Teázva, beszélgetve kikapcsolódni, fejlődni
A Rózsa neve szellemi műhelyben egy új program sorozatot indítottunk el, Teadélután cím alatt.
Meglepő módon ez, tényleg egy teázós délután, amit illeszkedve az angolok által megteremtett íratlan szabályokhoz, fél 5-kor kezdünk, a tea mellé pedig szendvicset és aprósüteményt eszünk.
De a lényeg a falatok és kortyok között zajlik. Ugyanis közben beszélgetünk.
De nem csak úgy angolosan az időjárásról és nem is így magyarosan az orvosi problémáinkról, hanem magunkról. Az életünkről, arról, hogyan vagyunk, élünk NŐként. Mivel küzdünk, mivel nézünk szembe nap, mint nap, mi okoz örömöt és mitől tudunk boldogok lenni.
A Tea délután alkalmainkat azért indítottuk el, hogy a régi teázás, beszélgetés hagyományát visszahozzuk. Sokszor hallom emlegetni a régi fonókat, ahol az asszonyok megbeszélhették az aktuális híreket, témákat. Mára nemcsak a fonó szűnt meg, de az ehhez hasonló női összejövetelek nagy része is.
Ennek szeretnénk újra tered adni. Mindezt olyan keretek között, ahol a mai életstílusunkban felmerülő kérdéseinket, nehézségeinket, kihívásainkat és igen, örömeinket is megoszthatjuk, így támogatva és segítve egymást.
Az első alkalmon már túl vagyunk, és amellett, hogy nagyon jól éreztük magunkat, finomat ettünk, ittunk, nagyon tartalmasra is sikerült. Az első témánk úgy általában a nőiesség megélése volt, konkrétabban pedig az, hogy férfias munkahelyen, munkában, férfiak között, talán mondhatjuk, hogy kissé férfi orientált, központú világunkban hogyan lehet nőként élni.
Vajon mitől nőies egy nő?
Mi számít, külső, vagy, hogy hogy érzed magad?
Kitértünk arra, hogy érdekes-e, mit veszünk fel reggel? Tudunk-e csak azért is csinosan öltözni, ha valójában inkább bebújnánk az ágyba és összegömbölyödve átaludnánk a napot?
A válaszok többsége szerint nem, ha rossz a kedvünk, akkor kényelmesebb ruhát szeretünk felvenni. De mutatva, hogy mennyi félék vagyunk, volt aki azt mondta, akkor is ráveszi magát a nőiesebb ruházatra, ha egyébként nincs hozzá kedve. És van, aki ettől fogja nőiesebbnek érezni magát. Mert ahogy a testtartásunk is visszahat a hangulatunkra, érzéseinkre, úgy a ruházatunk is vissza tud. Persze, szöges ellentétben nem tud állni a külsőnk és ahogy érezünk, önmagunkat, nem tudjuk megtagadni, illetve ha megpróbáljuk, annak sem lesz sok teteje.
Aztán megjelentek a praktikus okok is, pl. aki hegyen lakik, és reggel este rohan, gyerekkel, cipekedik, annak nem nagyon kifizetődő a magas sarkú. De erre is van megoldás, egy szép körömcipő a munkahelyenJ
Persze az is kiderült – a ruházatnál maradva -, hogy mindenkinek más a nőies, másban érzi magát annak. Ami teljesen rendben is van így, hiszen nem vagyunk egyformák. A lényeg, hogy tudjuk ebben is, nekünk mi a jó.
Színes, vagy fekete, esetleg fekete – fehér?
Végül rátértünk a színekre. Vajon ez is hangulattól függ, vagy inkább személyiség, alkat, életkor kérdése? Amint kiderült is – is, hiszen van, aki a legsötétebb órájában sem vett föl feketét, míg más a színeset is nagyon nehezen, hiába van virágos jókedve. Aztán van, akinek egy ideig volt fekete korszaka, azóta meg semmi ilyen színűt nem hord. És persze vannak a kedvenc színek, de nem mindig nagyban, egész ruhában, felsőben, vagy aljban szeretünk egy színt, hanem van, amikor inkább csak kiegészítőnek.
Itt is bejött a praktikum, van, aki egyszerűen nem kap színesben olyan ruhákat itthon, amiben jól érzi magát. Itt persze hamar rájöttünk, ahogy egymást néztük és vissza is jeleztünk egymásnak, hogy a színek világa nem egyszerű. Kinek mi áll jól, kihez mi illik, azt meg lehet valamennyire tapasztalni (megjegyzem ez is egyfajta önismeret), de kívülről, szakértő véleménye sokat tud adni!
Milyen a hajad?
Megnéztük még a hajviseletet is, rövid, hosszú, természetes, festett, lógó, feltűzött? Sokan sokfélék voltunk, és bevalljuk, legtöbbünknek valamilyen módon festve van a haja. Inkább megint csak praktikus, mint különlegességre vágyás okán, egyikünknek voltak csak színesebb részek, csíkok a hajában.
