Tudatos nyaralás

Emese

Emese

1.rész

A tudatosság sok mindenben mérhető és sok területen alkalmazható. Talán meglepő, de a nyaralásban, a kikapcsolódásban is.

Első lépésként például abban, hogy megtervezzük mikor, hova, hogyan megyünk nyaralni, vagy ha idén arra nincs esetleg lehetőség, akkor azt, hogy, mikor tudunk kikapcsolódni egy-egy programmal.

A következő bejegyzésben pedig megnézzük milyen is a tudatos nyaralás maga.

Mielőtt a tervezésbe és a megvalósításba belemennénk, gondolkozzunk el azon egy kicsit, vajon miért is jó, vagy kell nekünk a szabadság, a pihenés?

Gondolom a legtöbben – hozzám hasonlóan – a fárasztó hétköznapokat, a munkát, a folyamatos családi, munkahelyi, egyéb programokat, a megszokott menetrendet is szeretnék ilyenkor egy kicsit félretenni, valami mást csinálni.

És valóban ez lehet a szabadság egyik legfontosabb célja.

Hogy egy kicsit kiszakadjunk a szokásosból, mást, máshol, vagy máshogy csináljunk. Úgy is mondhatnám, hogy kissé kiegyensúlyozzuk az életünket – legalább arra az 1-2 hétre.

Mert azzal, hogy elutazunk valahova, vagy csak a felkelés, munka/iskola, vacsora háromszögétől elszakadva akár otthon, mást csinálunk napközben, már adtunk magunknak egy esélyt arra, hogy kiegyensúlyozottabbak legyünk mi magunk is.

Miért van ez így?

Mert ha mást csinálunk, mint a megszokott, akkor máshogy látjuk a világot is, felfedezhetünk magunkban, körülöttünk olyasmit, amit eddig nem volt időnk, figyelmünk észrevenni.

Mert nem a napi rutin van a fókuszunkban, hanem valami más.

El tudunk kicsit mélázni, gondolkodni, megfigyelni valamit, vagy valakit éppúgy, mint a lakásunkat, a szállásunkat, a házunk környékét, akár az otthoni, akár azt a várost, amelyet meglátogattunk. És akkor még nem is beszéltünk a külföldi, esetleg idegen – más földrészbeli – kultúráról, hagyományokból.

Valahol olvastam, hogy az utazásokon nagyon sokat tanulhatunk magunkról.

Én ezt azzal egészítem ki, hogy IS.

Hiszen azzal, hogy észrevesszük, milyen máshogy is lehet élni (pl. egy külföldi országban, vagy egy nagyon más földrajzi helyen), egyúttal a saját életünket is átgondoljuk. És ugyanezt elérhetjük úgy is, ha itthon maradunk, csak a munkába, iskolába járás helyett másvalamivel töltjük a napjainkat.

És visszatérve az egyensúlyhoz, sok olyan dolgot is felismerhetünk ilyenkor, amelyek aztán hozzásegítenek egy kiegyensúlyozottabb élethez.

Na de akkor térjünk rá a tervezésre:

Miért érdemes előre megtervezni a szabadságot, kikapcsolódást?

Erre egy igazán rövid és frappáns válaszom van: Mert akkor biztosan elmész.

OK, ez lehet, hogy vicces elsőre, de gondoljátok át, hányszor fordult elő életetek során olyan, hogy álmodoztatok arról, hogy valahova elutaztok, valamit kipróbáltok, de aztán nem lett belőle semmi.

Vajon miért nem? Mert nem terveztétek be.

Persze, hallom, ahogy azt mondjátok, igen, de nem volt rá pénzem, nem tudtam elmenni szabira, nem volt kivel, stb….

Erre én azt  a tapasztalatot tudom hozni, hogy ha jó előre bekalkulálod az időt, a pénzt és azt is megbeszéled kivel mennél, akkor sok minden megoldható.

És ez nemcsak az éves nyári utazásra igaz, hanem a kisebb téli, tavaszi, őszi hosszú hétvégéktől kezdve egy hétköznapi programon át, egy olyan kreatív vagy számodra új dolog kipróbálásáig, amelyet régóta szeretnél.

A lényeg, tehát, hogy ezeket jó előre tervezd be, tegyél rá félre, keress rá időt és szervezz hozzá társaságot!

A tervezéshez, az idő biztosításához és a kikapcsolódáshoz további ötletet olvashattok ebben a korábbi bejegyzésben:

https://megoldasmuhely.hu/kikapcsolodas/

ui: a folytatást ITT találod

Emese

Emese

Szikora Emese business coach vagyok. Célom, hogy vezetőként, vagy munkavállalóként a napi problémák megoldásában, a csapat együttműködésének és a saját gondolkodásmódod fejlesztésében támogassalak. Vállalkozóként abban segítselek hogy felépíts egy jól működő, sikeres, rád szabott vállalkozást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Hogyan építettem fel a csoportomat

2023 Januártól mostanra (június) 670-ről 865-re nőtt a csoportom létszáma, de ami ennél fontosabb, 2021 végén még csak 300 fő volt, és magát a Vállalkozás olajozottan csoportot 2020 januárjában hoztam létre.  Tehát 3,5 év alatt nőtt 0-ról majd 900 főre és mindezt organikusan, tehát nem futtattam rá hirdetést.  

Tovább olvasom »