Mostanában többen keresnek meg a fenti kérdéssel. Legtöbb ember egyébként nem meggazdagodni akar, csak megélni, vagy egy kicsit jobban élni. Pótolni, ami esetleg kiesett, vagy csak, hogy ki tudja fizetni a hirtelen felmerülő kiadásokat (amikor valami elromlik, egy magasabb éves elszámoló számlát, stb-t).
Ezért utánajártam kicsit ennek a pénzt témának, mert érdekelt, hogy van az, hogy van akinek ez pénz teremtés könnyebben megy, van akinek nehezebben. Találtam egy nagyon érdekes és tanulságos könyvet, amiből az alábbiakban írtam egy összefoglalót a saját megjegyzéseimmel, illetve néhány kérdéssel, amit feltehettek Magatoknak, hogy kiderítsétek, Ti, hogy álltok ezzel a dologgal?
A cikk Barbara Wilder A Pénz szeretet című könyve alapján készült!
Először is, ami számomra nagyon érdekes volt, hogy a pénz, mint szimbólum mit jelent.
A pénz néhány jelentése:
- a pénz szeretet, egy univerzális erő látható jele,
vagyis, ha van szeretet, van pénz, mert működtetjük az univerzális erőt
- a bőség – jóakarat egymás szinonimái,
mert ha jóakaratúak vagyunk, vagyis adunk, akkor kapunk is, vagyis bőségben lesz részünk
- pénz kapcsolata a teremtő erővel: régen az isteni megnyilvánulásnak, forrásnak tekintették,
hiszen a pénz segítségével teremthetünk, így isteni forrásának kell lennie,
- a pénz energia, a gondolat pedig képes irányítani az energiát
vagyis képesek vagyunk tudatosan irányítani a pénz-energia áramlását!
- a pénz tele van azoknak a félelmeivel, érzéseivel, tettei következményeivel, akiknek a „kezén keresztülment” az évszázadok alatt
Barbara azt írja, a pénz eredetileg tiszta szándékú volt, de az elmúlt sok-sok évtized során bepiszkolódott, no nem kizárólag fizikailag, hanem értelmezés szintjén. Hiszen a gazdagokról gyakori az a feltételezés, hogy nem tiszta, törvényes úton jutnak a sok pénzhez.
Ezeket a pénzhez kötődő gondolatokat pedig átörökítjük a generációkon (erről nemcsak a spirituális irányzatok beszélek, hanem a tudomány is bizonyította már).
Az pedig, hogy piszkosnak látjuk, nem tudatosan, de gátol minket abban, hogy áramoltassuk, azaz adjunk és kapjunk. Erre nagyon sok magyar közmondás is utal!
- a pénz egy folyamatos energiaáramlás (része), mint isteni körforgás
Ez pedig abból adódik, hogy a pénz a cserekereskedelmet váltotta fel, vagyis amikor valamilyen áruért cserébe egy másik árut adtak egymásnak a készítők, kereskedők. Aztán amikor bevezették az első pénzt, akkor áruért cserébe pénzt adtak, pénzért cserébe pedig egy másik árut.
Vagyis a pénz csak beékelődött két áru cseréje közé. Nincs ez máshogy ma sem, legfeljebb mások az áruk és szolgáltatások. És miért isteni eredetű? Mert ahogy az árukat is valahogy el kell készíteni, vagyis meg kell teremteni, úgy a pénzt is, ha más nem általunk készített áru, szolgáltatás eladásával. A teremtés mögött pedig valami, vagy valaki van..
- a pénznek áramlania kell, felhalmozás megállítja az áramlását, falat emel
Ez pedig pont az előző pontból következik, vagyis ha eladunk, akkor tudunk venni, ha vettünk, akkor van mit eladni, és ugyanez igaz a pénzre, ha teremtünk, készítünk valamit, akkor lesz pénzünk, ha vásárolunk, akkor lesz árunk/ szolgáltatásunk, de kevesebb pénzünk, viszont ezzel az áruval, a szolgáltatással tudunk újabbat teremteni, készíteni.
Csak gondoljunk arra, hogy ha nem vennénk ruhát, kocsit, vagy busz jegyet, hogyan járnánk dolgozni és hogyan keresnénk pénzt. Amit aztán újabb ruhára, életre, vagy egész másra költünk.
[av_hr class=’short’ height=’50’ shadow=’no-shadow’ position=’center’ custom_border=’av-border-thin’ custom_width=’50px’ custom_border_color=” custom_margin_top=’30px’ custom_margin_bottom=’30px’ icon_select=’yes’ custom_icon_color=” icon=’ue808′ font=’entypo-fontello’ admin_preview_bg=”]
Vagyis összefoglalva a pénz szeretet, isteni eredetű és egyfajta energiaáramlásnak feleltethető meg, viszont sok-sok év alatt rossz érzések, félelmek is tapadtak hozzá, ezért nehezebb áramoltatni.
Mit tehetünk hát?
Először is jó ezeket a dolgokat tudatosítani és megnézni mi, most itt a saját életünkben, hogy viszonylunk a pénzhez?
Úgy érezzük, hogy mindig lesz belőle elég, vagy legalább annyi, hogy megélünk, vagy félünk tőle, hogy elveszítjük a fő bevételi forrásunkat (pl. munkahelyünket)?
Mit hallottunk gyakran a szüleinktől?
Hogy “tanulj mert sose lesz egy rendes munkád”, életed, vagy azt, hogy “ne izgulj kisfiam, mindig lesz, mit aprítani a tejbe”?
Milyennek látjuk, gondoljuk a pénzt, valami mocskos, piszkos dolognak, amiből csak annak lehet sok, aki tisztességtelen?
Erről mit mondogattak gyakran a szüleink?