Viszont itt is megtudunk újdonságot, miszerint vannak országok, ahol az ősz hajat szívesen hagyják lenőni, nem festik vissza az eredeti színre, inkább hamvasítják, esetleg kissé szőkítik és alapjában büszkén viselik az ősz hajukat az idősebb nők. Elgondolkodtunk, vajon velünk hogy lesz, ha már eljutunk odáig (persze már elindultunk az őszülés útján, csak még nem olyan látványosan, hogy ez igazán kérdés legyen):-)
Beszélgettünk a hajhosszról is, főként arról, hogy az igazi nőnek vajon hosszú-e a haja és ha igen, kinek mikor volt, ha volt életében hosszú. Kiderült legtöbbünknek valamennyire volt hosszabb haja, de az is feltűnt, hogy nyilván a kor divatja, nevelési elvei szerint kislány korunkban többünknek rövid, fiúsra vágták a haját. Nyilván adta magát a (félig) poén, hogy ezért lettünk fiúsabbak, komolyabbak, erősebbek?
Talán igen, talán számított, de mint kiderült nemcsak frizurában jártunk be hosszú utat, többféle színnel, formával kísérletezve, hanem a hozzá kapcsolódó időszakban, a nőiségünkben is. És legtöbbször, ahogy a hajunk alakja, hossza, színe változott, úgy valami fordulópont az életünkben is történt. Nálad hogy volt ez kedves olvasó, ha visszaemlékszel és miért?
Utoljára a kiegészítőket néztük végig magunkon és elméletben is. Ki szereti a fülbevalókat, ki a kicsiket, kis a lógósokat, ki a láncokat, gyűrűket. Itt persze megint ahányan, annyi félék, de ami kiderült, hogy mindenkinek van egy heppje a kiegészítők, talán az öltözködés terén. Vannak a fülbevalósok, akik a minél extrább, akár hosszabb, színesebbeket kedvelik, mert egyszerűen úgy érzik, az öltözteti őket. Aztán vannak a fehérneműsök, akiknek mindegy, mi van felül, ha alul egy finom, selyem, vagy puha pamut finomság, vagy akár amikor valami szexist viselnek, akkor már tökéletesen Nőnek érzik magukat. És persze ne feledkezzünk meg a cipősökről és táskásokról, akiknek minden színben, vagy minden cipőhöz van táskájuk, és nekik ez így jó.
Na de mi teszi a nőt belül?
Hogyan viselkedik egy nő, pl. a tömegközlekedésben?
Nekem újdonság volt, hogy igazán nőként metrón, villamoson nem illik leülni, főként két praktikus ok miatt. Ha rövidebb, térd fölötti a szoknya, akkor leülve túl sok minden látszik belőle, a másik ok pedig, hogy az ülések gyakran nem túl tiszták, így leülni, nem higiénikus.
Végül, de nem utolsó sorban eljutottunk ahhoz, hogy hogyan érzi magát valaki nőként, vagy mikor érzi magát rendben nőként? Mivel a külső, a ruhákról beszélgetés eléggé elvitte az időt, ebbe épp csak belekezdtünk, úgyhogy folytatjuk, de pár dolog azért kiderült. Az erős nő, azért még lehet nő. Főleg ha tud segítséget kérni, amikor kell és lehet (ez persze pont egy erős nőnek nehéz).:-)
Aztán az is felmerült, hogy mindegy a külső, a hangulat, az élethelyzet, ha el tudjuk magunkat fogadni, így ahogy vagyunk. Ennyi kilóval, ilyen ruhákkal, ezzel a családi állapottal. Na igen, ehhez már jó adag önismeret, és azzal való munka kell, de jó hír, ezen a téren azért lehet gyors sikereket elérni, főleg ha az ember már nem 20 éves, mert akkor már sok mindent megtapasztalt, ami segített (J) neki tisztába jönni azzal, mi jó neki nőként és mi nem.
Még egy nagyon fontos téma merült fel. Mégpedig az önbizalom. Ahogy egy férfi is akkor tud igazán férfi lenni, ha rendben van az önbizalma, úgy egy nő is. De mi van, ha sok helyzetben megoldjuk, ami felmerül probléma, mégis valahol ott mélyen nem érezzük azt az igazi átütő nőiességet?
Megtudjuk, hogy ennek oka az, hogy az egyik magabiztosság, egy felvett, tanult, vagy akár tapasztalatokból kiépített viselkedési mód, vagy attitűd, míg a magabiztosság valami sokkal mélyebben lévő és sokkal korábbról, gyerekkorból megszerezhető (alapértelmezetten) valami. Tehát ha nehéz helyzetben két lábon állva átkapcsolsz megoldó módba, majd azt mondod magadnak, amikor sikerült mindent megoldani, hogy jó voltam, az a magabiztosság.
Viszont ha azt tudod mondani, teljes szívből jövő önbizalommal, hogy igen én egy NŐ vagyok, az az önbizalom…
TE melyikben vagy jó? Ha mindkettőben, gratulálok, kérlek lépj tovább a következő játék mezőre:-)
