Vajon mivel töltöd a hétköznapok nagy részét?

A válasz legtöbbünk esetében természetesen a munka.

A hol töltöd kérdésre pedig az, hogy a munkahelyen.

Ez persze már sokféle lehet, iroda, otthon, természetben, mint ahogy az is, hogy mennyi az az idő naponta, 4, 6, 8 óra, vagy esetleg rendszeres túlórákkal akár 10-12 óra is?

De ez a bejegyzés most nem arról fog szólni, hogy mennyi időt és hol dolgozol.

Hanem arról, hogy hogyan érzed magad ez alatt a 4,6,8-12 óra alatt akár otthon, akár irodában, vagy máshol töltöd el.

Vajon miért érdekes az, hogy érzed magad a munkában?

Talán az jut azonnal eszedbe, mit számít, hogy érzem magam a munkámban, a lényeg, hogy megkeressem a napi, havi betevőt, a pénzt a számlákra, és esetleg némi kikapcsolódásra, ruhákra, utazásra!

A válaszom, hogy pont azért érdekes, mert annyi időt töltünk a munkahelyen.

És nem csak a 10-12 órás túlórázás esetén.

Ha kiszámolod, hogy a napi 24 órából jó esetben 8-at alszol, átlagosan ugye 8-at dolgozunk, akkor marad még egyszer 8 óra. Amiből rögtön lejön 1-2 a napi ingázásra, utazása (kivéve a szerencsés kevesek, akiknek ez szinte 0), valamint a kötelező mutatványok, mint evés, fürdés, házimunka, és természetesen a gyerekek, családtagok körüli feladatok.

Mennyi idő is marad másra?

Akár magunkra, pihenésre, akár arra, hogy minőségileg együtt legyünk a gyermekinkkel, párunkkal, barátainkkal? Hát ez változó, de szerintem jobb esetben is csak néhány óra, míg rosszabb esetben akár negatív is lehet ez a szám.

Da ezen eszmefuttatásomat most nem az időbeosztásra akarom kihegyezni (bár az is egy nagyon hasznos téma), hanem arra, hogy ebből látszik, mennyire fontos, hogy a 24 órás napunk minimum egy harmadát kitöltő munkát, milyen minőségben éljük meg.

Máshogy fogalmazva, élvezed-e amit csinálsz, jól érzed-e magad a munkahelyeden, elégedettséggel tölt-e a feladatod, szeretsz-e a munkatársaid között lenni és úgy egyáltalán látod-e értelmét a munkádnak, annak eredményének?

Vagy nem, esetleg több, akár mindegyik kérdésre csípőből az a válaszod, hogy NEM?

Akkor üdv a körben, mert szerintem ma legalábbis Magyarországon az aktív munkavállalók minimum 50%-nál nagyobb része így érez.  Ha merészebb vagyok, akkor legalább a 2/3-a.

A különbség talán csak az, hogy hány kérdésre tudsz IGEN-t mondani és hányra nem-et?

Mégis miért maradunk vajon benne ebben a helyzetben?

Miért maradunk legtöbbször évekig egy olyan munkahelyen, pozícióban, akár hivatásban, amiről már az első pár hónap után tudjuk, hogy nem igazán a miénk?

Talán azért, mert félünk váltani, vagy talán nem tartjuk magunkat jobbra érdemesnek, esetleg nem hisszük el magunkról, hogy máshoz (vagy bármihez) érthetünk?

Vagy talán csak nem tudjuk mit is szeretnénk csinálni? Mivel foglalkoznánk szívünk szerint? Mi a mi álom munkánk?

Ok, most biztosan sokan mosolyognak.

Persze, mondják, gyerekkoromban, vagy tinédzserként voltak álmaim, hogy bemondó leszek, régész, tűzoltó, kukás, vagy éppen királykisasszony (hogy pár gyerekként nagyon népszerű állás típust mondjak).

De aztán jött a pályaválasztás, meg a szülők belénk plántálták, hogy egy mérnöki diploma, vagy egy közgazdász (komolyabb családok esetén orvosi, jogi) diploma jó lesz, még ha nem is azt akarod csinálni. Majd meglátod mire végzel hogyan tovább.

Aztán a sokszor végigkínlódott egyetem végére semmi nem maradt az álmokból, csak a stressz, hogy felvegyenek a legjobb cégekhez, utána pedig, hogy minél többet keress, megvehesd az első saját autót, lakást, majd a következőt a családnak, elmehess egy jó kis nyaralásra, stb, stb, stb és máris 10 éve dolgozol ugyanannál a banknál, vagy hasonló multinál.

Kezdesz kiábrándulni a pénzből, már nem érdekelnek az eredmények, kezdesz kiégni, unod és más utakon próbálsz boldogságot, elégedettséget keresni.

Vagy más úton mész végig ezen a folyamaton, nem lesz diplomád, abbahagyod a tanulást vagy ezért, vagy azért a középsuli után, elmész egy pékségbe/ étterembe/ felszolgálni, fitnesz stúdióba, asszisztensnek, vagy bármi másnak, majd hamar rájössz, hogy nem ez a te pályád és továbbállsz. Kábé minden második évben és kb. 10 év után azt látod, hogy volt 5 teljesen különböző munkahelyed, de egyikben sem érezted jól magad és most nem tudod merre tovább.

Mindegy hogy jutottál el ide, ha még olvasod a cikket, akkor nem vagy a helyeden és talán már meg is érett benned az elhatározás, hogy változtass, más munkát, hivatást, állást, céget keress.

Innen két irányt szoktak venni az események.

Ha tudod mit szeretnél, vagy legalábbis sejted, de nem tudod hogy érd el, mi kell hozzá, egyáltalán jó lennél-e benne, akkor ez legtöbbször visszatart és vagy meg sem próbálod, vagy megpróbálsz jelentkezni, tanulni, elindulni az új irányba, de az első problémák, nehézségek után azonnal visszatérsz a korábbi útra.

A másik eset, ha nem is tudod mit szeretnél, talán átsuhannak ötletek, de amilyen gyorsan jönnek, olyan gyorsan el is illannak, mert rögtön megmagyarázod magadnak, hogy úgysem fog működni, úgysem érheted el.

De van egy harmadik lehetőség is.

Úgy hívják kockáztatás. Vagy nevezhetjük úgy is, tudatosság.

Amikor átgondolod, megtervezed és kipróbálod.

Aztán ha nem jött be, még mindig csinálhatsz olyasmit mint eddig. Vagy kereshetsz más utat, irányt, munkát.

Mégis mi kell ehhez?

Egy csipetnyi bátorság, némi akarattal fűszerezve.

És ha már idáig eljutottál, akkor jól jöhet egy kis segítség.

Pl. egy workshop, ahol felszínre mered hozni az álmaid, és ha ezt sikerült, vagy már eleve álmokkal jössz, azután még segít kitalálni, megtervezni hogyan valósítod meg.

Persze nekiállhatsz egyedül is, vagy barátokkal.

Biztosan sok biztatást kapnál tőlük is. DE tedd a szívedre a kezed, hányszor ültél le az elmúlt években, hogy tudatosan átgondold az életed és benne a munkád. Majd továbbra is fókuszáltan megtervezd, hogyan valósítod meg a célod?

Ha igen, akkor gratulálok, sőt a cikk alatt kommentben szívesen várom azt mit és hogyan értél el.

Ha nem, akkor viszont szívesen látlak az ÁLOM MUNKA workshop-omon március 23-án 18.00-kor Budapest, XI. kerületében.

Részletek és jelentkezés ITT.

Ne feledd, egy hétköznap több, int 1/3-át töltjük munkával, nem mindegy milyen érzésekkel, hangulattal tesszük, mert az a maradék /3-ra is rányomja  a bélyegét!

2011-ben tanultam először Coachingot, majd 2015-ben hozzá a mediációt, 2016-tól pedig többféle pszichológiai irányzatot is tanulok. Emellett hosszú évek óta járom a spirituális utat, tanultam asztrológiát és különböző gyógyító módszereket.

Célom a Megoldásműhellyel és az Én Utam anyagokkal, hogy mások számára is megmutassam azt az utat, amelyet én már járok és hogy segítségemmel eljussatok egy jobb és nyugodtabb élethez.

A cikk szerzője: Szikora Emese

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kapcsolódó blog bejegyzések: