„Tévedni emberi dolog”

Szólt a sündisznó, majd lemászott a drótkeféről…

Szörnyű, fárasztó vicc tudom, de én szeretem, mert aranyos, de legfőképp nagyon jó bevezető az alábbi híremhez.

Mert hogy, akik követnek, emlékeznek, hogy csak pár hónapja jelentettem be, hogy végre kilépek
Szikora Emeseként is a fényre,
a Megoldásműhely mögül.

Ezzel együtt létre  is hoztam egy új web- és facebook oldalt, utóbbit azzal a céllal, hogy személyes szolgáltatások ott, míg az online-akat a régin érhetitek el.

Az időközben eltelt két hónap alatt azonban bebizonyosodott, hogy két csomag kezelésére, minőségi tartalommal megtölteni, rendszeresen publikálni, nincs elég szabad kapacitásom a munkám mellett.

Ezért egy konzultáció keretében világosodtam meg segítséggel, miszerint nem kell ahhoz új weboldal, hogy személyesen is megjelenjek, elérjetek, lássatok.

Ezért ezen a héten egy újabb döntést hoztam, amely kicsit ellentétes a korábbival, miszerint visszatérek az eredeti web és facebook oldalra, de kicsit kibővített tartalommal. Innentől azon keresztül találjátok meg mind a személyes, mind az online szolgáltatásaimat és termékeimet.

Az információértékén kívül miért is osztom meg ezt Veletek itt az oldalamon?

Azért, mert azt szeretném bemutatni vele, hogy egyrészt lehet tévedni, az tényleg emberi dolog, előfordul és ha ez történik, nincs minden veszve. Fel lehet állni, tovább lehet menni.

Másrészt pedig nem szabad elvesztegetett időnek, hiába befektetetett erőforrásnak tekinteni.

Hiszen rengeteget lehet egy ilyen tévedésből tanulni. Csak merni kell visszakozni és akarni belőle levonni a tanulságokat.

Én pl. rájöttem, hogy „szeretek” túlbonyolítani dolgokat, hogy néha több munkát „akarok” beletenni valamibe, amire talán nincs szükség. Én azt is, hogy akaratlanul szét akarok választani dolgokat, amelyeket talán nem kell, mert összefüggenek.

És az új web oldalba fektetett idő? Nem veszik el, mert az oldal tartalmát két mozdulattal át tudom vinni a másikra, ugyanígy a facebook oldal tartalmát.

És most az informatív rész:

Tehát a szikoraemese.hu önmagában nem, csak a megoldasmuhely.hu „részeként” él tovább:

https://megoldasmuhely.hu/

Ugyanígy a facebook oldalt is egységesítve: Megoldásműhely – Szikora Emese coach néven találjátok már:

https://www.facebook.com/megoldasmuhely/

A szolgáltatásaimat ezután az előbbi facebook oldalon is megtaláljátok, de a régiúj közös weboldal alatt is:

https://megoldasmuhely.hu/amit-nyujthatok/

Lesznek még további hírek, újdonságok, de azt majd egy következő bejegyzésben osztom meg, addig is nézegessétek a megújult külső, belsőt és ha bármiben segíteni tudok, várom a jelentkezéseteket!

Új Csoportunk

Hogy biztosan értesülj az újdonságokról és ha a többiek eredményei is érdekelnek,  vagy ha biztonságos környezetben szeretnéd megosztani a Veled történteket, a változásokat, amelyeket elértél, gyere a csoportunkba és fejlődjünk együtt!!!

Szikora Emese vagyok, Te utad coach, mediátor, hipnoterápiás tanácsadó

Több olyan jelentős fordulat is történt az életemben, amely elindított az önismeret, önfejlesztés, majd végül a segítő szakma útján.

Majd úgy döntöttem, hogy a régi munkám, életstílusom megváltoztatásával együtt a segítő hivatást választom, ahol az én eddigi életutamon megtapasztaltakból építkezve és a tanult professzionális módszerekkel támogatom a hozzám fordulókat.

Bővebben olvashattok az életutamról, a Te utad/ Én utam módszerről is.

A cikk szerzője: Szikora Emese

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó blog bejegyzések:

Évtervezés – tervezés nélkül

Az idei évtervezés program beszámolója, hogyan álmodtuk meg az idei év fókuszait és hagytuk a konkrét tervezést "másra"...

Mennyire nem vagyunk racionálisak

Sokszor találkozok coachingon olyan ügyfelekkel, akik azért nem hisznek magukban, mert olyan elvárásokat támasztanak maguknak, amelyeket nem tudnak teljesíteni. Ilyenkor sokszor az a gond, hogy irreális a cél, amit kitűztek.

Tanulmányaim

Ebben a bejegyzésben összegyűjtöm azokat a sztorikat, bejegyzéseket, posztokat, amelyekben arról írok beszámolókat, hogy mely tanulmányom mit adott nekem, hogyan használom a Veletek való munka során s Ti hogyan tudtok azokból profitálni.

Assziszi Szent Ferenc és az Ő újta

Hogyan tanulhatunk egy szent életéből, aki megtalálta és végigvitte a saját útját.

Mi történik velünk egy válás, szakítás után?

Arról, ami utána marad meg az emberekben, az elvált nőkben és férfiakban. És hogy mit lehet kezdeni ezzel, ami a válás után marad.

Mit mutatott meg nekünk Csernobil

Személyes vélemény, a szereplők élet-útjának bejárása, a mi élet-utunkra hatása és hogyan csináljuk jobban.