Tervezz vállalkozást

Emese

Emese

Folytatom a vállalkozás építési területek lépésről lépésre történő bemutatását!


Előző posztban megmutattam az 1. lépést, az ötletek tisztázását! Aztán a 2. lépéssel, a stratégia megtervezésével folytattam. Ezután a 3. lépésben a jogi keretekről írtam.

Most nézzük meg a tervezést

Vagyis azt, hogyan érdemes a vállalkozásod elindításakor megtervezned a feladataidat, hogy a vállalkozásod biztosan jól épüljön fel.

A tervezés alapja a stratégia, hiszen onnan jönnek a nagy, végső célok, a vízió, a miérted.

A tervezésben ezeket a nagyvonalú dolgokat bontjuk le kézzelfoghatóbb célokká, feladatokká, éves, negyedéves, havi, heti és igen, akár napi szinten.

Rögtön az elején bevallom nektek, én sokszor csináltam már totálisan részletes terveket, de főleg a napi szintűt nagyon ritkán tartottam be. Rájöttem, hogy én annál szabadabb lény vagyok, mint, hogy a napi szintű feladattervet betartsam.

Te milyen vagy?

Kezdetnek tudatosítsd magadban, és a szerint készítsd el a tervedet.

No de vissza a tervezéshez.

Ez is egy teljes szakterület, könyveket töltenek meg vele, így én most itt nem fogok részletesen belemenni a tervezés rejtelmeibe. Elég legyen annyi, hogy kézzelfogható, mérhető, dátumhoz, mennyiséghez (bevétel, megrendelés, ügyfél szám) köthető célokat tűzz ki.

Azon belül pedig vedd végig, hogy tudod azt elérni. Mit kell tenned, mit kell be és megszerezned, megtanulnod, mi kell ahhoz, stb… Egészen elemi szintig. Készíts éves, negyedéves, havi, heti és akár napi feladatokat is és kövesd is azok megvalósítását.

Hogyan?

Próbálj kis több eszközt, módszert, nézd meg, neked mi működik hosszú távon is. Papír, vagy alkalmazás, egyszerű, vagy bonyolult rendszer? Írásban, vagy inkább grafikusan? Főbb mérföldkövek elgendők, azokhoz tudod tartani magad a napod tervezésekor, vagy inkább napi szintű feladatokat érdemes magadnak definiálni.

Nálam ez hogy néz ki?

Hát azt mind itt nem tudom megosztani, de ízelítőnek mutatok belőle:

(egyébként a Clickup ingyenes alkalmazásban vezetem a feladataimat).

pl. célom hogy a vállalkozási csomagom elinduljon 2020 év végével. Mikor tekintem úgy, hogy elindult? Ha elkészítettem és bevezettem az első ingyenes anyagomat, ha elindítottam az első konzultációs szolgáltatásomat és minimum 2 ügyféllel azt igénybe is vette.

Az ingyenes anyaghoz természetesen el kell készítenem az anyagot, ellenőrizni kell, design-olni, feltölteni, elkészíteni a letöltő oldalt, email-t fogalmazni, amelyben kiküldöm, majd azt meg kell hirdetni, amire én egy pár napos közös együtt dolgozásos eseményt választottam, majd további kampányt készíteni hozzá tartalommal, ütemezéssel.

Röviden az első anyagom feladatterve ez, persze határidőkkel és státusz követéssel.

A mellékelt képen láthatjátok is ennek a tervnek egy részét, az említett alkalmazásban.

És persze ezt követni is kell, ha úgy alakul módosítani és ellenőrizni, hogy haladsz-e vele.

Ha nem tudod, mi mindennel kell foglalkoznod egy vállalkozás indításánál a tervezésen túl, akkor töltsd le az ingyenes Tedd rendszerbe a vállalkozásodat kiadványomat.

Emese

Emese

Szikora Emese business coach vagyok. Célom, hogy vezetőként, vagy munkavállalóként a napi problémák megoldásában, a csapat együttműködésének és a saját gondolkodásmódod fejlesztésében támogassalak. Vállalkozóként abban segítselek hogy felépíts egy jól működő, sikeres, rád szabott vállalkozást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Hogyan építettem fel a csoportomat

2023 Januártól mostanra (június) 670-ről 865-re nőtt a csoportom létszáma, de ami ennél fontosabb, 2021 végén még csak 300 fő volt, és magát a Vállalkozás olajozottan csoportot 2020 januárjában hoztam létre.  Tehát 3,5 év alatt nőtt 0-ról majd 900 főre és mindezt organikusan, tehát nem futtattam rá hirdetést.  

Tovább olvasom »