Külső – belső rendrakás

2. rész – mentális szint

Az előző részben részletesen meséltem a fizikai szintű rendrakás fontosságáról, valamint a ránk való hatásairól is. Akár ha kipucolunk, dobunk dolgokat, akár ha elpakoljuk „jó mélyre”, vagy ha változatlanul körülöttünk van a sok – sok felesleges cucc.

Ahogy olvashattátok, már ezek a fizikai szintű takarítási, lomtalanítási tevékenységek is nagyon jó hatással lehetnek ránk is, az elménkre, pszichénkre, vagy más néven lelkünkre, lelkivilágunkra.

Egyrészt konkrét betegségek kialakulásának kockázatát is csökkenthetjük, másrészt egyszerűen jobb közérzetet teremthetünk általa magunknak.

Na de milyen betegségek ellen segíthet egy jó kis rendrakás?

Engem pl. kifejezetten stresszelni szokott ha körülnézek a lakásban és akár ide, akár oda nézek, eszembe jut, hogy Jajj, azt is már milyen régóta ki akartam pakolni, jujj, abba a szekrénybe is mi minden lehet, Jaj istenem, a dolgozó sarkában is mennyi lom van?!

A stressz pedig közismertem több betegséget is okozhat.

De (félig) a viccet félretéve, a hálószobában mellettünk „éjszakázó” elektromos eszközökről még nem tudjuk okoz-e pl. agyunkban, vagy más szervünknél hosszútávon problémát.

Míg az ágy alatt, vagy akár szekrényekbe tárolt régiségek által kibocsátott és így általunk beszívott por pedig biztosan nem tesz jó a légzésnek, tüdőnknek.

Na de tényleg térjünk át arra a bizonyos mentális takarításra!

Milyen „szemét”, vagy régi, nem hasznos dolgok raktározódhatnak fel vajon a agyunkban, gondolatainkban, memóriánkban?

Egyrészt biztosan van egy csomó rossz emlék a gyerekkorunktól kezdve a tegnapi „baráti” beszólásig, amely – akár nem is tudatosan – nyomot hagy bennünk. Amit vagy nem is felejtünk el (ez a jobbik eset) és úgy hat ránk, vagy ugyan elfelejtjük, de rányomja bélyegét arra, hogyan tudunk megbirkózni problémákkal, megoldani kihívásokat.

Mert sokszor az önbizalmunkat tépázza meg egy-egy ilyen kedvesnek nem mondható vélemény, vagy amikor előszeretettel hívják fel a figyelmünket arra, hogy valamit elrontottunk/ nem sikerült, az nagy eséllyel eszünkbe jut a következő hasonló feladatnál is és már eleve nem hisszük el, hogy meg tudjuk oldani.

De hogy tud ezen segíteni a mentális rendrakás és egyáltalán hogy lehet azt csinálni? Hát a válasz egyszerre egyszerű és nehéz.

Könnyű a módszer, nehéz a kivitelezés.

Mert a lényeg az, hogy akár amikor halljuk ezeket a mondatokat/ átéljük a rossz élményt, akkor vegyük észre, hogy ezek nem tesznek jót nekünk, és igyekezzünk a helyén kezelni és még inkább a helyére tenni magunkban.

Legjobb, ha azonnal (szép magyarul online, azaz futtában) felismerjük és kezeljük az esetet, de sokszor erre persze nem tudunk figyelni, hanem csak később jövünk rá, hogy valami nem okés.

Ahhoz, hogy a szituáció közben észrevegyünk az ilyen rossz mondatokat, élményeket, érzéseket, nagyon tudatosan kell figyelnünk nemcsak a környezetünket, de azt is, hogy az hogyan képeződik le bennünk. Azaz mi jut róla eszünkbe, hogyan érezzük magunkat.

Ezt tanítja egyébként a mindfulness, azaz tudatos jelenlét elmélet is, a Blogban is több cikket, gyakorlatot találtok ebben a témába.

Ha eléggé tudatosan tudunk figyelni és feltűnik, hogy hopp itt egy rossz gondolat, akkor már ott rögtön helyére tudjuk tenni azzal, hogy tudatosítjuk magunknak, hogy ez nem jó nekünk, ezt ne raktározzuk el!

Helyette nézzük meg, hogy az nem a másikról szól-e, nem ő küzd valamiért ezzel a problémával? Ha pedig ezt nem tudjuk megtenni, akkor csak írjuk le, írjuk ki magunkból ezt a károsnak minősített gondolatot. 0. lépésnek ez is jó, aztán majd lehet vele még foglalkozni.

