Igen, az hiszem, pont itt ültem, amikor rájöttem, hogy csak ülni szeretnék egy kicsit és gyönyörködni a tájban.
Mert már megint csak átrohanok egy utazáson.
Persze, meg megállok egy-egy pillanatra, hogy megnézzem a tájat, de nem LÁTOM úgy igazán.
Ezért aztán, amíg a párom készítette a művészibb fotóit, én leültem egy kőre és elkezdtem szemlélődni.
Először észrevettem a tó árnyalatait, hogy a kék mellett a zöld is mennyiféle színben játszik.
Aztán a fákat néztem, ahogy az ősz már elkezdte beszínezni őket és így a zöld mellett sárgás, pirosas árnyalatokat is észrevettem.
Majd feltűnt, hogy a nap éppen megsüti a lombok tetejét és elképzeltem, milyen jó érzés lehet a fáknak, hogy az eső után felszárítja a nap a vizet.
Ezután láttam meg a felhőket. És nemcsak a formájukat, a fehér sokféle színét, hanem az is feltűnt, hogy szépen lassan lopózik a felhő a tó felé, hogy aztán lejjebb érkezve talán a víz hatására szertefoszoljon.
Ez annyira lekötött, hogy egy ideig csak néztem, elmélázva, kikapcsolva minden más körülöttem és magamban is.
Akkor elkezdtem, egy nagyon nagy békét, nyugalmat és csöndet érezni.
ÉS nem gondoltam semmire, nem vártam semmit, nem tartottam semmitől.
Csak ültem és néztem és boldog voltam.
Ha erre a képre bármikor ránézek az életemben, szerintem vissza tudom hozni ezt az érzést. Legalábbis igyekszem.
Mert felejthetetlen.
Ez a táj (Bohinj, Szlovéniában), eddig is nagy kedvenc volt és eddig is kötődtek hozzá szép emlékek, de most valami más is hozzá kapcsolódik.
Talán ez az a bizonyos AHA, vagy a semmi boldog érzése?
Nem tudom, de kívánom mindenkinek, hogy átélje.
Én ezután, ahogy azért eddig is, keresni fogom ezt másban is, a munkában, és az élet mindennapi apróságaiban is.
Ha Te is meg akarod élni ezt, próbáld a mindfulness módszert elsajátítani.
Példákat, ötleteket a lenti a gyakorlatokban találsz:
Ha pedig egyedül nem megy, keress meg és kitaláljuk együtt, hogyan tudnál lelassítani.
