A személyes, vagy csoportos business coaching a munkatársak hatékonyságát növelheti, vagy munkahelyi problémák megoldását segítheti elő!

Nagyon komoly motivációs, megtartó tényező is!

Hogyan működik a business coaching?

Hogyan indul egy folyamat?

Business coaching esetén általában az a cég keresi meg a coach-ot, ahol a coach-olandó vezetők, munkatársak dolgoznak. De természetesen maga a coachee, a kliens is felkereshet.

A cégek esetében általában az első találkozón megbeszéljük, mi a coaching fő témája, apropója, célja, hány embert, csapatot érint. Majd ezek alapján teszek javaslatot az adott számú ülésre, folyamatra (pl. néhány coaching ülés ), vagy összetettebb coaching programra (pl. csoportos alkalmak, workshop-ok és egyéni folyamatok). Ebből igény esetén ajánlatot készítek és azt bemutatom.

Majd pontosítás, megegyezés alapján történhet a szerződéskötés, amelyben a kereteket (résztvevők, óraszámok, alkalmak, árak, fizetés, helyszínek, célok, témák, főbb eszközök) rögzítjük.  Általában köztes és vagy folyamat végi megbeszélést, értékelést is tartalmaz egy-egy coaching folyamat.

Ezután történik a munka megkezdése, típustól függően egyéni vagy csoportos időpontok egyeztetésével.

Az első találkozón elmondom azt is hogyan dolgozom, milyen módszereket használok és a felmerült kérdések, témák alapján teszek egy javaslatot, milyen hosszú folyamatra készüljünk (általában 3-4 vagy 6-8 alkalom javasolt).

Milyen hosszú egy program?

Szintén eltérő a hossza egy egyéni folyamatnak és egy összetett programnak.

Az egyéni folyamatok (önmagukban és program részeként is) általában 2-3 alkalomtól (brief, vagy megoldásközpontú coaching alkalmazása esetén) nagyságrendileg 6-8 alkalomig szokott tartani. Egy ilyen hosszú folyamat során általában egy konkrét területet, témát, problémakört lehet körbejárni, megoldásokat és akciókat keresni rá.

A 2-3 alkalmas brief coaching pedig olyan esetekre alkalmazható, amikor nagyon egyértelmű a probléma és a kliens rendelkezik ún. erőforrásokkal a megoldáshoz, vagyis tud meríteni tapasztalatból, vagy eleve a benne meglévő jegyekből a szituáció megoldásához.

Az ülések 1- 1,5 órásak és az ülések között célszerű, hogy legalább 1 – 1,5 hét teljen el, hogy legyen idő átültetni a terveket, tevékenységeket a gyakorlatba.

Több problémás terület, vagy összetett témák esetén több folyamatot is lehet egymás után végigvinni, bár mindig érdemes pár hét szünetet hagyni két téma között, hogy az beépüljön.

Ha pedig egy teljeskörű program megvalósítására van szükség, annak hossza, az alkalmak száma, sűrűsége minden esetben egyedileg függ a program céljától, a résztvevők számától és a megoldadnó, kezelendő problémák összetettségétől.

Mi a kliens feladata?

A coaching (akár egyéni, akár csoportos) kliense az, akiért az ülés van, aki a problémát, nehézséget szeretné megoldani, jobb lenni valamiben. Ezért is fontos, hogy az ülések, folyamatok eredménye nagyban függ a résztvevő(k) hozzáállásától, tenni akarásától, megoldásra koncentrálásától és nyitottságától.

Ezek alapján a kliens feladata az üléseken az, hogy magát adja, hogy nyitott legyen a coaching-ra, a kérdésekre, feladatokra, és legjobb tudása szerint próbálja azokat megválaszolni, megoldani, a felmerült lehetőségeket pedig nyitottan fogadni, sőt megengedni magának, hogy ezek az újfajta megoldási módok felmerülhessenek. Ezután már „csak” az a lényeg, hogy a való életben, a munkahelyen, tárgyaláson, konfliktusban, stb is próbálja meg azt alkalmazni.

A coachingban egyébként ezek a kipróbálások jelennek meg házi feladatként, bár néha egyéb írásos, gondolkodós feladata is lesz a kliensnek az ülések között, amelyek megoldása, átgondolása szintén nagyon fontos a folyamat hatékonysága szempontjából.

Csoportos coaching esetén mindez még azzal egészül ki, hogy a csoport többi tagja felé legyen empatikus, nyitott az ő problémáikra, eseteire és segítő szándékú.