Hogy “ez is csak lopott, csalt hazudott, ezért ilyen gazdag”, vagy inkább azt, hogy a “szomszédnak milyen szép háza van, de hát meg is dolgozott érte”?
Mit gondolunk a munkánkról, életünkről olyan szempontból, hogy csinálunk-e valami fontosat, létrehozunk-e valami hasznosat, akár a munkahelyen, akár a családban, a gyerekeinken keresztül. Látjuk-e a hasznosságunkat, segítünk-e valakin, valakinek, hozzá teszünk-e valamit a világhoz?
Teremtünk-e valamit?
Ez nem könnyű kérdés, de megsúgom a válasz szinte mindenkinél IGEN, csak meg kell találni, mi a mi érdemünk? Néha egész kis, vagy elvont, közvetett dologra is gondolhatunk. PL. aki csavart gyárt a repülőhöz, az elősegíti, hogy egymástól távol élő családok láthassák egymást azáltal, hogy elrepülnek egymáshoz!
Gondold át, nálad mi a helyzet és ha ara bukkansz, hogy rosszakat hallottál a pénzről, vagy koszosnak gondolod, esetleg félelem kapcsolódik hozzá, vagy úgy érzed Te nem hozol létre olyasmit amiért igazán járnak, akkor gondold át, hogyan tudsz ezen a hozzáálláson változtatni.
Hogyan tudod más szemmel nézni a pénzt, a keresetedet, hogyan tudod elfogadni, hogy ez neked is jár, vagy akár több jár?
A könyvben találtam pár nagyon érdekes és hasznos gyakorlatot, amelyből néhányat megmutatok:
[av_hr class=’short’ height=’50’ shadow=’no-shadow’ position=’center’ custom_border=’av-border-thin’ custom_width=’50px’ custom_border_color=” custom_margin_top=’30px’ custom_margin_bottom=’30px’ icon_select=’yes’ custom_icon_color=” icon=’ue808′ font=’entypo-fontello’ admin_preview_bg=”]
A könyvben ajánlott gyakorlatok:
- Naplóírás:
Naponta írj 20 percet a pénzről: Mit jelent a pénz az életemben?
Csak fogj egy üres lapot és kezd el írni, ami eszedbe jut. Mindegy mi, de ez a gyakorlat segít válaszokat találni a kérdéseimre…
- Meditáció – fehér fényözön
Végezhetsz egy meditációt, amely során elképzelsz magadba egy fehér csillagot, amely aztán feltölt Téged a fehér fényével, végigfolyik rajtad, engeded, hogy kifolyjon a tenyereden, talpadon keresztül, végül pedig ha már kibuggyant belőled, lebegj benne egy kicsit, majd zárt le ezt a csilagot és gyere vissza a tudatosságba.
Ezzel a gyakorlattal a pénztől való félelmet, a pénzt piszkosnak látását tudod kitisztítani. Ezután pedig könnyebben tudod elfogadni azt, ezáltal több pénzt kaphatsz.
- Hála
Minden nap felébredés után adjunk hálát valamiért, és ezt érdemes naplózni is! Ez is az energia áramoltatásának egy módja, hiszen nemcsak anyagi dolgokban tud áramlani a pénz energiája, hanem így is, ha hálát adunk, cserébe energiát kapunk (ami lehet pénz is).
- Spirituális pénzmosás
Ez a kifejezés megmosolyogtatott, mert nekem is nehéz elvonatkoztatni a pénzmosás megszokott jelentésétől. De itt most nem erről van szó, itt a pénz tisztításáról, amelyet szintén egyfajta meditációban lehet elvégezni.
Ehhez először vegyünk a kezünkbe egy bankjegyet, bármelyik használt papírpénzt, majd relaxációban hívjuk be a már alkalmazott Fehér csillagot és hagyjuk, hogy a fehér energia belénk, a karunkba, kezünkbe, majd benne lévő bankjegyre áramoljon. Gondoljunk közben arra, ahogy ez az energia átmossa a pénzt, és ismételjük magunkban: a pénz szeretet. Ezt megtehetjük egy, vagy több pénzzel is.
- Pénzköltés
A fentiekből következik, hogy ha a pénz szeretet, akkor a pénzköltés = szeretetnyilvánítás
Erre még rá is segíthetünk, ha a pénzünkkel valamilyen módon szeretetet adunk, önzetlenül segítünk. Erre több módszer is lehet, íme pár példa:
A megtisztított bankjegyből vegyünk valamit, amire nincs szükségünk, fizetéskor gondoljunk arra, hogy a pénz szeretet, ezt tudatosítsuk is.
A megtisztított pénz másik felét adjuk koldusnak, vagy adományozzuk és közben gondoljuk arra, hogy szeretetet adunk.
- Csekkre, kártyára utalásra írni: a pénz szeretet
És végül a kedvencem, amelyet bevallom nem próbáltam ki, de hátha valakinek bejön: írjunk a bankkártyánk hátuljára rá, hogy „a pénz szeretet”. A könyv a csekket is említi ugyanígy, de gondolom az nálunk már nem gyakori. Viszont amikor az eladónak átadjuk akár a kártyánkat, akár a készpénzt, neki is mondhatjuk, hogy a pénz szeretet. Valószínűleg sokan furcsán fognak ránk nézni, de ezzel ne foglalkozzunk és biztosan lesz egy két érdekes, jó élményünk is, amikor valaki megköszöni, vagy szépen reagál erre a mondatra.
Próbáljátok ki ezeket a gyakorlatokat és azzal együtt, hogy a pénzről való gondolkodást megváltoztatjátok magatokban, biztosan változni fog az anyagi helyzetetek is.
A könyvet pl. itt találjátok:
http://www.bagolyvar.hu/webshop/product/a-penz-szeretet,000335.html