Ez a rendrakás 0. szintje tehát, amikor igyekszünk elkerülni azt, hogy valami „szemét” bekerüljön a gondolataink közé.

De mi van, ha már ott van egy tucat káros élmény bennünk, hiszen nem újszülöttek vagyunk, leéltünk már 20, 30, 40, 50, 60 évet, vagy többet, jó sok kitakarítandó dolog felgyűlhetett. És jó sokféle.

Ott vannak pl. azok az esetek, amikor megbántott valaki, vagy mi bántottunk meg valakit, akivel akár már meg sem tudjuk ezt többet beszélni (pl. már nem találkozunk, nem is ismerjük már, esetleg már nem él).

Itt a legfontosabb a megbocsátás, akár neki, akár magunknak.

Nem kell semmi extrára gondolni, egyszerűen engedjük el a fájdalmat, dühöt, vagy bármilyen érzést is okozott, okoz bennünk az eset.

Évekkel később van még jelentősége?  

Ugye, hogy nincs. Akkor legalábbis biztosan nem, hogy emiatt legyünk szomorúak, lehangoltak, akár betegek.

Hihetetlen felszabadító érzés tud ám ez lenni. Nekem pl. évekbe került a volt barátomnak megbocsátani, hogy szakított, pedig már volt új kapcsolatom. Persze elhalványult, de amikor egyszer egy meditációban a megbocsátás volt a feladat, én lepődtem meg legjobban, hogy az ő arca jelent meg. Aztán amikor elengedtem a haragom felé, megkönnyebbültem.

Kitakarítottam az elmémből egy rossz dolgot. Lett helye valami újnak, valami szépnek! Egy új szerelemnek:-)

Aztán ott vannak a meg nem élt, meg nem tett dolgok, amiket nem értünk el, ahova nem mentünk el, amit nem tettünk meg. Sokszor rossz érzésként bennünk marad ezek nyoma is. Fura mert ez egy hiányérzet, nem megfogható „szemét”, mégis gondot okoz.

A korábbiakban írt önbizalom aláásásban nagyon jók az ilyen hiányérzetek, ezért nekik is menniük kell.

Legjobb eszköz a megszabadulásra, ha kiírjuk magunkból, akár csak felsorolva, hogy mi mindentől szabadulok meg lelki szinten, de legjobb, ha konkrétan leírjuk szó szerint: Megszabadulok attól a rossz érzéstől, amit az okoz…., pl. hogy nem mentem el arra az állásinterjúra, utazásra, nem éltem azzal a lehetőséggel, stb…

Persze fontos, hogy ne csak leírjuk, hanem úgy is gondoljuk, szívből tegyük, érezzük is úgy, hogy lezárjuk.

A legkártékonyabban pedig az úgynevezett negatív gondolatok tudnak lenni, amelyek sokszor személyiségünk típusából, neveltetésünkből adódnak és legtöbbször észre sem vesszük. Ezért is hívják őket automatikus gondolatoknak.

Történik valami (általában rossz) és csak hirtelen átfut rajtunk egy gondolat, hogy pl. na már megint nem figyel rám/ le fog cseszni a főnököm/ le fogom késni a határidőt/ nem fogom megtalálni, stb, stb, stb… Szerintem mindenki fel tud idézni néhányat.

A feladat nem könnyű, próbáljunk elkapni ezeknek az automatikus gondolatoknak a grabancát. Először is vegyük észre, és ha észrevettük nézzük meg, hogy tényleg, valóban mindig igaz ez? Mindig ez történik?

Tényleg erre gondol a másik, amikor mond valamit, tényleg az van mögötte, amit hiszek? Vagy csak én látom, érzem, gondolom így? Erre sokféle technika van, de a legjobb ha saját magunk tapasztaljuk meg, nekünk mi működik jól? Mitől vesszük észre? Mi segít, ha leírom, gyűjtöm, listázom? Vagy ha rámondom a telefonomra? Reggel, vagy este átgondolom a napomat, előző órákat?

Mindegy, a lényeg, hogy vedd észre és kérdőjelezd meg.

És ha be tudod magadnak bizonyítani, hogy nem biztos, hogy ez az igazság, akkor nyugtázd ezt és talán elmarad a rossz érzés is. És ha sokszor elcsíped és megtalálod a valódi igaz gondolatot, akkor máris kitakarítottál egy rossz szokássá vált gondolatot, amit hiedelemnek is hívhatunk. Amint mondtam ez nem könnyű, hosszú távú feladat, de nagyon sokat javíthat azon, ahogy a bőrünkben, a fejünkben érezzük magunkat!

Jó takarítást kívül –belül, élvezzétek a tavaszt!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük