáj.
Nagyon sokáig magamat sem mutattam meg. Tavaly ősszel újult meg a weboldal, akkor kiraktam és nagyon sok ismerős, aki mondjuk más helyzetből ismert azt mondta: „Én nem is tudtam, hogy Te ennyi mindent csinálsz, ez milyen klassz, és tényleg te vagy és mennyire illik hozzád!”
És ekkor jöttem rá, hogy ezeket nekem meg kell mutatni.
Vagy pl. a lektorálás, azt nem is publikáltam addig, mint szolgáltatás, csak mindenkinek megcsináltam, mint boldog boldogtalan.
Én sem tudtam:-)
Mert olyan sok mindent csinálok, hogy az embereket már összezavarom.
Szóval valahogy úgy vagyok bekódolva, egész életemben azt szoktam meg, hogy megcsinálom és akkor valahogy lesz.
A mélypontokon meg pont úgy leszek túl, mint mindenki más, kihisztizi magát a barátnőinek, meg siránkozik egy sort, vagy esetleg van egy-két barátom, akinek lehet sírni a vállán, és ő meg helyre tesz, hogy hülye vagy és menj tovább az úton. Ugyanazt csinálom, mint mindenki más.
És amikor kiadom magamból, akkor nem azt mondom, hogy elmúlik, csak valahogy akkor tudomásul veszem, hogy most szarul érzem magam, de ettől még ugyanúgy csinálni fogom és menni kell. Mert ennek egy-két napot tudok adni max és utána megyek tovább. Valahogy ez van bennem, hogy menni kell és csinálni, kész passz.
Visszaemlékszel olyanra, ami nagyon nehéz volt és megoldottad, aztán valami jót tanultál belőle?
Életvezetési tanfolyamra jártam 2014-ben és minden második hétvégén volt mindkét nap, egyedül a gyerekkel, aki 4 éves volt. Minden egyes alkalommal ott voltam, teljes napra. Korábban mentem, később mentem haza. Ja és ez 8 hónap volt. Akkor mondtam azt, hogy na Brigi ez után nem mondhatod, hogy nem tudsz valamit megcsinálni, vagy nem tudsz valahova elmenni. Sőt a következő évben elvégeztem a life és business coach képzést is. A coachingot inkább üzleti tanácsadásokba viszem be, mint szemlélet, nem így külön szoktam általában ebben tevékenykedni.
Ugyanez egyébként a vállalkozás maga is, mert az, hogy belevágtam, hogy elkezdem, ugyanúgy belementem, hogy na éhen fogunk halni, tehát ez a gondolat megvan ilyenkor. Meg úristen, mindig hallom, hogy valaki főállás mellett kezdi el és csinálgatja. – Hát fiam Te valahogy nagyon fordítva vagy bekötve, mert te belevágtál.
Jó megy, lekopogom, hála az égnek megy, meg az utamon vagyok, meg ez tényleg az én utam, de azért szoktam hallgatni az elhülő és csodálkozó hangokat, hogy Te így egyből, hát… Nekem ezt így dobta a gépezet.
Nagy csapdája van annak, ha munka mellett kezdesz vállalkozni, mert amit Te is mondtál ráér, hogy csak a jövő hónapban indítom el.
Tök érdekes, mert nem indult el a vállalkozás a 8 órás munka mellett. Nem indult el. Írogattam én, meg volt egy-két megbízásom, de nem indult el a vállalkozás. Csak onnantól kezdve, hogy magad ura, más nincs…
Van-e valami nagy siker, izgalmas dolog, amit kiemelnél ebből az elmúlt időszakból? Amit elértél?
A könyv, az nekem óriási, mindig írni akartam, aztán egy hónap alatt összeraktam. Mert a téma 80 %-a, meg rengeteg cikk meg volt írva, kicsit össze kellett rakni, sorozatba tenni, meg kicsit frissíteni. De rengeteg minden megvolt, ott volt a gépen, csak még nem publikáltam. Csak leültem és megcsináltam. Azt hiszem az első könyv sok mindenkinél így van, hogy ott van a fejében és csak leül és kész.
Hát nem mindenkinek megy talán így…
Nekem se így ment, ezt tegyük hozzá azért. Szóval a könyv. De azt is kb. fél évvel később tudtam felfogni, hogy jé, van egy könyvem, örülnek neki, meg ugye megszületett belőle a mentor program.
A mentor programot nagyon-nagyon szeretem, hogy vannak emberek, akiket végig kísérhetek. Az egy három hónapos program, ami az önismeretem át időbeosztás és marketing, üzleti terv – ezeket végigvesszük.