Milyen költséggel lehet számolni?

Kizárólag egyéni coaching folyamat esetén egy sztenderd coaching ülés ára: 12.000 Ft + áfa / óra
(minimum 6 – maximum 10 ülés esetén)

A csoportos coaching ára függ a résztvevők és az alkalmak számától, az alap díj (5-6 fő és minimum 3 maximum 6, 2,5 órás alkalom esetén): 30.000 Ft + áfa / alkalom

/budapesti helyszín esetén az ár tartalmazza az odajutást, egyéb helyszínek egyedi megállapodás szerint/

Minden ettől eltérő folyamat, ülés szám és program esetén az egyedi igények alapján készítek kalkulációt.

Néhány tipikus business coaching téma

Egyéni folyamatokban, illetve összetett programban az egyéni esetekben:

  • motiválás (saját magunk, beosztottak
  • delegálás, megbízás, feladatok szétosztása, bevonás,
  • problémafeldolgozás
  • emberi kapcsolatok, konfliktusok kezelése
  • csapatépítés, csapat kezelés (dinamikák)
  • tárgyalásokon viselkedés, tárgyalás technika alkalmazása
  • dicséret, értékelés kommunikációja
  • teljesítmény értékelése, kommunikációja
  • munkatársi fejlődés továbbképzések, tanulások segítése
  • csapat és projektmunka, együttműködés
  • magabiztosság a tárgyalásokon/ a főnökkel / a partnerekkel
  • időbeosztás, határidő tartás
  • párhuzamosan több minden kontra egy feladatra koncentrálás
  • kommunikációs problémák, viták
  • stressz, kiégés, nyomás, nehéz helyzetek kezelése
  • változások (szervezeti, magánéleti) feldolgozása

Összetett programok:

  • változások (szervezeti, magánéleti) feldolgozása
  • cégváltozás (felváráslás, összeolvadás, szétválás) munkatársi elfogadása
  • működés, folyamat, tecnhológiai változás kezelés
  • új vezető, új tagok a csapatban
  • kultúra váltás
  • környezeti hatások átalakulására való felkészülés
  • létszám változások hatásai

Akiknél a business coaching hasznos lehet:

középvezetők, akik már felelősek több emberért, de még vagy friss a kinevezés, vagy még kevésbé használták a vezetői eszköztárat;

team-, csoport vezetők, akik adott témában, területen vezetői egy csoportnak, de szervezetileg nem feltétlenül feléjük rendeltek, így speciálisabb eszközökkel kell a csoportot vezetni;

projekt vezetők, akik egy adott projektre vonatkozóan vezetnek egy csapatot, időben, hatáskörben korlátozottan, de nagy felelősséggel, elvárásokkal, sokszor kevés vezetői tudással, tapasztalattal;

szakmai vezetők, kiemelt szakemberek, szakmai felelősök, akik egy adott termék, szolgáltatás kapcsán kerülnek valamilyen irányítási pozícióba, ám sem felhatalmazásuk, sokszor pedig vezetési tudásuk sem elegendő;

Milyen eszközöket alkalmazok a folyamatok, programok során?

Az alábbiakban felsorolt eszköz, módszer példa, ízelítő, amelyek alkalmazása mindig az adott témától, esettől, klienstől és természetesen a program nagyságától függ:

Módszerek:

  • GROW modell (cél – valóság – opciók – akció)
  • brief/ megoldás orientált coaching
  • rendszer szemléletű coaching
  • egyéni / csoportos coaching (action learning)

Konkrét eszközök:

  • beszélgetés, kérdésekkel, figyelemmel
  • visszajelzés, tükrözés
  • kreatív eszközökkel (montázs, kép kártyák, szociális atom)
  • tesztek (személyiség, vezetői, stressz)
  • játékos gyakorlatok (madzaggal, eszközökkel valamit kirakni, valami mozgás)
  • kognitív módszer (munka a gondolatokkal)
  • monodrámás eszközök (szerepjáték)
  • relaxáció, légzés gyakorlatok

Természetesen mindig olyan eszközt javasolok, ami tapasztalatom szerint az adott témában segít, figyelembe véve az ügyfél személyiségét!

Érdeklődés, ajánlatkérés a lenti formon történő üzenetet küldéssel, vagy ezen az email-en és telefonszámon:

(kérem jelölje meg a program főbb pontjait)

Szikora Emese

30/ 280 34 28

info@megoldasmuhely.hu