Ilyen nagy lépés az is, hogy az irastechnika.hu elindult. A lektorálással, irodalommarketinggel tudok egy picit szabadabban foglalkozni, amiket én nagyon szeretek. Ez is olyan, amit kérdeztél, de mindig van egy olyan téma ami nagyon…
De ilyen pl. a logó is, most, hogy megújult. Na, az aztán tényleg egy Brigi logó, teljesen passzol hozzám. Nem is mondom azt, hogy ez kicsit dolog, de én ennek is annyira örülök, mintha nem is tudom mi lenne.
Ezek mind.
Mi az ami még úgy érzed, hogy előtted van a Te utadon, ami még ki van tűzve célul, vagy amit szeretnél elérni, vagy vágysz rá?
A regény írása, az, hogy befejezzem. Annak idén semmi akadálya – magamon kívül – , hogy az megtörténjen, mert már annak is nagy része megvan és az, hogy az kiadódjon, ha nem is idén, de az, hogy az útjára induljon és befejeződjön.
A másik meg a párkapcsolat, mert az most nincs, és abban most nem jeleskedem, úgyhogy ez.
Ez a kettő, ami most fontos.
És mondjuk 5 vagy 10 év múlva?
Hát remélem, hogy már nagyon híres leszek. Nagyon szeretnék könyvfesztiválokon részt venni és dedikálni és, hogy jöjjenek sokan. Nekem egy ez nagyon nagy vágyam.
Meg, hogy írás kurzusokat tartsak. Nem tudom, hogy a vállalati vonal még hova fejlődik közben, vagy mennyire cserélődik, vagy, hogy az-e az utam, azt még nem látom. De azt nagyon szeretném, hogy az írás és társai azok működjenek.
És milyen könyvet dedikálnál a fesztiválokon, a regényedet, vagy…?
A regényem, ez most kifejezetten az. Bár most gondolkozom, hogy kellene ilyen üzleti könyves fesztivált szervezni…
De ami most ilyen nagy vágy, amit nagyon szeretnék, hogy tényleg a könyvhéten, a saját regényemen ott vannak és nemcsak két családtag, hanem azért úgy többen.
Azért nem semmi, ami utat bejártál eddig és mindent megoldasz.
Mi az, amit üzennél annak, aki hasonló cipőben jár, egyedülálló anyuka, vagy vállalkozást épít?
Hogy merje csinálni, semmi mást azon túl, hogy nem kell mersz, nem kell bátorság hozzá, nem azon múlik, mert javítani, vagy újra kiadni, dolgozni csak azon lehet, ami már megvan, fizikailag is – még egy szolgáltatás esetén is – kézzel fogható. Nekem is van olyan workshop, amire nem jöttek, vagy nem jelentkeztek és erő, idő, pénz, bármi benne volt. Ami nagyon sokszor számít, de ha tényleg az az útja, akkor arra terelődik, csiszolódik, még ha nem is minden lépése sikeres. Aztán utána lehet siránkozni, hogy jaj, nem jelentkeztek, arra meg ott a sok barát, vagy akár szakmai támogató közösség.
A másik, hogy ne szigetelje el magát.
Tehát ez a kettő. Az egyik, hogy csinálja, a másik, hogy ne szigetelje el magát azzal, hogy nem megy sehova, nem ismer meg senkit, nem beszélget senkivel, mert ő maga is abból fog erőt meríteni. Mert ha előtte nem volt erő, azt utána azokból a visszajelzésekből tudja akár megkapni, vagy akár egy jó ötletet, vagy bármi ilyesmit.
A ne szigetelje el magát inkább baráti, ismerősi, vagy inkább vállalkozói közösségre érted?
Én azt gondolom, hogy egy idő után a támogatói közösség is részben összefolyik, mert lesznek onnan barátok is és lesz, aki üzleti kapcsolattá válik, de kellenek a hasonló szemléletű emberek az életünkbe.
Nekem is van olyanom, aki tényleg csak barát-barát, de van olyan is, aki mondjuk üzleti és kb. negyedévente kávézunk egyet, de stabil és biztos pont az életemben. Ő nem a legjobb barátom, nem őt hívom fel éjfélkor, de nélküle nem biztos, hogy ott lennék, ahol éppen vagyok.
Tehát én azt gondolom, hogy a kettő együtt, mind a két rész fontos, mert pl. este nem az üzlettel foglalkozol, még ha otthonról is dolgozol. Az már egy másik életterület.
Köszönöm szépen.
Szívesen, én köszönöm:-)
Máté Brigiről olvashattatok, ha munkája felkeltette az érdeklődéseket, itt éritek el:
https://www.facebook.com/lepcsofok/
https://www.facebook.com/brigittamate.writer/
ui: ha Te is szeretnéd megosztani a Te utadat, kérlek keress meg: emese@megoldasmuhely.hu
